MAGYAR HUMANISTÁK ÉS ATEISTÁK TÁRSASÁGA
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Magyar linkek
 
Külföldi linkek
 
Cikkek
Cikkek : Tisztelendők

Tisztelendők

  2006.06.11. 08:04

Róbert László a dossziék ellentmondásairól

Már a hatvanas évek elején, a rádió római tudósítójaként foglalkozott az egyház ügyeivel. Tisztelendők sorozatcímmel megrajzolta a hazai és a világegyház érdekes alakjainak portréját. Számára ez félig-meddig belvilág. És persze jól ismerte az ÁEH vezetőjét, Miklós Imre államtitkárt s az egyházi ügyek kezelésére szakosodott apparátus tagjait. Most – a püspöki lebukások idején – különvéleménye van.
Nem mondhatjuk, hogy nagy kő csobbant a vízbe a püspöki ügynöklisták nyilvánosságra hozatalakor. Elnagyoltan mégis két részre oszthatjuk az elszórt reakciókat. Egyesek a zsarolásról, az erőszakról beszélnek, amelynek főleg a „diplomatikus képességeiket” végsőkig latba vető főpapok estek áldozatul. De van egy másik hang is, amely még ma is Miklós Imre államtitkár erényeit, „megértő szemléletét”, „empatikus képességét” magasztalja, mondván: nélküle sokkal nehezebb lett volna. Mi lett volna nehezebb? Áldozatai ők a hivatalnak, vagy kedvezményezettjei?

A kérdésben van egy határozatlan alany. „Valaki magasztalja.” Kálmán Peregrin bencés szerzetes vette a fáradtságot, s amikor Miklós Imre nagybeteg volt, időnként meglátogatta. Interjúkat készített vele. Ez az ÉS-ben közölt cikkéből derül ki. Nemcsak a Miklós kitűnő modoráról, kiváló tárgyalókészségéről, de arról is beszél, hogy ez az ember más szempontból is sajátos jelenség volt a korabeli funkcivilágban.

Mi volt benne olyan különös?

Régi barátom, Szigeti Jenő egyetemi tanár, adventista a minap felhívott: olvasta Peregrin atya cikkét. És megkérdezte: forgatom-e az Egyháztörténeti Szemlét. A folyóirat ugyanis közölte a Vatikán négy bíborosának (köztük Casarolinak) köszönőlevelét, amely sokkal bensőségesebb, barátibb az önök által is idézett 1989-es Paskai-féle búcsú- és köszönőlevélnél. Miklós, akit Ungváry Krisztián a katolikus egyház legfőbb üldözőjének nevez, ezek szerint becsben állt olyan magas rangú egyháziak körében is, akik korántsem voltak függő viszonyban tőle.

Akkor rájuk is vonatkozik az ön által kiemelt határozatlan alany („valaki” magasztalja). Gondolom, ön személyesen ismerte Miklóst.

1946-ban ismertem meg, még az ifjúsági mozgalomban. Ha én ma Gyulai Endrétől Seregély érsek úrig annyi emberről olvasom, hogy kartonja volt az elhárításon, hova tegyem Miklós államtitkárt?

Soha nem voltam fogadatlan prókátora senkinek. Miklós Imrének sem. De amikor Tisztelendők című sorozatomat a tévében elindítottam, annyi vergődés, utánajárás után nála kötöttem ki. Ő azt mondta: „Na végre, valaki. De nem lesz egyszerű. Az én főnököm az agitprop osztály.” És az agitprop osztály direktívái nyomán a belügy valósággal bekerítette embereivel a hivatalt.

Nem túlzás ostromlott várnak láttatni őket?

Egy Balló nevű ember volt a felelős a püspökök és más papok beszervezéséért. Amiről Miklós Imre szerintem nem is tudott.

Ön igen, ő nem? Ennyire naiv lett volna?

Azt mindenesetre tudták, épp Balló feljelentése alapján, hogy az államtitkár tucatnyi papot védett meg azokban az években.

Mondhatták is szegények: „Védjen meg téged a Miklós Imre.”

Gondolja, hogy a vatikáni köszönőlevelek megíródhattak volna, ha nem tudtak volna egyről-másról?

Hiba lenne partizánnak beállítani őt. De azért érdekes lehetett a Vatikán, a magyar állam és a püspökök között a hatvanas években kibontakozó szerelmi háromszög.

Ebbe nem láttam bele. De amikor a Tisztelendők ötletével kilincseltem, Miklós végül Aczélhoz irányított. Elmentem, elmondtam neki is, mit akarok. Csak hallgatott. És váratlanul azt mondta: „Ugye maga tudja, hogy ma délelőtt nem járt nálam?” Nem értettem. „De hát itt vagyok, Aczél elvtárs.” „Nem érti? Maga nem járt nálam. És ha összejönne a sorozata, és baj lenne belőle, a Miklós vagy maga viszi el a balhét. De mivel maga nem számít, a Miklós viszi el.”

Mielőtt elmerülnénk a Miklósról szóló himnuszokban, megkérdezem: ugye, ez volt az a Miklós Imre, aki a BM tiszti klubjában hetente együtt vacsorázott Harangozó Szilveszterrel? Ez volt az a Miklós Imre, akinek ezen a csatornán tudnia kellett arról, hogy az elhárítás kit akar beszervezni, megzsarolni?

Igen. Sőt, feltételezem, hogy – ahogy Miklós – Aczél is találkozott néha Harangozó Szilveszterrel. Valószínű, hogy Miklós sok mindenről tudott. Ezért rátérek egy tegnap esti élményemre. Kinyitottam az egyik kereskedelmi csatorna XXI. század című műsorát, s kit látok teljes fényében megjelenni a képernyőn? A „nagy hármast”. Berecz Jánost, Pozsgay Imrét, Szűrös Mátyást „a bukott rendszer avatott elemzőiként”. Nem tudom, ki vacsorázott még Harangozó tábornokkal Miklós Imrén kívül, de funkciójuknál fogva az urak sokkal inkább megkaphatták a jelentéseket. Lehet, hogy a tábornok nem Berecznek mondta el, kit akarnak beszervezni, de Berecz állt az agitprop bizottság élén, máskor a nemzetközi osztályt vezette. A vatikáni kapcsolatokról alapos ismeretei lehettek. Legalább úgy tudhatott a papok beszervezéséről, mint Miklós. És gondolja, Pozsgay szólt egy szót is arról, hogy a Hazafias Népfront főtitkáraként neki kellett a békepapokat istápolnia?

Hogy tehették meg tudós klerikusok „világi pártfogójának” 1957-ben Miklóst, ezt a „fütyülős embert”, ahogy a kortársak nevezik. Mivelhogy villamoskalauz volt.

Istenem, ő sem a semmiből jött. Elődjéhez, Kossa Istvánhoz hasonlóan valóban kalauz volt.

Kossa 1951-ben azzal hívta maga mellé: „Öregem, ki kell alakítanunk az egyházpolitikát.” „De azt sem tudom, mi az egyházpolitika.” „Nem baj, b... meg, majd megcsináljuk.”

Aztán kikupálódott ő is. De hogy olyan emberek legyenek a „szabadságharcosok”, akik annak idején betiltatták a Paupard bíborossal készített interjúmat a marxista– keresztény konferencia után, nem veszi be a gyomrom.

Hagyjuk a funkcionáriusokat, lássuk a papokat. Azért az ő rovásukon is több van, mint egy kis szoft besúgás. Bulányi páter kiszolgáltatása az államnak a magyar katolikus egyház történetének legsötétebb fejezetei közé tartozik. A legalávalóbb kollaboráció.

Bulányi természetesen nem értett egyet a vatikáni egyezménnyel.

Amelynek köszönhetően a püspök urak hivatalaikhoz jutottak.

Bulányi hívei a katonai szolgálat megtagadása miatt ültek is. Ő maga tíz évet töltött börtönben, mellesleg Demény Pál börtöntársaként is. Bulányi egyszer, a maga naiv módján, azt kérdezte tőlem, nem mehetne-e föl Miklós Imréhez, hogy neki „mikrofonba mondja”: elsősorban nem az állam börtönözte be. Lékaiék kezdeményezték. És a Vatikán egyetértett. Mert Bulányi egyházi értelemben eretnek volt, egyházának fenegyereke. De ezt azért nem lehet normává tenni.

Talán mégsem kell minden „fenegyereket” tíz évre lesitteltetni legveszettebb ellenfelem, a pártállam erőszakszervezetének közbeiktatásával.

Bulányi tényleg nem boldogulhatott. Viszont lehetett egy kiváló Cserháti Józsefünk, van egy kiváló Várszegi Asztrikunk. Kevésbé lobbanékony, karakteres emberek, nem is fenegyerekek, mégis hivatalhoz juthattak.
Azért megdöbbentő, hogy még 1989 nyarán is akadt sikeres papbeszervezés.

De én nem az elhárításról, hanem Miklós Imréről beszéltem, akit az agitprop osztály számtalan esetben le akart váltatni.

Tévedés lehetett. Kiváló munkát végzett. A korszak végére beálló „tökéletes harmónia” némileg az ő műve is.

Az én filmsorozatomat mégsem ő akarta betiltatni.

Különös, hogy a kísértésnek ellenálló papok többsége közel sem futott be olyan szép pályát a rendszerváltás után, mint mondjuk Paskai.

A kutató azt írja: ötvenvalahány Paskai-jelentést nézett át. Egyetlen ártó szándékú szöveget sem fedezett fel. Rendben, kutassuk fel a gerinces papokat. De ez mit sem változtat a követelményen, hogy a holtakról csak az igazat mondjuk.

Mindabból, amiről beszéltünk, egyenesen következik, hogy a legfontosabb kérdések miért kerülnek le a napirendről a rendszerváltás utáni magyar katolikus egyházban. Hogy miért gabalyodik bele az egyház naponta a legpopulárisabb politizálásba.

Pedig szerintem mindig vannak emberek, akiknek fontosabb az evangélium igazsága, mint a napi üzletmenet. Visszacseng a mondat: csak az utópiának van realitása.

Fel kell tennem a kérdést: nem lehetséges-e, hogy az aláírók azért érzik máig igazolva magukat, mert a Vatikán – hallgatólagosan – támogatta őket az opportunizmusban és az árulásban?

Enyhén szólva. A beszélgetésünk elején említett bíborosi köszönőlevelek önmagukért beszélnek. De evangéliumi értelemben mindig van bocsánat. 

A Magyar Katolikus Püspöki Kar Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát vezetésével létrehoz egy alapítványt, amelynek faladata az egyház 1945 utáni történetének vizsgálata lesz. A cél „nem az egyes személyek múltjának vizsgálata”, hanem a múlt objektív feldolgozása, beleértve azt is, hogy a papság milyen kapcsolatban állt a Kádár-rendszer titkosszolgálataival. Az alapítvány kutatómunkájának eredményei akkor is nyilvánosak lesznek, ha az „egyház gyengeségei is felszínre kerülnek”.

 
Névjegy

A Ma.H.A.T Egyesület adatai:

 
Óra
 
Ennyien jártak itt
Indulás: 2006-05-21
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Mindíg friss hírek !!

 www.hirlista.hu  

 
TV Mozi Rádióműsor

   www.port.hu

 
Aktuális időjárás

 www.idokep.hu  

 
Tudásbővítés

Angol-Magyar szótár

http://szotar.sztaki.hu/
angol-magyar

Angol-Magyar hangos

 szótár

http://www.szotar.biz/
pergel.hu.php

Magyar Elektronikus

Könyvtár

http://mek.oszk.hu/

Mi micsoda

http://www.mimi.hu/
index.html

 

 
Online-rádiók

http://radio.linkcenter.hu/

 
Online Tv-adások

http://hitetlen.axo.hu/
online-tv.html

 
Hírkereső

http://www.hirkereso.hu/

 
Lapszemle.hu Tudomány

http://www.lapszemle.hu/ rovat.php?r=5

 
Online telefonok

http://onlinemedia.uw.hu/

 
Élő webkamerák
http://webkamera. webmania.hu/
 
Keresés

http://www.google.co.hu/

 
Informatika tudomány
http://www.sg.hu/ 
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!