Vallásközi talibán
2006.06.21. 09:29
2006.05.30. 16:48
HVG - Buda Péter - 2006. február 23.
A Mohamed-karikatúrák miatt kitört botrány apropóján érdemes elgondolkozunk a vallási "radikalizmus" (pontosabban: vallási tanaik politikai kizárólagosságára törekvő csoportok) térnyerésén. Nyilvánvaló tény, hogy a kialakult feszültség egy tudatosan megszervezett kampány eredménye volt, mely konkrét politikai célok érdekében indult. (A palesztinoknak rendszeresen juttatott európai költségvetési támogatás megvonásának kilátásba helyezése az iszlamista Hamasz győzelme után, illetve az iszlamista Irán atomügyeinek az ENSZ Biztonsági Tanács elé kerülése, történetesen éppen dán elnöklés alatt.) Emellett azonban a Hamasz azt követelte a zavargások lecsendesítéséért cserébe, hogy törvényileg tiltsák a vallások elleni hasonló "támadásokat".
Elgondolkodtató vallási közeledésnek lehetünk tanúi ebben kérdésben. A Vatikán nyilatkozatban jelentette ki az üggyel kapcsolatban, hogy a szólásszabadság "nem foglalhatja magában a hívők vallási érzéseinek megsértését", illetve a "nyugati kultúrának korlátoznia kell a szabadságot, mint abszolút értéket" (Silvestrini bíboros). A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége nyilatkozata szerint - mely a randalírozásokat, illetve a fenti politikai okokat egy szóval sem említi! - "nem lehet része egyetlen embertársunk vagy egy közösség vallásos, hitbéli meggyőződésének vagy származásának megsértése". Az egyházi vezetők fejében az nem merül fel, hogy "érzékenysége" a nem vallásos embereknek is lehet. Őket is sérthetné ha a "halál kultúrájának" (II. János Pál) képviseletével vádolják meg, vagy bűnös ateistáknak gondolják és túlvilági kárhozattal fenyegetik őket. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezek a vallási tanítások önmagukban problémát jelentenének. Éppen ellenkezőleg! A vallások lényegi sajátosságai - ugyanakkor minden egyén elidegeníthetetlen jogai - közé tartozik a tőlük eltérő alapokon nyugvó világnézetek, morális rendszerek (vagy rendszertelenségek) radikális kritikája. Nincs is ezzel semmi baj egészen addig, míg e sajátos nézetek már politikai síkon is megjelenő és minden kritika fölött álló törekvésekké válnak. Innentől van dolgunk politikai és/vagy vallási "radikalizmussal", mely lényegénél fogva ellentmond a világnézetileg semleges és demokratikus állam elvének. Ezt a szellemiséget képviseli például Veres Andrásnak, a katolikus püspöki kar titkárának militáns nyilatkozata, melyben "keresztényellenes kisebbség uralmát" vizionálta az EU-ban, s ezt azzal az indoklással támasztotta alá, hogy a politikusok nem a "hit" szerint tevékenykednek. A pápa szerint a "szent dolgok tiszteletét jogi értékké kell tenni, szemben a korlátlan szólásszabadsággal". XVI. Benedek az, aki kijelenti, hogy korunk fő problémája nem a "civilizációk összecsapása" hanem a szekularizmus szembenállása a vallási értékek képviselőivel. Az USA Hírszerző Közössége Tanácsa által szponzorált legfrissebb jelentés (Mapping the Global Future) e konfliktust az elkövetkező másfél évtized egyik legmeghatározóbb kérdésének tekinti. A Newsweek hírmagazin egyenesen "új keresztesháborúról" ír ezzel kapcsolatban, és kimondja, hogy a "konzervatív keresztények, a Vatikán és az iszlám militánsok közös ügyet találnak az Istenért való harcban a szekuláris Európában."
Az anti-szekularizációs tendencia tehát a vallási konfliktusok veszélyén túl paradox módon egyfajta vallási együttműködés irányába is mutat. A temporális-politikai rend és a szakrális-egyházi tekintély közötti felbonthatatlan, szerves kapcsolat koncepciójával, a politikai és jogi rend szakrális legitimációjával szemben a modern demokráciák azon tétele, amely ab ovo elutasítja valamiféle "objektív" - azaz szakrális - erkölcsi rend jogi és politikai elismerését és manifesztációját, valóságos istenkáromlás, a megtestesült Gonosz műve e vallási radikálisok szemében. A vallási "radikalizmus" megközelítésében a modernitáshoz szervesen kapcsolódó, a felvilágosodás óta elterjedt szekularizmus és az azt képviselő államok a Gonosz eszközei, amelyek a káosz és a teljes morális szétesés állapotában vannak. A keresztény kultúrkörben a modern állameszme azon sajátossága jelent különösen nagy botránykövet, amely egyfajta pozitivista alapra helyezi a politikai és jogi berendezkedést "az egyház tekintélye, mint az igazság és a társadalmi önazonosság alapja helyett" (Mark Juergensmeyer). E vallási irányzat képviselői a "szekuláris kormányokat majdhogynem transzcendens szenvedéllyel gyűlölik" és "olyan forradalmi változásokról álmodnak, amelyek eredményeképpen megalakulhatna egyfajta isteni rend azokon a romokon, amelyre a legtöbb szekuláris társadalom egyébként modern, egalitáriánus demokráciaként tekint", állapítja meg a tekintélyes tudós. Az elmúlt hetekben e "forradalom" jelzésértékű felizzásának lehettünk tanúi. Tenni ellene a józan gondolkodású vallásos és nem vallásos emberek összefogásával, a gondolkodás szabadságát védelmezni hivatott szekuláris szabadságelveink határozott, következetes és elvszerű képviseletével lehet. Ha lehet.
|