Egy az Isten; egy a lélek és az Isten - legalábbis így éli át az Unio mystica, az Istennel való egyesülés megtapasztalója. Ám nem egy az ilyen élmény emlékét őrző agyterületek száma. Mario Beauregard (Montreali Egyetem, Kanada) és kutatótársa, Vincent Paquette több mint egy tucat agyi régióban észleltek megváltozott vérátáramlást és anyagcserét annál a 15 karmelita apácánál, akiket agyi képalkotó eljárással vizsgáltak, miközben azok felidézték Unio mystica élményüket.

A kutatók vállalkozása nem volt könnyű. Olyan kivételes tapasztalatot kellett vizsgálniuk, amely az apácáknak csak egy-kétszer adatik meg életében - tehát amelyet semmiképp nem lehet akaratlagosan előhívni. Mármost ad-e információt egy több évvel, vagy akár több évtizeddel előbbi élmény puszta felidézése? A kutatók szerint igen: korábbi munkák azt igazolják, hogy egy érzelmi állapot és az arra való emlékezés hasonló aktivitási mintázatot eredményez az agyban.

A második probléma a téma természetéből adódik. A hit és a tudás történelmünk során nem mindig álltak a legközelebbi barátságban. Ma úgymond békésen élnek egymás mellett, sokszor egyazon emberben is; de azért a hitről továbbra is úgy tartják, hogy annak állításai tudományosan nem eldönthetők. Mi dolga akkor a tudománynak a hittel? Semmi, legalábbis ami a hittételeket illeti. Azt azonban kimutathatja, hogy mi zajlik az agyban, amikor az a hitre hangolódik rá. Ezzel együtt nem lehetett könnyű meggyőzni még e 15 vizsgálati alanyt sem, hogy ezúttal egy rövid időre szenteljék magukat kivételesen a tudománynak, miközben életük legmeghatározóbb és legbensőbb élményét elevenítik fel. Azt mindenesetre leszögezték a kutatók, hogy ez a vizsgálat nem hivatott Isten létét vagy nemlétét el-dönteni.

A munkának így is akadtak ellenzői egyházi körökben, hiszen annak könnyen lehet egy olyan olvasata, hogy az Unio mystica - illetve maga a hit, a vallás - nem több speciális agyi állapotok folyományánál. A legtöbb hívőt azonban semmi nem rendíti meg hitében, így az sem, hogy vallásos átéléseik jellegzetes agyi mintázathoz köthetők. Úgy gondolják, agyuk ilyenkor csupán megfelelő állapotba kerül az Istennel való kapcsolatfelvételhez. Az pedig, hogy a világon az emberek túlnyomó többsége még mindig hívőnek vallja magát, szintén alátámasztja: a vallásnak nem kell tartania a tudománytól.

Nem változtat ezen a neuroteológia nevű, viszonylag új kutatási irány sem, amelynek vonulatába a jelen vizsgálat is beletartozik. A neuroteológia fő kérdései: miben tér el a vallásos emberek agya másokétól, illetve melyek a vallásos élmény - ima, meditáció, misztikus tapasztalás - idegi megfelelői.

Beauregard az utóbbira fókuszál. Nem véletlenül: saját, meszkalin által előidézett pszichedelikus élménye indította arra, hogy az Isten-élmény titkát kifürkéssze. Hipotézise az volt, hogy komplex tapasztalatról lévén szó, ez bizonyára több agyi területet is mozgósít - nem pedig egyetlen "Isten-központot" vagy "Isten-kapcsolót", ahogy e kutatások másik irányzatához tartozók mondják. Ez utóbbi nézet elég széles körben elterjedt, és látszólag tudományos alapokon nyugodott. Kiderült ugyanis, hogy a halántéklebenyi epilepsziában szenvedők közt másokhoz képest sokkal több a vallásos ember. Sőt, ennél tovább menve, a tényt felfedező Michael Persinger (Laurentia Egyetem, Ontario) még egy bukósisak-szerű készüléket is előállított, amely a halántéklebenyt elektromágnesesen ingerelve, vallásos élményt volt hivatott előállítani. Mivel pedig ez sikerült, nem volt kétség: Istenhez a halántéklebenyen át vezet az út...

Hamar jelentkezett azonban egy rivális agyrész: a fali lebeny. Andrew Newberg (Pennsylvaniai Egyetem) és kutatótársa meditáló buddhistáknál és ferences rendi apácáknál mutatta ki a csökkent aktivitást a fali lebeny felső részében. E terület többek között azért felelős, hogy testünket sajátunknak, egyszersmind a külvilágtól elkülönülőnek érezzük, továbbá, hogy térben és időben el tudjuk helyezni magunkat. Az elmélyülés legintenzívebb fokain ez az agyterület szinte "kikapcsol".

A fali lebeny a Beauregard által lajstromozott agyterületek közt is szerepelt. Az Unio emléke hasonló működésbeli változást idézett elő a fali lebenyben az apácáknál, mint az ima vagy a meditáció a korábbi vizsgálatok alanyainál. Nyilvánvaló tehát: a vallásos tapasztalat egyik lényeges vonásáról van szó. Ugyanakkor a halántéklebenyi központban is megjelent a fokozott vérátáramlás. Ezeken kívül azonban számos további agyterület is "jelzett", melyek közül az egyik, a nucleus caudatus nevű agytörzsi dúc a tapasztalat erős érzelmi töltésével kapcsolatos: a vallásos élmény mellett például a romantikus szerelemmel, az anyai szeretettel és a boldogsággal szokták összefüggésbe hozni.

A lényeg mindenesetre, hogy ma már bizonyos: a kiemelkedő vallásos tapasztalatok nem egyetlen központot, hanem egy számos agyterületet magukba foglaló "neuronális kört" hoznak működésbe.