Kuliffay Hanna: A szekták, mint az önfeladás stációi
2006.07.01. 15:24
Pesti Hírlap / Tanulmány, 1993. január
A holttestek a tűző napon, a dzsungel gőzölgő párájában, rovarmillióktól ellepve, mocsári patkányoktól megcsócsálva felismerhetetlenségig eltorzultak. Az arcok felpüffedtek, a karaktervonások elmosódtak. Megszűnt a különbség férfi és nő, fehér és fekete, öreg és fiatal között. A 908 holttest közül 248-at lehetetlen volt azonosítani. 210 gyermek közül 65 bébi-koporsóban is elfért. Névtelenül, senki által nem siratva tűntek el a világból, mintha itt se jártak volna. Az azonosított holtak közül 300 földi maradványaiért senki se jelentkezett, temetésüket senki se vállalta. Hosszas huza-vona után a kaliforniai Oakland város engedélyezte, hogy tömegsírt nyissanak számukra, ahol 1979 tavaszán, fél évvel önkéntes halálvállalásuk után végre nyugalomra találtak. A próféta Jim Jones holttestét elégették, hamvait szétszórták a Csendes Óceán fölött.
Az Egyesült Államokból Guyanába, Jonestownba áttelepült People’s Temple (A nép temploma) nevű totális jellegű szekta az önkéntes tömeghalált vállalva hagyta itt a bűnös világot, magával vive a sírba bizarr hitvilágát, rituális szokásait, fanatizmusát. Akik 1978-ig nem vették komolyan a szektakérdést, köztük az illetékes amerikai kormányszervek és helyi politikusok, azok az esemény kapcsán rákenyszerültek, hogy szembenézzenek a problémával. A tragédia megrázta és szorongással töltötte el Amerikát és megdöbbentette a világot. Milliók számára teljesen érthetetlennek tűnt, hogy a tudomány és technológia rohamos fejlődése, a tömegkommunikáció világot behálózó térhódítása és az általános műveltségi színvonal fokozatos emelkedése ellenére továbbra is létezik, sőt egyes fejlett, keresztény kultúrájú országokban virágzik a totális szektarianizmus.
A People’s Temple esete természetesen a legkirívóbb példa az elfajult fanatizmusra, mégis elkerülhetetlenül felveti a kérdést, előfordulhat-e hasonló eset? Jim Jones követőinek “forradalmi tanúságtételként” vagyis nyilvános hitvallásként az életüket kellett áldozniuk. A többség önként vállalkozott rá. Az anyák maguk itatták meg gyümölcslébe kevert méreggel gyermekeiket. Csak kevesen próbáltak ellenállni, - még kevesebben menekülni. Velük golyó vagy injekcióstű végzett. A mérget keverő ápolónők, az orvos és a tábor fegyveres védői nemcsak végrehajtói voltak prófétájuk rendelkezésének, hanem utolsókként maguk is vállalták a halált.
A tragédia tömegeket rázott meg és gondolkoztatott el. De vajon vontak-e le bárminemű következtetést maguk a szektások, akikhez oly nehezen hatol el józan ész és értelem? Vajon realizálták-e híveik iránti felelősségüket a messiások, próféták, hittérítők, guruk? Aggódó, tehetetlenül vergődő szülők, rokonok, barátok hada reménykedett, a Jonestown tragédia hatására megszűnnek a különböző vallási kommunák, elvesztik varázsukat az excentrikus gyülekezetek és hitelüket vesztik a mágikus szemfényvesztők, lelki terroristák. Feltámadt a remény, talán mégis csak visszakapják elveszettnek hitt szeretteiket.
Az emberi lelkivilág azonban kiismerhetetlenebb és komplexebb, mint gondolnánk. Az emberi hiszékenységgel való visszaélések többszöri leleplezése és a Jonestown-eset széleskörű nyilvánossága ellenére továbbra is akadnak naív lelkek, akik a nyájhoz akarnak tartozni. Következésképpen mindig lesznek, akik ezt kihasználva kezükbe veszik a pásztorbotot – és később fejükre illesztik az aranykoronát. (A szekták ugyanis, akárcsak a fővallások, mind aranybányák: országhatárokat nem ismerő, adófizetéstől mentes milliárdos üzleti vállalkozások.)
A szekta-fenomén végig kíséri írott történelmünket, akárcsak a társadalom részéről iránta megnyilvánuló ellenérzések, zaklatások és üldözések különböző megnyilvánulásai. A szekták azért alakulnak, mert kritikusak a mindenkori társadalmi rendszerrel és az (éppen) uralkodó vallással szemben. Mivel egyiket se tudják megreformálni vagy megdönteni, teljesen új világot kínálnak helyette. Jim Jones a gazdasági egyenlőtlenség és a rasszizmus mindennapi megnyilvánulásainak ellenzőjeként alapította meg Kaliforniában gyülekezetét, amelybe (és itt lehet homlokot ráncolni) fehér hívei mellé vezető pozicióba zsidókat, az alárendelt követők közé pedig feketéket, latinokat és mulattokat is befogadott, - mint hirdette, az “igaz testvériség” égisze alatt.
IZMUSOK DIADALA
A szekták, akár a keleti misztikus vallások sajátos interpretálói, akár a keresztény vallás tanainak variálói, akár különböző izmusok összekovácsolói, (idealizmus, szocializmus, puritanizmus, abszolutizmus, aszkétizmus, pacifizmus) valójában ismert alaptételek hirdetői. Kivétel nélkül azt állítják, kizárólagos birtokosai az igaz hitnek és felsőbbrendűek más vallási csoportosulásokhoz képest. Természetesen az ő prófétájuk, mennyei küldöttjük, gurujuk, igehirdetőjük az igazsághoz vezető út egyetlen ismerője. Emellett mind millenisták.
A millenizmusnak évezredes hagyományai vannak. Alapgondolata szerint az emberiség történelme előre megírt forgatókönyv szerint bonyolódik és tart a kataklizmus, Krisztus második eljövetele felé, ami 1000 éves földi uralmának kezdetét jelenti. A millenisták szerint csak kétféle ember létezik: jó és rossz. A jók elnyerik jutalmukat és részesei lesznek Krisztus új országának, míg a rosszak megkezdik büntetésüket a pokolban. Hogy mikorra várható a második eljövetel, az szektánként változó.
A XIX. század eleji mormonok, - akárcsak az apostolok és a korai keresztények – generációkon keresztül a saját életükben várták a Messiás visszatértét, - ezért is nevezték el felekezetüket Latter Day Saints-nek, vagyis a Végső Nap Szentjeinek. A Jehova Witnesses (Jehova Tanúi) megalakulása óta más és más időpontokat jelölt meg, rutinosan egyre messzebb kitólva a világ vége eljövetelét, mikor sorozatosan nem következett be.
Ingerson Scofiels és hívei a diszpenzionalisták, a huszadik század végére jósolják az Armageddon bekövetkeztét: Bill Graham, a leghíresebb (és legszíntelenebb, legunalmasabb) amerikai evangélista, már 1971-ben úgy nyilatkozott: “Minden jel arra mutat, Jézus Krisztus közvetlen az ajtóban áll.” (Érdekes módon tekintélyéből mit se vont le hatalmas melléfogása, amit nyilvánosan fölemlegetni, esetleg számonkérni természetesen nem illik.) Pat Robertson, az égiekkel állandó összeköttetésben álló önjelölt próféta évekkel ezelőtt a televizió képernyőjén jelentette be: “Minden a helyén van, bármelyik pillanatban bekövetkezhet a nagy esemény. Az ősz beálltával Ezekiel próféta jóslata beteljesedik.”
KRISZTUS, BUDDHA, MARX ÉS LENIN EGY SZEMÉLYBEN
A millenista szekták egyben messiánikusak is. Mivel az emberiség önmaga nem képes jó útra térni, Isten útmutatókat küld számukra, hol fia személyében, (aki maga is isteni származású), hol próféták, guruk, mártírok, megszállott prédikátorok, szent küldöttek személyében, akiknek a hívek feltétel nélküli és teljes odaadással tartoznak. Hogy mivel jár pontosan a feltétel nélküli odaadás, az megint csak szektánkként változó. Egyesek – szerzetesi mintára – családjukat és előző életüket megtagadva, nevüket és egyéniségüket feladva, a világtól teljesen elzárva robotként szolgálnak. Mások világiak maradnak és két-három munkát is vállalva a végkimerülés határáig dolgoznak, de lemondanak minden tulajdonjogukról, - anyagi vonalon erősítve a közösséget.
Vannak, akik (paródiába illően) 14-16 órat koldulnak a megvetett és kárhozatra ítélt máshitűektől, mások prostituáltként próbálnak új híveket és támogatókat szerezni a gyülekezet számára. Sokan térítőként települnek idegen országokba vagy akár más földrészre is. Akiktől azt kívánják, hajlandók lemondani szülői jogaikról a szekta érdekében: gyermekeiket a közösség neveli, a próféta irányítása és döntései alapján.
A szekták többsége szexuális önmegtartóztatást* követel híveitől, a mormonok viszont poligámiát.** Egyes vezetők, mint Jim Jones is, szexuális absztinenciát a hívek számára, de személyének szóló szexuális szolgálatot és teljes szexuális szubordinációt az egyházi hierarchia csúcsán álló vezetőktől, - nőktől és férfiaktól egyaránt.
A teljes odaadás mértékét továbbá kimeríti a feltétel nélküli hit és bizalom a prófétában, minden szavában, minden döntésében. Jim Jonesról köztudott volt, hogy 40 szektatagot támasztott fel halottaiból. Mágikus pillantásának hatására a vakok látók lettek, a bénák pedig járni kezdtek. Számtalan hívőt gyógyított ki végzetesnek diagnosztizált rákos állapotából – a túlburjánzott sejttömegeket rituális szertartás keretében “kikényszerítette” a betegekből.
Mikor Jim Jones önmagát Krisztus, Buddha, Marx és Lenin reinkarnációjának hirdette, hívei nem hogy kétségektől zaklatottan elfordultak volna tőle, de semmi kivetnivalót nem találtak benne. Innen már csak egy lépés volt, hogy istennek vallja magát. Mi sem lehet találóbb erre vonatkoztatva Egon Larsen, neves író-publicista szavainál: “Aki egyetlen abszurdumot képes elhinni, az utána az összeset elhiszi.”
Jim Jones társadalmi elismertségét jellemezte, hogy 1975-ben elnyerte a Legkiválóbb Amerikai Egyházatya megtisztelő címet, 1977-ben pedig, csak egy évvel a tömeggyilkosság tragédiáját megelőzően, a Martin Luther King Jr. Emberbaráti Díjat”. Ha előzőleg fel is merültek kétségek hívei körében, ezek a kitüntetések nyilván elfojtották.
A próféta remény a kétségbeesésben, útmutató a káoszban, biztos fogódzó az örvenylő mélységek, a bűntenger felett. Éppen ezert tévedhetetlen, csalhatatlan és nem utolsó sorban földöntúli képességekkel bír. Egyes esetekben a tanítványai és hívei ruházzák fel lelki vezetőjüket extrém tulajdonságokkal, amiket ő később felvállal, - így fokozva a belévetett bizalmat. Más esetekben egy karizmatikus egyéniség maga ruházza fel magát természetfölötti tulajdonságokkal, így szerezve követőket és később korlátlan hatalmat. Ha a kétirányú folyamat ki is mutatható, a pillanatot még senkinek se sikerült nyakoncsípni, mikor a próféta arra a pontra jut, ő maga is hinni kezd messiánikus mivoltában.
Jim Jonesról kezdetben hívei terjesztettek rendkívüli történeteket, később ő maga kreált néhányat. Mikor paranoiája már ugyancsak erőt vett rajta, azt állította, ellenségei rálőttek, de a golyó nem fogta, - sértetlen maradt. Bizonyítékként egy véres inget produkált, golyó ütötte lyukakkal. Ahogy fokozódott a csodavárás körülötte, úgy szélesítette ki rendkívüli tulajdonságainak körét, amivel párhuzamosan nehezedett rá a bizonyítás egyre növekvő terhe. Ördögi kör, amiből egyre lehetetlenebb kiugrani. Mikor isteni mivoltának nyomasztó tudata eluralkodott rajta, Jones önkényeskedése, szadizmusa, szexuális aberrációja is rohamosan fokozódott. Hívei azonban meg se próbálták lekényszeríteni a trónusról.
MINDENFÉLE FÉLŐRÜLTEK
Valójában a hívek nem engedhetik leszállni a profétát a trónusról, mert ha megürülne, ők maguk sem ülhetnének tovább a lépcsőjén, – fel kellene adni kiváltságos státuszukat, amely megkülönbözteti és az átlagember fölé emeli őket. A szektások (és számos ortodox vallás híveinek) hite szerint az isteni küldöttön keresztül birtokosai a különleges spirituális hatalomnak, amely a túlvilág örököseivé teszi őket.
A szektások felsőbbrendűségi tudatuk ellenére se rekesztenek ki senkit. Bárki csatlakozhat hozzájuk, aki elfogadja dogmáikat és aláveti magát a szabályzatoknak, - vagyis ha megtagadja előző énjét és életét. Ennek oka, hogy a szekták számára nincs értéktelen, vagyis a közösség számára haszontalan ember. A fizikailag vagy szellemileg korlátoltak is befoghatók, ha másra nem, koldulásra. Volt szektatagok állítása szerint a nagyvárosok utcáin télen-nyáron napi 14-16 órát kéregető szerencsétlenek évi átlagban 25 ezer dollárt is összeszednek.
Kik a tipikus szekta tagok? A közhit szerint, természetesen alaposan leegyszerűsítve, “mindenféle félőrültek”. Szakemberek szerint azonban sokkal inkább az élet mindennapi problémái elől menekülő, sokszor idealista fiatalok, akik szenvedhetnek magánytól, túlzott versenyszellemtől, faji- és vallási előítélektől, szociális diferenciáltságtól, - vagyis az élet (valójában reálisan felmért) kilátástalanságától. Van köztük, akikben túlteng az önzetlenség és segítőkészség, - legfőbb álmuk, hogy valakinek szüksége legyen rájuk. Mások bizonytalanság érzetükben, céltalanságukban szervezett és irányított közösséghez akarnak tartozni. Ez az úgy nevezett nyájszellem, ami örök időkre munkát biztosít a püspököknek és tábornokoknak.
Ugyanakkor a hit illetve a vallásosság, mint annyi minden más lehet addictive. "Az addictive (túlzott függőségi viszonyra hajlamos, K. H.) egyéniségek jellemzője egy bizonyos minden-vagy-semmi, jó-vagy-rossz gondolkodásmód. Valamiben száz százalékosan hinni valójában gyermekded állapot, amely szorongásos neurózist és más pszichológiai zavarokat idézhet elő a személyes fejlődés rovására." írja C. D. Davis, Ph.D. a Sokféle út, egy utazás című könyvében. A szekta fanatizmustól illetve a vallási hóborttól, sőt vallási tébolytól megszabadulni éppen olyan nehéz, mint az alkohol, nikotin vagy kábítószer mániától.
John Clark, amerikai pszichológus szerint a szektatagok közel 60%-a krónikus érzelmi kiegyensúlyozatlansággal, lelki válságokkal küszködő egyén. Ők az úgynevezett kereső-kutató típusok, akik mindent megtesznek, hogy azonosulni tudjanak egy mágikus hitvilággal, ami betölti az életüket. Többségüknek identitás-problémája is van, aminek következtében más személlyé akarnak válni, és éppen ez az, amit a szekták igérnek. Megújult egyéniséget, valódi célokat, tartalmas életformát, egy teljesen más világot. A felállított szigorú korlátok ellenére a szektához (rendhez, kolostorhoz, kibuchoz) való csatlakozás egyfajta megkönnyebbülést, felszabadulás érzetet is kelt, hiszen megszünteti többek között a felelősségvállalás és a döntéshozatal sokak számára elviselhetetlenül nehéz terhét.
A közhittel ellentétben százalékosan nem magas a tényleges pszichopaták és skizofrének száma a szektákban. A veszély inkább abban áll, a vezéregyéniségek pozícióba jutva visszaélhetnek abszolut hatalmukkal. Tragikus módon, bár nem minden iróniától mentesen éppen azok esnek áldozatukká, akiktől teljhatalmú megbizatásukat kapták.
BEVÁLT METÓDUS
A szektarianizmus elsődleges áldozatai maguk a szektatagok. Bár vannak, akik pozitívan értékelik szektabeli tapasztalataikat, sokkal többen állítják, hogy érzelmileg, anyagilag és fizikailag kizsigerelték őket, visszaéltek kiszolgáltatottságukkal, jóhiszeműségükkel. A szekták kötelékéből kiszakadó néhai hívek közül egyesek elborzasztó beszámolókkal árasztották el a pszichológusok rendelőit és a sajtót: történetekkel, amelyek fizikai és lelki erőszakról, éheztetésről, kényszermunkáról, pszichológiai terrorról számoltak be. Az esetek közül számos dokumentált, - orvosi papírokkal vagy éppen halotti bizonyítvánnyal.
A szekták bevált metódusa – test-, és gondolatkontroll, pszichológiai manipuláció (bűntudatkeltés, külvilágtól való izoláció, megtörés, személyiség torzítás), totális függőségi viszonyba kényszerítés, nyilvános penitencia stb. kombinatív alkalmazása – az ex-szektások többségénél életre szóló nyomot hagy.*** A leggyakoribb lélektani eltorzulásként depresszió, csökkentett szellemi teljesítmény, dekoncentráltság, paranoia, alvás zavarok, impotencia és általános elidegenedés lépnek fel. Még azokban az esetekben is, mikor a szektatagok önként vetették alá magukat a testi-lelki terrornak új egyéniségük kialakítása érdekében, hosszú távú negatív hatások jelentkeztek. Volt szektások visszatérése a mindennapi életbe többnyire csak hosszas pszichoterápiai kezelés után válik lehetővé.
Joggal merül fel a kérdés, veszélyesek-e a szekták a társadalom egészére nézve? A szektatagoknak - a katolikus rendházba vagy kolostorba való belépéshez hasonlóan, - nemcsak a saját énjüket kell megtagadniuk, de a szüleiket, testvéreiket, esetleges házastársukat is. Meg kell szakítaniuk a rendszeres kapcsolatot minden rokonukkal, barátjukkal, szomszédjukkal. Meg kell ölniük legalapvetőbb emberi érzelmeiket. Ennek során komoly lelki sérüléseket okoznak közvetlen környezetüknek. Különösen tragikus azoknak a szülőknek a helyzete, akik amellett, hogy aggódva hiányolják szektánssá lett gyermekeiket, sok esetben magukat vádolják az elvesztésükért, - ráadásul a társadalom is hibáztatja őket.
Az általános (felületes) szemlélet szerint a szektatagok a társadalom perifériájára szorult, abnormális, mániákus egyének, akik maguk mennek a sorsuk elé, és így meg is érdemlik a végzetüket. Sokan hihetetlennek tartják, hogy művelt, normális u.n. jó családból való fiatalok is áldozatul esnek a hittérítők mézesmadzagjának. A szakirodalom szerint azonban ez is előfordul, sőt. Jóval gyakrabban történik meg, mint gondolnánk, hogy fiatalok a rájuk jellemző mindent tagadás egyik végletéből bizonyos körülmények hatására hirtelen átesnek a mindent elfogadás másik végletébe. Ugyanakkor újabb kutatások szerint genetikai és biológiai tényezőknek is determinális szerepük van a szélsőségekhez való vonzódást, túlzásokra való hajlamot illetően.
A szektatagok túlnyomó többsége fiatal. A dogmatikus vallásokban nevelkedett, a mértéktelenségre hajlamos, önbecsülés híján levő, toleranciára képtelen és fokozott bűntudattal rendelkező egyének könnyebben kerülnek a szekták bűvkörébe. A térítők kezére játszik a fiatalok járatlansága az egyetemes vallástörténetben és vallásfilozófiában, (emiatt hiszik el a kiváltságosság és az egy igaz út teóriáit) valamint az analitikus-összehasonlító gondolkodásmód, illetve az absztrakciós készség hiánya, - aminek a Biblia szószerint vétele a következménye. Szintén befolyásoló tényező az önismeret és élettapasztalat hiánya.
ÁLMODÓK ÉS CSODAVÁRÓK
A szektáknak az egyén ellen elkövetett visszaélései és család bomlasztó tevékenysége veszélyes lehet a társadalom egészére nézve. Befolyásuk azonban a mindenkori politikai-gazdasági helyzettől és más kulturális hatásoktól függő és így hol csökken, hol erősödik. Az USA-ban különösen megnövekedett a taglétszámuk a 30-as évek depressziójának és a 60-as évek túlzásait követő kiábrándultság idején. Újabb hullám volt tapasztalható a 80-as évek végén a fokozódó gazdasági nehézségek reakciójaként.
A világgazdasági problémák begyűrűzése és a demokratizálódási folyamatok következményeként (a vallászabadság törvényesítésével) a szektarianizmus növekvő térhódítása volt tapasztalható a Szovjetúnió és a közép-kelet-európai országok területén. A New York Times szerint már 1982-ben feltűntek a Hare Krishna borotváltfejű, narancsszín-köntösű misszionáriusai a Szovjetúnióban. A totális jellegű szekta (saját és néhány szakember megítélése szerint is vallás) a világtól való teljes elfordulást követeli híveitől, a “sátánimádó külvilág” teljes megtagadását. Tagjai (rendházakhoz, kolostorokhoz, kibucokhoz hasonlóan) kommunákban élnek, ahol minden pillanatuk meghatározott, minden cselekedetük ellenőrzött és irányított. Heti 55 órát töltenek a “bűnös gondolatok“ kirekesztésével: imádság, kántálás, meditáció, liturgikus szertartások, nyilvános bűnbánat, vezeklés és újabb kántálás: Hare Krishna, Hare Krishna, Hare Krishna! Hare Krishna, Hare Krishna, Hare Krishna!
Korunk társadalmi megosztottsága, korlátozott lehetőségei, erkölcsi kétségei, hipokrizmusa, erőszakos (negatív) kulturális trendhatásai, a család felbomlása, valamint a tradicionális vallásokból való kiábrándultság mind több fiatalt sodornak a szekták feszülő hálóiba. Kifogott halnak lenni kényelmesebb és egyszerűbb a helyzet tudatos felmérésénél és az önálló felelősség vállalásnál. Gyermekként természetes, hogy hiszünk a mesékben, a Mikulásban, az égi gondviselésben, a csodákban. A felnőtté válás folyamata, hogy fel kell adnunk biztonságot jelentő hitvilágunkat: át kell lépnünk a realitás világába. Ez sokunknak nagyon nehéz, vagy éppenséggel lehetetlen. “Lélekben nagyon sokan mindvégig álmodók és csodavárók maradunk.” Tudomásul kell azonban venni, az illúziók világa éppen olyan kiméletlen és veszélyes lehet, mint maga a valóság.
|