A Magyar Humanisták és Ateisták szakmai vezetője egyhangú szavazással 2006. Május 20.-tól Dr. Szalai Miklós, alelnöki pozícióban.
Dr. Szalai Miklós (Budapest, 1964. szeptember 20) történész, a fiatal nemzedékhez tartozó egyik legismertebb vallásfilozófiával foglalkozó magyar ateista filozófus. Szalai Pál fia, aki édesapjához hasonlóan szeret az aktuális politikai-társadalmi kérdésekhez hevesen, különböző fórumokon hozzászólni.
Életrajza
„Az 1970-es évek második, és az 1980-as évek első felében, amikor én tinédzser voltam, Magyarországon még kommunista rendszer volt, amely ateista ideológiát hirdetett. Ámde ez a magát „tudományosnak” mondó ateista ideológia addigra teljesen hiteltelenné vált. Az én korosztályomban „meggyőződéses” kommunista, marxista már alig akadt - bár nem láttuk át azt, hogy a szocialista rendszer mennyire rosszul működik gazdaságilag, és azt sem gondoltuk, hogy belátható időn belül véget érhet. Az én számomra a hivatalos ideológiával való azonosulást mindenképpen kizárta a családi neveltetés: édesapám a demokratikus ellenzékben vett részt, és a rendszert - amelyet a társadalom legnagyobb része többé-kevésbé elfogadott - már-már mániákus megszállottsággal gyűlölte... Kamaszkorom kezdetén (tizenkét-tizenhárom éves koromban) fedeztem fel a saját zsidó identitásomat. A családban, a baráti, ismerősi körben szinte mindenki zsidó származású volt, A zsidó kultúráról alig tudtunk valamit - de tudtuk, hogy volt a Holocaust, és tudtuk azt is, hogy a „mi” országunk Izrael, amelyet a hatalmon lévő kommunista diktatúra és a Szovjetunió ellenséges szemmel néz.” - vallja Szalai Miklós önéletrajzi írásában.
Szalai Miklós 1983-ban érettségizett a pesti Anna Frank Gimnáziumban, 1984-1990 között járt az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem-filozófia szakra, 2001-ben szerezte meg a „summa cum laude” történelemtudományi, 2002-ben pedig szintén „summa cum laude” a filozófia tudományos fokozatát (PhD).
Pályáját a pesti Könyves Kálmán Gimnáziumban kezdte történelem szakos tanárként. Jelenleg az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, de emellett oktató az ELTE Bölcsészettudományi Karán és a Budapesti Corvinus Egyetemen.
___________________________________________
___________________________________________
A Magyar Humanisták és Ateisták Társasága
egyhangú szavazással TITKÁRÁVÁ választotta
BÖGÖZI GYŐZŐ Barátunkat.
Bögözi Győző 1991 óta vesz rész a civil szervezetek munkájában, segítésében.
Humanista gondolkodása és szervezési tapasztalata mindenképpen hasznos az Egyesületünknek.
Jó munkát, és egészséget kívánunk !!
|