Rodolphe Kasser professzor maga elé emelte az ősi szöveget. A keze finoman remegett a Parkinson-kórtól, a hangja azonban erősen és tisztán csengett: „pe-di-ah-kaun-ausz enté plah-naj”. A különös szavak koptul, az ókeresztény Egyiptom nyelvén hangzottak el – először azóta, hogy a korai egyház a keresztények számára tiltott szövegnek ítélte az ókori iratot.

Az egyiptomi sivatagban elrejtett kézirat a történelem sok-sok viharát vészelte át, hogy majd a 20. század végén valaki váratlanul rábukkanjon. Egy időre még azután is eltűnt a műkincs-kereskedelem útvesztőiben, egy kincsvadász tizenhat esztendeig rejtegette a New York állambeli Hicksville egyik bankjának páncélszekrényében. Mire a papirusz végül Kasserhez került, üzenete a rongálódás miatt már-már örökre elveszett.

A 78 éves tudós, a világ egyik legtekintélyesebb koptológusa, abbahagyta az olvasást, és a megtalált kincset gondosan visszahelyezte az asztalra. „Hát nem csodálatos ez a nyelv? Görög betűkkel írott egyiptomi.” Elmosolyodott. „Ebben a részletben Jézus elmondja a tanítványainak, hogy vakvágányon járnak.” A professzor láthatóan a szöveg hatása alá került. Nem ok nélkül. A kézirat legelső sora ugyanis így hangzik: „Ezek a titkos igék, amelyeket Jézus iskarióti Júdásnak mondott…” A világtörténelem egyik leggyűlöltebb alakja, közel kétezer év után visszatért.

Ki ne emlékezne Jézus Krisztus közeli barátjának, a 12 apostol egyikének történetére, aki harminc ezüstpénzért eladta, a fogdmegek előtt csókkal árulta el mesterét? Júdás – aki később eszelős bűntudatában felakasztotta magát – az árulás örök érvényű jelképe lett. A vágóhidakon az úgynevezett Júdás-kecske vezeti az állatokat a kés alá. Németországban a hatóságok megtagadhatják, hogy a szülők Júdás néven anyakönyveztessék gyermeküket. Kairó óvárosában, a történelmi kopt negyedben az idegenvezetők mindig mindenki figyelmét felhívják rá, hogy a Kopt Függőtemplom fehér oszlopsorában a fekete bazaltoszlop Júdást jelképezi. Árulója nélkül ma a kereszténység is más lenne.

A hagyományos Júdás-ábrázolások igencsak rossz fényben tüntetik fel a tizenkettedik apostolt, akire halála után a vallásközi polémiában várt újabb dicstelen szerep. Ahogy ugyanis a zsidó szektaként szárba szökkent kereszténység mindinkább eltávolodott gyökereitől, a keresztény hitszónokok egyre nagyobb hevülettel hangoztatták, hogy a zsidó nép kollektíven felelős Krisztus letartóztatásáért és kivégzéséért. Az áruló Júdást pedig egyre inkább a zsidók őstípusának festették le.

A napjainkban megtalált „titkos igékből” azonban egészen másféle Júdás-kép rajzolódik ki. A passiótörténetnek ebben a változatában az apostol igazi hős, aki a többi tanítványtól eltérően valóban megérti Krisztus üzenetét. Amikor átadja Jézust a főpapoknak, csak mestere kívánságát teljesíti, és pontosan tudja, mit hoz ezzel saját fejére. Jézus még figyelmezteti is őt: „Átkozzák majd a neved.”

A teljes cikket a National Geographic magazin májusi számában olvashatja el.