Isten szereti Escrivát
2006.07.01. 14:22
Kétezer évnyi hazugság fenntartása érdekében még apácák templombeli agyonverésétől sem riad vissza az Opus Dei – állítja az utóbbi évek egyik legnagyobb bestsellera, A Da Vinci-kód. A szerző, Dan Brown által világuralomra törő titkos szektaként ábrázolt mozgalom körül összemosódik a legenda és az igazság. A homály oszlatásában két amerikai történész, Stanley G. Payne és Robert Hutchison munkái, valamint az Opus Dei hivatalos kiadványai szolgáltak segítségül.
Az Opus Dei (Isten műve – e kifejezéssel a katolikus katekizmus általában a teremtett világot jelöli) alapítója, Josemaría Escrivá 1902-ben született Spanyolországban. Elhivatottsága kezdetéről két verzió is közszájon forog. A hivatalos megközelítés szerint a tizenhatodik születésnapját ünneplő Escrivá mezítlábas nyomokat látott a hóban, amiről rögtön tudta: egy karmelita szerzetes járt nemrég arra. Ettől kezdve törekedett istenes életre. A földhözragadtabb változat szerint anyja nevelésének hatására fordult az egyház felé. A mélyen hívő anya ugyanis a súlyos beteg kétéves gyermeket Szűz Mária kegyeibe ajánlotta, mire Escrivá felépült. Ettől kezdve sulykolta fiába, hogy nagy dolgokra rendeltetett.
A jóslat bevált. Az alig három éve felszentelt Escrivá 1928. október 2-án (az őrangyalok ünnepén) megalapította az Opus Dei mozgalmat. Saját bevallása szerint sokáig harcolt az isteni parancs teljesítése ellen, végül azonban beadta a derekát, és nekifogott a nagy műnek. Az „Atya” tanításának lényege: nemcsak az egyház kötelékében, hanem a világi életben is szentté lehet válni, mégpedig az Istennek és az Opus Deinek alárendelt munka által.
Escrivá két évvel később újabb megbotránkoztató lépést tett. 1930. február 14-én (Valentin-napon) megnyitotta mozgalmát a nők előtt is. (Az Opus Dei verziója szerint ezt ugyancsak isteni sugallatra tette, amely egy madridi szentmise celebrálása közben érte.)
A következő jelentős dátum Escrivá és az Opus Dei életében a spanyol polgárháború kirobbanása 1936-ban. A baloldali antiklerikalizmust megveti, így törvényszerűen kerül hamarosan a hatalomra kerülő Franco falangista táborába. (A diktátorhoz fűződő szoros viszonyát érzékeltetendő elterjedt az a pletyka, hogy Escrivá gyóntatta rendszeresen Francót.)
A következő isteni sugallatra 1943-ig kell várni. Akkor – ugyancsak Valentin-napon (Isten szereti Escrivát) – az ihletett pillanatban az Opus Dei alapítója megérti: saját papsághoz önálló papnevelést kell indítani, így kerül sor a Szent Kereszt Papi Társaság megalapítására. Alig egy évvel később három követőjét fel is szenteli Madrid püspöke.
A második világháborút követően az Opus Dei megkezdte látványos térnyerését. Escrivá útmutatásának megfelelően mindenekelőtt a spanyol értelmiséget akarta megnyerni ügyének a mozgalom, ezért az egyetemek katedráinak elfoglalását tűzte ki célul. Történészi kutatások szerint az ötvenes évek közepére Spanyolországban a felsőoktatás tanárainak húsz–harminchárom százaléka az Opus Dei tagja volt. (Az adatot nehéz ellenőrizni, hiszen a mozgalommal szemben támasztott egyik legfőbb kifogás, hogy titkosan kezelik taglistájukat.) Bármi legyen is a valós adat, Escrivá nem volt vele elégedett. Az akkor már Rómában székelő alapító saját egyetemet hozott létre Pamplonában, a General de Navarrát.
Miután az első akadályt sikerrel vették, már csak el kellett helyezni embereiket a megfelelő pozíciókba. Az 1957-ben megalakuló új spanyol kormányban már három miniszteri tárcát birtokolt Opus Dei-tag (kancellária, pénzügy és kereskedelem). Ezzel párhuzamosan Escrivá bejelentette: szervezete nem foglalkozik politikával. (Azt azonban egyik írásában, az ’57-ben megjelent Caminóban leszögezi: „A tekintélyuralmi rendszerért harcolunk, a hierarchiáért, olyan fegyelemért, amelyben a tömegek teljes mértékben alávetik magukat a felsőségnek, és felkészülnek arra, hogy rendelkezzenek velük.”)
Miközben Spanyolországban töretlenül hódíthatott az Opus Dei, a Vatikánban már nem örvendett hasonló népszerűségnek Escrivá és szellemi irányzata. 1947-ben ugyan a Szentszék jóváhagyja munkájukat, ám a pápai áldás várat magára. Sőt, a Szent Péter trónjára 1963-ban lépő VI. Pál bizalmas körben katolikus szabadkőműves-szervezetként emlegette az Opus Deit. Váddal felérő szóhasználat – lássuk hát a pápai indokokat.
Általános az a nézet, hogy az ultrakonzervatív vallási tanokat (a feltétlen engedelmességet és a test legyőzésének fontosságát, akár a fájdalom szentesítése árán is) hirdető Escrivá elutasította a II. vatikáni zsinat eredményeit. A liberálisnak tartott zsinati döntések értelmében a Vatikán egyezkedni kezdett a kommunista országokkal, valamint a laikusok számára nyíltabbá, könnyebben befogadhatóvá tette a hitéletet. (Állítólag Escrivá bizalmasai között az „ördög zsinatjának” nevezte a ’62-es összejövetelt. Sajátos ellentmondás, hogy a szervezet később a zsinaton hozott döntések alapján nyerhette el jelenlegi formáját.) Emellett az Opus Dei kiépítette saját központját is Rómában, a Centro Romano di Incontri Sacerdotalit. Az intézménybe gyakran hívtak előadást tartani konzervatív bíborosokat, mások mellett a még „csak” püspök Karol Wojtyłát.
A hatvanas évek közepétől mosódnak el egyre jobban az Opus Dei körvonalai, akkortól kap szárnyra egyre több összeesküvés-elmélet, amelyben a mozgalom általában a rossz oldalon áll. 1965-ben egy svájci teológus, Hans Urs von Balthasar így fordul Escrivához: „Tény, hogy nagy a hatalmatok, sok a pénzetek (az Opus Dei tagjai fizetésük jelentős részét a mozgalomnak utalják – a szerk.), számtalan politikai és kulturális posztot mondhattok magatokénak... Miért pályáztok e hatalom meghódítására? Mire akarjátok felhasználni? Mily szellem elterjedését akarjátok elérni ezen eszközök segítségével?” A hivatalos válasz (bár ilyen a teológusnak soha nem szövegeződött): az apostoli munka végzése a világ minden országában. A nem hivatalos: a kommunizmus szétverése, a szovjet csatlós államok felszabadítása. Ehhez – állítják az Opus Dei történetét kutatók – aktív segítséget nyújtott Escrivának a mozgalom tagjává vált Habsburg Ottó főherceg és a Páneurópai Unió. De mielőtt hathatósan befolyásolhatták volna a keleti blokk életét, megtörténik az elkerülhetetlen: 1975. június 26-án Rómában meghal Escrivá. Utódjául Alvaro del Portillót választják.
1978-ban I. János Pál fejére helyezték a tiarát, ám mindössze 33 napig viselhette azt. A pápa halálát azóta is minimum „rejtélyesnek” nevezik. I. János Pál – a legenda szerint – komoly csapást akart mérni a konzervatív püspökökre, háttérbe szorítva az Opus Deit, amely akkorra már lényegében átvette a Vatikáni Bank informális irányítását. A szívbeteg egyházfő halálában az idegenkezűség a hivatalos vizsgálat során fel sem vetődött. Ám sokan megkönynyebbülhettek, az Opus Deire pedig új nap ragyogott: II. János Pál.
„Semmi nem lett volna lehetséges Wojtyła pápává választása és az egyház folyamatos, kitartó, okos munkája nélkül” – mondta egy rendszerváltás utáni interjújában Lech Wałęsa. A lengyel Szolidaritás megalakításában és támogatásában – mondják – aktív szerepet vállalt az Opus Dei, a Vatikán tudtával és beleegyezésével.
A lengyelországi rendkívüli állapotok bevezetése után egy évvel, 1982-ben II. János Pál megadja azt a jogot az Opus Deinek, amit Escrivá egy évtizedig hiába kért: személyi prelatúrává (közvetlenül és kizárólag a pápa alá rendelt szervezetté) emeli a mozgalmat. Tíz évvel később, 1992-ben a pápa boldoggá, majd újabb tíz év elteltével (halála után 27 évvel, születésének centenáriumán) szentté avatja Josemaría Escrivát.
|