Horthy evangéliuma
2006.08.25. 11:08
Buda Péter HVG, 2006. augusztus 26.
Volt idő, mikor az augusztus 20-i egyházi gyökerű Szent István-tisztelet nemzeti ünneppé nyilvánítása, az állami és katonai tisztviselők részvétele a Szent Jobb-körmeneten még komoly elvi tiltakozást váltott ki – többek között a protestáns egyházak képviselőiből is. A polgárosodás mégoly hányatott kora volt ez Magyarországon, a XIX. század legvégén. Ma más pennával írunk.
A milleniumi ünnepségek idején Nemeskürty István milleniumi kormánybiztos már az kérte, hogy függesszük fel (!) az ünnepi évre állam és egyház elválasztását. A református Orbán Viktor miniszterelnök pedig együtt vett részt a körmenetben a szintén református Tőkés László püspökkel. Nyilvánvaló: egyiküket sem a református hitvallás mély megélése mozgatta, hiszen ez kifejezetten tiltja az ereklyék tiszteletét és református Biblia-fordítónk, Károlyi Gáspár Két könyv-e óta elég nyilvánvaló, hogy a hazai protestantizmus eredetileg expressis verbis bálványimádásként tekintett a Szent István-i egyházi politizálásra. Orbánt és Tőkés azonban éppen ebben, a Szent István-i egyházi politizálás ideológiájának feltámasztásában voltak érdekeltek. A Szent Jobb-körmenet ünnepének legfőbb mondanivalója ugyanis a politikai és az egyházi szféra összeolvadásának dicsérete. Az Intelmek megfogalmazásában „a királyi palotában a hit után az egyház foglalja el a második helyet”, s „a királyi trón ékessége a főpapoknak rendje, ezért a királyi méltóságban ők kerülnek a harmadik helyre, kedves fiam, ők legyenek főembereid, úgy vigyázz a főpapokra, mint a szemed világára”. Az istváni törvények mélyen a gyakorlatba ültették a fenti elveket, mikor az egyháznak adott „állami” vagyon ellen felszólalók elítélését írják elő, vagy a mikor a „kereszténység megtartásának” kikényszerítését királyi intézkedések útján rendelik el. Tegyük a kezünket a szívünkre: nem éppen a polgári demokráciák alapvetése ez. Nem véletlen hát, hogy éppen a polgárosodással alapvető vonatkozásokban szembeforduló Horthy-korszaknak vált legkitüntetettebb ünnepévé a körmenet.
Az idei egyházi ünnepnek külön súlyt adott, hogy a katolikus püspöki kar által meghirdetett nemzeti imaév csúcspontjaként került rá sor. Az imaévet meghirdető, letűnt évszázadok egyházi ideológiáját képviselő „Szűz Mária országának” eszméjén nosztalgiázó körlevél mindenki számára egyértelmű aktuál- és pártpolitikai üzenetet hordozott. (Gyulay Endre püspök szerint „minden értelmes ember érti”, hogy a körlevél a jobboldalra orientálja a híveket.) A választások és az azt követő időszak fejleményei és egyházi megnyilatkozásai tovább fokozták az egyház „Szent István-i jegyben” fogant politikai-hatalmi restaurációs törekvéseinek megjelenését a közéletben. Mára az egyház az országgyűlés harmadik legnagyobb frakcióját tudhatja magáénak a KDNP-ben, s immár világos, hogy ez a párt korántsem csupán az „evangéliumi értékek” hangsúlyos képviseletével van elfoglalva, hanem derékig gázol az ízig-vérig evilági hatalomszerzési és gyakorlási technikák és lehetőségek kiaknázásában. (Legyen elég itt most csak arra utalni, hogy ők töltik be a titkosszolgálatokért felelős parlamenti bizottság elnöki pozícióját.)
Nyilvánvaló hát, hogy az idei körmenet ünnepi rendezvénye egy letűnt évszázadokat idéző, politikai restaurációs törekvéseket dédelgető, pártpolitikai szinten is megjelenő egyház ünnepe. A kérdés az, hogy mi közünk van nekünk, magyar állampolgároknak ehhez? Mert az mindenkinek szíve joga, hogy egyháztagként, magánemberként egy effajta ideológia pártjára álljon, amellett tüntessen részvételével. De milyen alkotmányos alapon vett részt a magyar államot képviselő Magyar Honvédség Díszszázada a körmenetben? Az állami ünnepségek megnyitásán központi szerepet kapó fegyveres testület beleszövése az egyházi ünnepbe félreérthetetlenül demonstrálta az állami és az egyházi szféra legmesszebb menő szinteken is megvalósuló összefonódásának eszméjét. (Emlékezem, Sólyom László, még mint az Alkotmánybíróság elnöke és egyetemi tanár, egyetemi fiatalok előtt élesen kritizálta az akkori köztársasági elnököt és miniszterelnököt azért, mert egyházi ünnepeken „reprezentálnak”. Sólyom akkor azt mondta, hogy menjenek el ilyenkor magánemberként, lehetőleg a sorok között megbújva, vagy ha az ünnep nem kötődik helyszínhez, valami eldugott kis templomba.) Még érthetetlenebb hát, hogy mit keresett a fenti ünnepi struktúrában az első sorban és vett részt tevékenyen a szentmisén a Magyar Köztársaság elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a Legfőbb Ügyész képviselője, az Állami Számvevőszék elnöke, az ombudsmanok, stb., egyszóval a magyar állam? Mi mást jelképezhetett a fenti méltóságok meggondolatlan jelenléte, mint azt a körmenet által sugallni szánt egyházi koncepciót, mely szerint az államalapítás ünnepének máig szóló mondanivalója az állam és egyház összeölelkezésében keresendő? Az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb európai államférfi, Zapatero spanyol miniszterelnök az állam és egyház elválasztásának jegyében nem vett részt a pápa nyáron tartott, madridi ünnepi szentmiséjén. A magyar közélet mérhetetlenül korlátolt voltáról tanúskodik, hogy eközben a hazai politikai „elit” egy olyan egyházi restaurációs körmenethez asszisztál, melynek kitüntetett helyén – ahogyan azt a TV-közvetítésben is látni lehetett - Horthy Miklós kormányzóságát dicsőítő táblát lengetnek.
|