MAGYAR HUMANISTÁK ÉS ATEISTÁK TÁRSASÁGA
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Magyar linkek
 
Külföldi linkek
 
Cikkek
Cikkek : A püspök azt mondta, kódisok vagyunk

A püspök azt mondta, kódisok vagyunk

  2006.06.11. 18:13

Hétfő éjjel összedőlt a Pécs melletti Belvárdgyulán a katolikus templom. Személyi sérülés nem történt, a kár több százmillió forintra tehető. A pécsi egyházmegyében hatvan rossz állapotú templom van, lehet, hogy ezeket a püspökség rövid időn belül bezárja.

A Baranya megyei Belvárdgyula katolikus templomának szomszédságában lakó helybéliek hétfőn éjjel negyed tizenkettőkor félelmetes morajra riadtak föl. A négy-öt másodpercig tartó robajt az okozta, hogy a templom 22 méter magas tornya ráomlott az épület gerincére, s ennek hatására teljesen összedőlt az egyhajós templom. Csak egyetlen fal maradt állva. Senki sem sérült meg, hisz az éjszakai órán a templom és környéke néptelen volt, a kár azonban jelentős, az épület helyreállíthatatlanná vált.

Tegnap délelőtt megvizsgálta a templom romjait Kóbor Miklós, a pécsi egyházmegye főépítésze. A szakember szerint - valószínűleg - a torony valamelyik főtartója "fáradt el", és az okozta az összeomlást. Kóbor megjegyezte, hogy az egyházmegye tudott az épület rossz állapotáról, de nem vélték még a templomot életveszélyesnek. Az 1854-ben felszentelt, klasszicista vakolatornamentikával díszített, műemléki védettséget nem élvező templom falait bizonytalan stabilitású töltésalapra emelték Belvárdgyula régi lakói.

Kóbor Miklóstól megtudtuk, hogy az egyházmegyének 480 temploma van Baranyában és Tolnában, az épületek kétharmada felújításra szorul, s ezek közül hatvan templom állapota semmivel sem tűnik jobbnak, mint a belvárdgyulai. A főépítész megfontolandónak ítéli, hogy ezt a hatvan, meggyengült templomot egy újabb átvizsgálásig bezárják.

Mint a belvárdgyulaiak szavaiból kiderült, a templom öszszeomlása akár tömegszerencsétlenséget is okozhatott volna. Csúzdi Illés, a közeli Olasz község plébánosa gondoskodik a katolikus hívők lelki ápolásáról Belvárdgyulán, s tőle megtudtuk, hetente egyszer, szombaton volt a templomban mise, amelyen általában 20-30 ember vett részt. A templomi esküvőkön a 450 lelkes falu lakóinak negyede-harmada megjelent. Június 3-án újra esküvő lett volna a templomban.

- Rossz belegondolni, mi történik, ha akkor omlik össze a templom - mondta Sóstai Józsefné, bottal járó, idős sekrestyés. - Mi már sokszor kértük, hogy erősítsék meg a templomunkat, de hiába. Igaz, pár éve újra cserepezték a templom tetejét, de továbbra is be-beázott az épület, és sorra megrepedtek a falak.

- Ha harangoztak, akkor remegett az egész épület - állította egy, a neve elhallgatását kérő huszonéves, helybéli férfi. - A falak annyira át voltak nedvesedve, hogy már mállottak széjjel. Nem értem, miért nem újította föl a püspökség ezt a templomot.

A kérdésre Mayer Mihály pécsi püspök válaszolt.

- Kódisok vagyunk - felelt röviden a főpap, majd így folytatta: - Az állam kevés pénzt ad a templomok felújítására. Ideje lenne kimondani végre, hogy a templomok nem csak az egyház épületei, mert azok részét képezik a nemzeti vagyonnak. Ezért több segítséget várnánk az államtól és az uniótól is. Az egyházmegye templomainak felújítására több milliárd forint kellene, ám nekünk évente néhány tízmilliónk van erre a célra. Lassan már tíz esztendeje folyik a pécsi Bazilika felújítása, de még azt se tudtuk befejezni, a négy toronyból három elkészült, a negyedikre viszont nincs pénzünk.

Mayer Mihály nem biztatja azzal a belvárdgyulaiakat, hogy hamar új templomot kapnak, hisz az több százmillió forintba kerülne. Hogy a falu katolikusai a jövőben hol misézhetnek, arra a püspökség még nem tudja a választ. A belvárdgyulaiak viszont szeretnének már ezen a héten hálaadó misét tartani azért, hogy nem akkor omlott össze, amikor odabent imádkoztak.

 
Névjegy

A Ma.H.A.T Egyesület adatai:

 
Óra
 
Ennyien jártak itt
Indulás: 2006-05-21
 
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Mindíg friss hírek !!

 www.hirlista.hu  

 
TV Mozi Rádióműsor

   www.port.hu

 
Aktuális időjárás

 www.idokep.hu  

 
Tudásbővítés

Angol-Magyar szótár

http://szotar.sztaki.hu/
angol-magyar

Angol-Magyar hangos

 szótár

http://www.szotar.biz/
pergel.hu.php

Magyar Elektronikus

Könyvtár

http://mek.oszk.hu/

Mi micsoda

http://www.mimi.hu/
index.html

 

 
Online-rádiók

http://radio.linkcenter.hu/

 
Online Tv-adások

http://hitetlen.axo.hu/
online-tv.html

 
Hírkereső

http://www.hirkereso.hu/

 
Lapszemle.hu Tudomány

http://www.lapszemle.hu/ rovat.php?r=5

 
Online telefonok

http://onlinemedia.uw.hu/

 
Élő webkamerák
http://webkamera. webmania.hu/
 
Keresés

http://www.google.co.hu/

 
Informatika tudomány
http://www.sg.hu/ 
 

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.