Új keresztes hadjárat lovagjai
2006.07.01. 14:41
Mintegy három évtizede áll a katolikus egyház egyetlen személyes prelatúrája, a terület nélküli – pontosabban fogalmazva: a terület feletti –, különleges előjogokkal rendelkező egyházmegye: az Opus Dei ("Isten Munkája") a nemzetközi viták kereszttüzében. Robert Hutchison a napokban magyarul megjelent A pápa titkos ügynökei (Their Kingdom come – inside the secret world of Opus Dei) című könyve összfoglalót ad a keresztes lovagok és a jezsuiták "erényeit" is magába ötvöző "mozgó egyházmegye" tevékenységével kapcsolatos, megrázó és aggasztó jelenségekről.
A szervezet célkitűzései
A szervezet a hetvenes évek elejétől indított harcot azért, hogy megszerezze a Vatikán feletti hatalmat és a XXIII. János pápa nevével fémjelzett egyházi reformokkal szemben a konzervatív katolicizmust helyezze a római kúria centrumába. Erőfeszítéseit siker koronázta. A nyolcvanas évek közepe óta a tradicionális katolikus dogmatika és a sajátos spanyol militarista hagyomány alapján álló érdekcsoport lett a katolikus egyház valódi irányítója. A gyakorlatilag titkosan működő szervezetnek csupán egyik célja a II. vatikáni zsinat utáni katolikus egyház megmentése és megújítása, melynek belső állapotáról a szervezet alapítója, Escrivá de Balaquer 1972-ben egy bizalmas belső kiadványban azt állította, hogy "valóságos rothadás van (az egyházban), s néha úgy tűnik, mintha Krisztus misztikus teste csak egy bűzlő hulla lenne" (Cronica).
Escrivá csatlakozott ahhoz a reformellenes egyházi szárnyhoz, amely a II. vatikáni zsinatot kifejezetten károsnak minősítette, sőt az alapító az "ördög zsinatjáról" beszélt, s úgy vélekedett, hogy a "parasztpápának" (XXIII. János) a kommunista világ és más vallások felé való nyitása csupán utódainak munkáját fogja megnehezíteni. Escrivá VI. Pál pápa uralkodása alatt is meg volt győződve arról, hogy a katolikus egyház az eretnekség korában él, s az Opus Dei feladata az, hogy a fegyelmet és a dogmák tisztaságát és abszolút tekintélyét fenntartsa, különösen a humanizmus, a filomarxizmus és a liberalizmus hatásaival szemben. Az Opus Dei helyre kívánja állítani a klérus tekintélyét az egyházban, utóbbiét pedig a társadalomban.
A hetvenes évek elején az Opus Dei egy római központot, a Centro Romano di Incontri Sacerdotali (CRIS) állított fel, mely a reformellenes konzervatív egyházi vezetők, a katolikus fundamentalizmus fóruma lett. A CRIS-konferenciákon konzervatív bíborosok, püspökök tartottak előadásokat, majd meghallgatták az Opus Dei vezetőinek vallási, erkölcsi és társadalmi kérdésekről vallott véleményét. Karol Wojtila még Krakkó érsekeként legalább háromszor tartott sikeres előadást e fórumokon. Az Opus Dei mindig is tagadta a szervezet politikai elkötelezettségét és politikai tevékenységét. Azt hangsúlyozza, hogy tevékenysége apostoli jellegű és kifejezetten "szellemi irányultsága miatt nem avatkozik be egyetlen ország politikájába sem". Ezzel szemben a szervezet kritikusai kiemelik, hogy az Opus Dei nagyon is fontos politikai célokat követ, és a szervezetet egy vallásos politikai mozgalomként határozzák meg. A szervezet attitűdjében a spanyol szellemet tudatosan kívánja párosítani a német hatékonysággal. Escrivá követői – elsősorban a baloldali politikai erőkkel szemben – Spanyolországban egy "Harmadik Erőt" alapítottak, melyhez vezető politikusok, technokraták és értelmiségiek kisebb köre tartozott. Ez a szervezet a hagyományos térítést elvetette, és szerintük "Isten Munkáját" igazgatótanácsokban, bankokban és minisztériumokban kell teljességre vinni. Az Opus Dei pontos tervet készített arra, hogy a társadalmi élet minden területére, az oktatásba, a gazdaságba, a politikai elitbe, a titkosszolgálatokba, a kultúrába és a médiába behatoljon, és ott – úgymond – "Isten Munkáját" végezze el. A szervezet fő politikai célja a kommunizmus elleni küzdelem volt; megbuktatásában és az azt követő világ formálásában is aktív szerepet vállalt, különösen a kelet-európai országok európai integrációjában, amelynek szorgalmazása elsősorban "keresztes hadjáratának" célkitűzéseivel áll összefüggésben. Az Opus Dei a kommunizmus bukása után a mohamedánok Európában egyre növekvő jelenlétében és befolyásuk erősödésében látja az egyházat fenyegető legnagyobb veszélyt. Az iszlámnak 1,2 milliárd követője van, míg a katolicizmusnak csupán 965 millió. A nyugat-európai országokban – Franciaországban (5 millió), Olaszországban (1 millió), Spanyolországban, Németországban (3,5 millió), Angliában (2 millió) – az iszlám a második legnagyobb vallási közösséggé vált. Az Opus Dei vezetői a balkáni vallási háborúk kitörésében annak jelét látják, hogy az iszlám ismét Nyugatnak fordul, ami az európai civilizáció katasztrófáját idézheti elő, vagy a védekezés miatt a második évezred vége felé legalábbis egy újabb keresztes háború veszélyével fenyeget. Ennek kitörése attól függ, hogy milyen mértékű a mohamedán megújulás és expanzió, és erre a kihívásra a Nyugat hogyan reagál. Egyébként a kritikusok a szervezetnek e helyzetértékelésen alapuló stratégiája miatt minősítik az Opus Deit ugyanolyan fundamentalista mozgalomnak, mint az iszlám megújulási mozgalmakat. Az Opus Dei iszlámmal kapcsolatos magatartása Janus-arcú: egyrészt az iszlám liberális áramlatokkal, melyek a nyugati civilizációt képesek tolerálni, azokkal dialógust kíván folytatni. A párbeszédet elutasító iszlám militarizmussal szemben viszont az annak megfelelő keresztény militarizmust állítja. Robert Hutchison nem tartja véletlennek, hogy II. János Pál pápa 1995 júliusában Bosznia védelmét az "igazságos háború" katolikus tanával indokolta meg. Abban az időben a szerb agresszió azzal a veszéllyel járt, hogy Bosznia, amely a világ addigi legvilágiasabb iszlám országa, radikálisan muzulmán állammá válik. A pápa így készítette elő a NATO-bombázás erkölcsi alapját, s ezzel menthetővé vált a térségben a keresztény –"puha" iszlám modell. (Hasonló megfontolások alapján került sor Szudánban is az iszlám diktatúrával szembeni katonai fellépésre.) Újabban az iszlám megújulási mozgalmakkal szembeni keresztes háborút az Opus Dei a legmodernebb komputertechnológiával és elektronikus kommunikációs eszközökkel, valamint az emberi jogoknak a szociális igazságtalanságok és az iszlám államok által történt megsértéseinek feltárásával és az ezekre megfogalmazott megoldási javaslataival kívánja megvívni. A modern keresztes lovagok világméretekben az antikatolikus vallási, politikai és kulturális erőket akarják destabilizálni és megosztani a kibernetikus hadjárattal. Az Opus Dei felfogása szerint a modern istentelen világ katasztrófáját új keresztes háborúval lehet elkerülni. Ennek központi részét a nyugati országok újraevangelizálása, a volt kommunista országok rekatolizálása, valamint az Unióban és az ahhoz csatlakozni kívánó országokban a katolicizmus dominanciájának biztosítása képezi. Ezeknek a pápa által is lelkesen támogatott univerzális feladatoknak a végrehajtásában vállal az Opus Dei világviszonylatban aktív szerepet. A titkosan működő szervezet a kémtevékenységekbe, különösen a fegyverkereskedelem ellenőrzésébe alaposan belekeveredett. Az Opus Dei a különböző titkosszolgálatokkal szorosan együttműködik. A Fehér Ház is elismerte, hogy a hidegháború idején a kommunizmusról a legértékesebb információkat a CIA katolikus csatornákon keresztül nyerte.
"S tiétek lesz a menny"
Az Opus Dei alapítóját, a spanyol származású José María Escrivát édesanyja kétéves korában ajánlotta fel a Miasszonyunknak, miután gyermeke egy súlyos betegség után váratlanul, azonnal meggyógyult. Escrivá már fiatalon meg volt győződve arról, hogy Isten egy küldetésre választotta ki. 1920 szeptemberében belépett a zaragozai San Carlos papi szemináriumba, s beiratkozott a zaragozai egyetem jogi karára. Pappá való szentelése után – életrajzírói szerint – 1928-ban látomás formájában kapott Istentől elhívást: "ettől a pillanattól kezdve nem volt többé nyugtom – emlékezett vissza –, s vonakodva ugyan, de elkezdtem dolgozni. Bensőmben ugyanis védekeztem az ellen, hogy én legyek valaminek az alapítója…" Ezek után toborzott néhány követőt. A polgárháború ideje alatt levetette papi ruháját, s bujkálni kényszerült. 1939 szeptemberében jelentette meg Az út címmel 999 "maximáját", melynek bevezetőjében azt állítja, hogy "krisztusi emberekkel Spanyolország visszanyeri régi nagyságát". A művet számosan a tekintélyelvű klerikalizmus kézikönyvének tartják. Egy jezsuita teológiaprofesszor szerint a szerző figyelmen kívül hagyja a megismerés problémáját, ami az igazi keresztény istentisztelet lényege. Ezért a m?vet a jezsuita kritikus nem tartotta keresztényinek, mert "az evangélium szelleme csak vékonyka külső máz rajta". Escrivá szerint a valódi keresztény közösséget a fegyelem tartja össze. Sokan ezt tartották az Opus Dein belüli fanatizmus gyökerének. Escrivá a művével azonosulók számára a felsőbbrend?ség érzését közvetíti. A szerző szerint az olvasó nem lehet tucatember, mert vezetésre született. A tökéletességet önmegtagadással és az elöljárókra való teljes ráhagyatkozással lehet elérni. Az atyának (Escrivá) és szellemi vezetőnek való engedelmesség által juthat be az ember a menny kapujába: "kövessétek szavaimat, s tiétek lesz a menny" – állítja a szerző. A szentséget a munka által lehet elérni, amit a katolikus egyházért kell végezni, mellyel a földi világban a felelős pozíciók vállalása által, a katolicizmus terjedését és megerősödését lehet elősegíteni. A kezdetben maroknyi taggal rendelkező Opus Dei elsődleges stratégiai célja a felsőoktatási intézmények ellenőrzése, az elitképzés megkaparintása volt, amely által a polgárháború utáni Spanyolországban védőbástyákat hoztak létre az ALM komplexus (Anarchia, Liberalizmus, Marxizmus) diákotthonokban való megfékezésére. A szélsőjobboldali, francói nemzeti oktatási tervezet megegyezett az Opus Dei céljaival. Egyre több Opus Dei-tag került az oktatásügyben felelős beosztásba. A szervezetben ötéves próba idő után válhat a jelölt taggá (numerárius), ha a felvételi szertartásnak magát aláveti. A területi vikárius és két tanú jelenlétében kell a jelöltnek hűségnyilatkozatot tennie az Opus Dei-központ besötétített kápolnájában a megfeszített Krisztus nélküli fakereszt előtt. Szüzességi, szegénységi és engedelmességi fogadalma után válik a jelölt taggá, aki gyűrűt visel, mert házasságra lépett (nem az egyházzal, hanem) az Opus Deivel. A jelöltek megesküsznek arra is, hogy "hűségesen és önfeláldozóan fogják a prelatúra minden célját szolgálni" és engedelmeskedni fognak a felelős vezetők utasításainak. Az Opus Dei tagokkal szembeni kötelezettsége "a folyamatos, teológiai, lelki, aszketikus és apostoli képzés", valamint a pásztori gondviselés. Többféle tagsági típus létezik: a numeráriusok mellett vannak szupernumeráriusok, akik közé azok tartoznak, akik családi kötelékeikkel együtt szolgálják az Opus Deit. Ezen kívül található még a papi társaság, melynek feladata az Opus Dei szellemének terjesztése a kléruson belül. Vannak továbbá segéd- és társult tagok, valamint támogatók is. A tagok lelki életének főbb eseményei: a testvéri megbeszélés (minden tag számára kötelező, a személyes lelki vezetővel), a testvéri helyreigazítás, melynek során a lelki vezető korrigálja a tagot és büntetést is írhat elő, lelkiismeret-vizsgálat (a tagoknak hozzávetőlegesen 26 kérdést kell önmaguknak feltenni. Például megemlékeztem-e mindennap a szentmisén az Opus Deiről? – 5. szempont. Vezetőimmel szemben mindig teljesen őszinte voltam-e? – 20. szempont). Minden tag életében a szakmai pályafutás, a karrier a személyes apostoli küldetés legfontosabb eleme. Ezen kívül van még a "kör", amely hetente egyszer, maximum húsz résztvevő rendezvénye, s amely az Opus Dei életével, m?ködésével foglalkozik. Ezen a rendezvényen közösen és hangosan elmondják az úgynevezett "élettervet". Hetente gyónnak, havonta egy napot befelé fordulnak, és évente úgynevezett elmélyülési napokat is tartanak. Vallásgyakorlatukat domináns módon meghatározza a Mária-kultusz. A szervezet legmagasabb tekintélye a prelátus, akit a tagok "atyának" is szólítanak. A prelátus mellett két igazgatótanács működik: a férfi részleg főtanácsa és a női részleg központi tanácsadó hivatala. Utóbbinak kizárólag tanácsadói szerepe van. A testületi képviselő a régió és az Opus Dei központi hivatalos összekötője. Az 1975-ben elhunyt alapítót, Escrivá de Balaguert, a katolikus szokásokhoz képest meglepő sietséggel, már 1992-ben II. János Pál mennyei magaslatokba emelte, miután azt többszáz ezer hívő előtt boldoggá avatta Rómában.
Pénzügyi polip
A szervezet mindig hangsúlyozza, hogy nincs pénze, de ezt számos pénzügyi botrány cáfolja. Az Opus Dei a kapitalista ethosz és az ortodox vallásfelfogás különleges ötvözete. A tagok (numeráriusok) jövedelmük és vagyonuk nagy részéről lemondanak az Opus Dei javára. Ezen kívül szponzoroktól, kóbor tőkéből, pénzügyi spekulációkból, pénzmosásból, valamint az állami költségvetési támogatásokból tetemes összeget kasszíroz be, hogy "apostoli küldetését" finanszírozhassa. Megfigyelők szerint az Opus Dei erős tőkével rendelkezik, de részvényeket nem bocsát ki. Kiépítettek egy piramis felépítésű cégszerkezetet, kifejlesztették a pénzáthelyezés rafinált módszereit; intézetekkel, alapítványokkal, látszatcégekkel leplezik a pénzügyi polip csápjait. Már Spanyolországban társadalmi szervezetekben, alapítványokban helyezték el az állami és magánforrásokból származó összegeket. Később ezek nagy részét felszámolták, s a tőkét a bankszektorban fektették be. Ennek eredményeképpen az Opus Dei egy nemzetek feletti bankhálózattal és pénzintézetekkel rendelkezik. Számos olasz, spanyol és francia pénzügyi botrány azt jelzi, hogy az Opus Dei a pénzügyei intézésében nem válogat az eszközökben. Céljainak elérése érdekében a szélsőjobbos szabadkőműves páholyokkal (a spanyol P1, az olasz P2 és a francia P3), a maffiával és az alvilággal is együttműködött. Az Opus Dei harcot indított, hogy megszerezze a Vatikán pénzügyeinek intézését is. A szervezet egyes források szerint a katolikus egyházhoz lojális bankvezetőket is késztetett az úgynevezett apostoli munka anyagi finanszírozására. Az egyik ilyen leghírhedtebb ügy Roberto Calvihoz kapcsolódik, aki bizonyítottan az Opus Deivel is üzleti összeköttetésben állt. Calvi a pápának szóló utolsó levelében a következőket írta: "…néhány magas rangú vatikáni hivatalnok hihetetlen hanyagsága, makacs hajthatatlansága és hallatlan magatartása alapján bizonyossá vált számomra, hogy őszentsége alig vagy egyáltalán nincs tájékoztatva csoportom s a Vatikán között évek óta fennálló kapcsolat létezéséről. (…) Az Ön felhatalmazott képviselőjének nyomatékos felkérésére komoly összegeket bocsátottam számos ország, valamint keleti és nyugati politikai vallásos szervezet rendelkezésére." Calvi állítása szerint a nyolcvanas évek elején több mint egymilliárd dollárt adott csupán a Szolidaritásnak. Robert Hutchison állítása szerint Calvi az említett pénzügyi múveleteket az Opus Dei és más vallási szervezetek utasítására hajtotta végre. Roberto Calvit 1982 júniusában felakasztva találták egy londoni híd alatt. Robert Hutchison arról számol be, hogy az Opus Dei utáni kutatásai közben számos váratlan, idő előtti vagy erőszakos halálesettel találta szembe magát: "Az áldozatok között van egy spanyol nacionalista, aki az alapító egyik első követőjét árulással vádolta, egy svájci pap, aki azzal fenyegetőzött, hogy felfedi a Vatikán pénzügyi manipulációit, egy volt spanyol külügyminiszer, hat bankár, egy kétes hír? londoni régiségkereskedő, egy orosz érsek, akit azzal gyanúsítottak, hogy kémkedik a KGB számára, egy bíboros, aki az ellen szólalt fel, hogy az Opus Dei a pápa személyes prelatúrájává váljon és egy pápa, aki kiállt a születésszabályozás mellett."
Az Opus Dei és Belzebub háza népe
Az Opus Dei technokratái Spanyolországban először az ötvenes évek végén kerültek véglegesen hatalmi pozícióba, s az ő embereihez fűződik Spanyolország bekapcsolása az európai gazdaságba, valamint az ország felkészítése a Franco utáni időszakra. 1969-ben Franco újra átalakította a kormányt, melynek 19 miniszteréből 10 az Opus Dei tagja vagy munkatársa volt. A diktatúrából a monarchiába való, úgynevezett békés átmenet megteremtésében az Opus Dei kulcsszerepet játszott, és ez a spanyol modell a későbbi kelet-európai, kommunista országok rendszerváltásainak is mintája lett. Miután az Opus Dei Rómába költözött és ott kiépítette székhelyét, az olasz politikai élet vezető személyiségeivel is szoros, bizalmi kapcsolatba került. E körhöz tartozott a hétszeres miniszterelnök és maffiózó Giulio Andreotti, akit sokan a P2 tényleges vezetőjének tartottak, s akit Craxi, a szocialista párt vezetője "az olasz politika Belzebubjának" nevezett. Egyébként a nagy intrikus szoros baráti szálakkal kötődött XII. Piusz, VI. Pál és II. János Pál pápához is. Silvio Berlusconi is az Opus Dei támogatója, aki a szervezet kiadványait, dokumentációit televíziós adásaiban főműsoridőben népszerűsítette. Lech Walesáról is az a hír járja, hogy az Opus Dei tagja és hűségesen követi a szervezet utasításait. A nyolcvanas évek elején Ronald Reagan amerikai elnök és a Szentszék közötti szövetségben is jelentős szerepet játszottak Opus Dei-tagok, például Pio Laghi. A felek többek között abban is megállapodtak, hogy az USA szabadkezet ad Rómának, hogy a kommunizmus bukása után hatalmát a volt szovjet blokk országaiban helyreállítsa, és ezen országok kormányzására keresztény alapon álló politikai erőket szervezzen. Nem véletlen, hogy a rendszerváltás és a rekatolizálás Lengyelországban indult meg a legnagyobb erővel. Habsburg Ottó főherceg az Opus Dei szupernumeráriusa, aki a hatvanas években társaival együtt azon a meggyőződésen volt, hogy a "a kommunizmus ellen harcoló egyesült Európának szüksége van egy jelképes alakra, mint például Juan Carlos, spanyol király, a katolicizmus valamely zászlóvivőjére, aki mellett az egész Nyugat hadba vonulna". A pánerurópai unió jelvényében megtalálható az Opus Dei jelvénye is, melynek elnöke mindent elkövetett – lásd páneurópai piknik – , hogy a rendszerváltás szimbóluma legyen Magyarországon, és nosztalgiát ébresszen a magyarokban a monarchia iránt.
A hét hegy feletti uralom
János Pál pápa 1978-ban csupán 33 napig volt hivatalában, aztán váratlanul meghalt. Az Opus Dei kifejezetten nem örült Luciani bíboros pápává történt választásának. A Vatikán új feje több bíborost, így a kúria pénzügyeit irányító Marcinkust is el kívánta bocsátani az udvartól. A pápa tudomására jutott az is, hogy 121 magas rangú vatikáni főpap tagja a monarchista, katolikus színezetű szabadkőműves páholynak. Terveit azonban nem tudta megvalósítani. Sokan feltételezik, hogy halálának igazi oka egy vatikáni klikk. A pápa holttestének boncolására nem került sor, ezt egy Opus Dei-s bíboros akadályozta meg. A pápát halála előtt két héttel vizsgálta ki orvosa, aki állítólag azt mondta a pápának, hogy "nem csak jól van, de kitűnően". Ezután választották meg Karol Wojtylát, aki II. János Pál néven foglalta el a pápai trónt. A lengyel származású pápa uralkodása alatt a Vatikán gyakorlatilag az Opus Dei kezébe került: a pénzügy mellett az oktatás, a pápa külföldi útjainak szervezése, a PR-tevékenység, minden bizonnyal a Kelet-Európával kötött szerződések mögött is jól megfontolt Opus Dei érdekek húzódnak meg. Csekély a valószínűsége annak, hogy a Vatikán irányításában II. János Pál halála után változás állna be, mivel a bíborosok többségét maga II. János Pál nevezte ki, gondosan ügyelve arra, hogy a bíborosi süveget olyan főpapok kapják, akik messzemenően hűségesek az ortodox katolikus tanításokhoz. A lengyel származású Pontifex ideje alatt a konzervatív főpapoknak Rómában sikerült a haladó szárnyat perifériára szorítaniuk, valamint a liberális beállítottságú teológusokat, papokat elhallgattatniuk, félreállítaniuk.
A titok
1989-ben Magyarországon is megjelent az Opus Dei. Székhelyük a vatikáni nagykövetségtől ötven méterre található az Orbánhegyi úton. Az épület a nagyközönség előtt diákotthonként van megjelölve. A szervezet magyarországi prelátusa Ernst Burkhardt professzor, aki korábban az Opus Dei spanyolországi egyetemének, a navarrai egyetemnek volt teológiatanára. Egyik neves aktivistája Korzenszky Richárd, aki az Antall-éra idején a kormány oktatáspolitikájának és egyházpolitikájának szürke eminenciásának számított, s egy interjúban úgy nyilatkozott: legfőbb munkája az Opus Dei. Sok jel arra utal, hogy az Antall-érában az Opus Dei térnyerésének következtében lett az ország hivatalos ideológiája a katolicizmus, amit tudatosan a nemzeti identitás központi elemének és a legfontosabb magyar történelmi értéknek igyekeztek beállítani. Egy másik Opus Dei-aktivista Habsburg Ottó, akit bizonyos pártok még köztársasági elnöknek is jelöltek. A főherceg szerint a vallás (elsősorban a katolicizmus) adja majd az Unió belső tartalmát. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott előadásában a főherceg azt állította, hogy már a kommunista diktatúra idején előkészítették hazánk csatlakozását az Unióhoz. Többek között azt állította, hogy a keleti tömb országai ismét fenyegetettek Oroszország hatalmi törekvéseitől. A főherceg az amerikai külpolitikáról is kritikusan nyilatkozott, mert szerinte az rendkívül reakciós, és segédkezett a balkáni háború kirobbanásában. Az Opus Dei számára Magyarország fontos m?ködési terület. Vélhetően hazánkban is sikeresen behatolt és kiépítette jelenlétét a végrehajtó hatalomban (talán a titkosszolgálatokban), az oktatási intézményekben, többnyire a mérsékelt nemzeti, keresztény pártokban és a pénzvilágban. Különös, hogy a rendszerváltás után a Nemzetbiztonsági Hivatal élén katolicizmus iránt elkötelezett politikusok álltak. Az Opus Deiről a társadalom nem kaphat világos képet, mert a szervezet tagjainak tevékenységét a titoktartás törvényének rendelik alá. Az alapszabályok szerint a szervezet a céljait akkor tudja elérni, ha rejtetten tevékenykedik, kifelé nem válik láthatóvá, és a numeráriusok, valamint a szupernumeráriusok nem árulják el magukról, hogy az Opus Deihez tartoznak. Ezért tehát valóságuk nem megragadható, csupán tevékenységük következményei lesznek tapasztalhatók. Nemzetközi tapasztalat szerint az Opus Dei elsősorban a Vatikán felé elkötelezett, mérsékelt monarchista, nemzeti, keresztény politikusokkal, katonai, rendőri, gazdasági és banki vezetőkkel, tudósokkal, vezető értelmiségiekkel, művészekkel, médiatulajdonosokkal és azok szerkesztőivel tud szorosan együttm?ködni, de céljaik elérése végett már eddig is felhasználtak baloldali politikusokat, reformkommunistákat, szocialistákat, gazdasági, banki vezetőket egyaránt, akiket miután "a mór megtette kötelességét" – az egyik kritikusuk szerint – ejtenek, mint az elhasznált papír zsebkendőt.
|