Az új világrend után kutatók szerint egy elitből álló világkormány létrehozásán fáradozik az ötven éve, befolyásos politikusok és üzletemberek laza társaságaként alakult Bilderberg-csoport, amely teljes titoktartás mellett évente egy hétvégén tanácskozik a világ aktuális dolgairól.
Az előkelő versailles-i Trianon Palace Hotel szobáit tavaly egy hosszú májusi hétvége előtt kiürítették, a helyiségeket zordon titkosszolgálati alkalmazottak vizsgálták át, a személyzet tagjait biztonsági ellenőrzésnek vetették alá. Amikor végeztek, az elegáns épület elé rendőri felvezetéssel limuzinok érkeztek, amelyek utasai eltűntek a bejárat mögött, hogy csak vasárnap távozzanak a szállodából. A találkozóról az újságírókat aprólékos gondossággal távol tartották, záróközlemény nem készült, az elhangzottakkal kapcsolatban csak találgatások léteznek, az azonban valószínű, hogy amiről szó volt, a világ sorsát befolyásolhatja. Ezt garantálja a résztvevők névsora, amely a nyugati politikai és gazdasági elit befolyásos személyiségeit tartalmazza, az amerikai neokonzervatívok két fő ideológusától, Richard Perle-től és Paul Wolfowitztól Giscard d'Estaing volt francia államfőn - és az Európai Unió alkotmányozó konventjének elnökén - és Henry Kissinger egykori amerikai külügyminiszteren keresztül a bankár David Rockefellerig, illetve James D. Wolfensohnig, a Világbank elnökéig.

A titokba burkolózó társaság a Bilderberg-csoport nevet viseli az után a hollandiai szálloda után, ahol csaknem pontosan fél évszázada, 1954 májusában először találkoztak az akkori nyugati világ vezető politikusai és gazdasági potentátjai. Évente tartott megbeszéléseikről a külvilág szinte semmit nem tud - a tanácskozások tényét is csak a hetvenes évek óta ismerik el -, a média érdeklődését pedig azzal hárítják el, hogy a rendre 100-120 résztvevő éppen a nyilvánosság figyelmét kerülve akar és tud nyíltan gondolkodni és beszélni a világ aktuális dolgairól. A csoport azonban éppen zárkózottsága és - az érintett országok aktuális hatalmi viszonyainak függvényében időről időre változó - összetétele miatt a folyóiratokban, könyvekben és az interneten összeesküvés-elméleteket kovácsolók érdeklődésének középpontjába került. E szerint a nyugati hatalmi elitet reprezentáló bilderbergisták nem kevesebbet tesznek, mint a világ sorsát irányítják a színfalak mögül, állam- és kormányfőket emelnek magasba vagy buktatnak meg, végső soron pedig egy, az érdekeiket képviselő világkormány létrehozásán fáradoznak.

A Bilderberg-csoport eszmei atyja az 1888-ban, az akkoriban osztrák uralom alatt álló Krakkóban született Joseph Retinger, aki a párizsi Sorbonne-on szerzett diplomát, és 1960-as haláláig öt évtizeden keresztül az európai elitben forgolódott, ahol - jóllehet ma már kevesen emlékeznek rá - kortársai az egyik legbefolyásosabb szürke eminenciásnak tartották. A szintén lengyel származású író, Joseph Conrad titkára volt Nagy-Britanniában, majd a második világháború alatt az emigráns lengyel kormányt vezető Wladyslaw Sikorski tábornok tanácsadójaként tevékenykedett. Európa kettészakadása és Lengyelország kommunistává válása után úgy vélte, hogy Észak-Amerika és Nyugat-Európa elitjeinek együttműködésével lehet a "marxista hegemónia" előrenyomulását megakadályozni; kapcsolatait megmozgatva ezért hívta össze 1954-ben a korabeli politikai és gazdasági döntéshozók színe-javát a hollandiai Oosterbeek városka Bilderberg nevű szállodájába.

A háttérben maradó Retinger - aki az Európa Tanács létrehozásában, illetve az európai egység ideológiai megalapozásában is fontos szerepet játszott - a Bilderberg-csoport elnöki posztjára a jelenlegi holland királynő, Beatrix apját, Bernhard herceget kérte föl, mit sem törődve azzal, hogy (az elméleteket gyártóknak újabb muníciót adva) ő korábban az SS tagja volt. A herceg 22 évig állt a csoport élén, és 1976-ban azért kellett lemondania, mert belekeveredett a Lockheed amerikai repülőgépgyár megvesztegetési botrányába.

A csoportnak formális struktúrája éppúgy nincs, mint állandó tagsága: a minden évben más ország luxushoteljében tartott tanácskozásra meghívottak listáját egy bizottság állítja össze aszerint, kik számítanak a transzatlanti elit tagjainak, és kik az "új reménységek". Az összejövetelek költségeit a hírek szerint a bilderbergista cégek - mint a Fiat, a Daimler, a Barclays vagy a J.P. Morgan Chase - állják, a telefont és a szobaszervizt viszont a résztvevők maguk fizetik, akik semmilyen vendéget nem hozhatnak a rendszerint golfozással színesített munkahétvégére.

A transzatlanti elit tagjai a kiszivárgott értesülések szerint az évtizedek során többször is hajba kaptak: 1957-ben például Szuez ügyében, később Tajvan miatt, legutóbb pedig Irak kapcsán alakult ki állítólag komolyabb vita. Az elhangzottak ismeretének hiányában nehéz lemérni, milyen lépésekre késztették a döntéshozókat a színfalak mögötti megbeszélések, ám a társaság befolyását kutató lapok idézik a hallgatást megtörő Jack Sheinkmant, a New York-i Amalgamated Bank elnökét, aki szerint a Bilderberg-csoport köreiben a közös európai valuta ötletét jóval annak hivatalos politikává válása előtt megvitatták, és az amerikai-kínai diplomáciai kapcsolatok felvétele már azelőtt terítékre került, hogy Richard Nixon bármit is tett volna.

Egy brit újságíró szóra bírta Denis Healeyt, a volt brit munkáspárti pénzügyminisztert - a Bilderberg-konferenciák rendszeres résztvevőjét -, aki felidézte, amikor politikai reménységként 1975-ben már a toryk vezérévé váló Margaret Thatchert, 1991-ben pedig a még ismeretlen arkansasi kormányzót, Bill Clintont látták vendégül. Healey mondott egy példát a tanácskozás befolyására is. A Falkland-szigetekért vívott 1982-es háború idején Nagy-Britannia szankciókat követelt Argentínával szemben, ám a nemzetközi közösség nem hajlott erre. Az az évi dániai Bilderberg-tanácskozáson viszont a Munkáspártból kilépve a brit Szociáldemokrata Pártot létrehozó David Owen olyan hatásosan érvelt, hogy nem sokkal később Thatcher "megkapta" a szankciókat Argentína ellen.

NAGY GÁBOR