| Cikkek : POPPER PÉTER: A VALLÁS LÉLEKTANA |
POPPER PÉTER: A VALLÁS LÉLEKTANA
2006.06.03. 10:30
HIT ÉS HISZÉKENYSÉG
Azt feleled nekem: Ez nincsen egészen úgy! Semmi sincsen egészen úgy - válaszolom. Lehet, hogy minden, amit mondani tudok, tizenöt szempontból érvényes, de neked épp a tizenhatodik a legfontosabb. Akkor hát megbuktam nálad." (Füst Milán)
Legközvetlenebb szellemi õseink, a francia enciklopédisták fölesküdtek az észre és a megértésre. És az európai kultúra két évszázadon át hû maradt a racionális világképhez. Hû maradt Descartesálláspontjához, miszerint a tudomány azzal foglalkozik, hogy milyen a világ, míg a mûvészet és a vallás arról tudósít, hogy milyennek kellene lennie. A racionális gondolkodás talán a XIX. század végén és a századfordulón érte el legmagasabb csúcsait, akkor, amikor szinte mindenki hitt abban, hogy a tudomány megváltja az emberiséget összes kollektív és egyéni nyavalyájától. Tehát ebben az éteri magasságban a túlhajtott racionalitás önmaga ellentétébe fordul: paradox módon mítoszt alkot. A messianisztikus tudomány mítoszát alkotja meg. A tudományra vetített üdvtant. Túlzás nélkül állíthatjuk: az ezredforduló legfontosabb szellemtörténeti eseménye az volt, hogy a megváltó tudomány mítosza összeomlott. No, nem egyszerre! Elõször a tudomány üdvösségosztó szerepérõl alkotott illúzió szûkült le a technikára és a technológiára, egyszerûbben: a gépekre. Õk a mi megváltóink! (Milyen messze járunk már az egykori gépromboló takácsoktól!) A gépek egy része azonban nem üdvösséget, hanem halált osztott. Akkor hát higgyünk megváltó személyekben, karizmatikus politikusokban! Az õ okosságuk, bölcsességük és ideológiájuk lesz üdvösségünk záloga! Ám egy idõ múltán csak kisebb-nagyobb diktátorok és mamelukjaik harsogtak a fülünkbe, s a koncentrációs lágerek iszonyata szétterjedt a világon és a szívekben is. Ezek után kiben vagy miben hihetünk?
Az összeomlott mítoszok helyén üresség tátongott. S ebbe az ürességbe zúdul be mindmáig a tetszhalálából feltámadt irracionalitás, kapaszkodót nyújtva a megingóknak, simogatva a megrettenteket, és melegítve azokat, akik fázni kezdtek az üresség hidegében. A hagyományos vallások enyhe felpezsdülést, minireneszánszt éltek meg. Kivéve az iszlámot, amely egyedül volt képes egyre fokozódó expanzióra: gyors ütemben terjed és erõsödik, mégpedig nemcsak a számára történelmileg hagyományos területeken, hanem az európai mûvelõdési kör országaiban is. Ma már a katolicizmus fellegvárában, Rómában is egy új mecsetnek a tornya tör diadalmasan az ég felé. Ama nemzedékeken át érvényesülõ racionalitás szelleme igencsak meggyengítette a vallásos gondolatot, az önátadó hitre való képességet.
| Domenico Ghirlandaio: Szent Ferenc föltámaszt egy gyermeket | |
|
| Hátha segítene az õsi gyökerekhez való visszatérés! Számos szekta keletkezett ezzel a programmal, a korai keresztény gyülekezeteket tekintve példaadónak. Hátha segítenének a számunkra egzotikus vallások! És a Távol-Keletrõl, a barna bõrû és sárga istenektõl várjuk a bizonyosság csodáját... Mások a misztikus élmény felé korbácsolják magukat, nem véve észre, hogy a halhatatlan istenek egyre hátrálnak erõszakosságuk elõl. S különben is, nem reménytelen-e ez a próbálkozás; Terentius szerint csak égboltot cserél, nem pedig lelket, aki áthajózik a tengeren. A vallás cserélhetõ, de ettõl nem indul növekedésnek a hit. S vajon szellemi útra lelhete idegenben az, aki a saját kultúrájában képtelen volt megtalálni önnön szellemi útját?
Ezek a hit próbálkozásai. Ám mint Tabaki sakál Sir Kán tigris mellett, a hit mellett ott lohol a hiszékenység, hogy felfalja a maradékokat. A babona. A sok meddõ hiedelem... Soha ennyi krajcáros megváltó, filléres guru, energiaadó, fényt sugárzó, kézrátevõ, hasfalon nyom nélkül átnyúló csodasebész, clear- és auralátó (szemüveggel vagy a nélkül, de mindenesetre jó drágán) csakra-vezetõ, jós, elmúlt életekre emlékeztetõ, halottlátó és még mindenféle „látomásos macskajancsi.". Baj? Nem baj. Hadd keressenek! Baj van a világgal? Nincs. A világ mindig is azt akarta, hogy becsapják - és be is csapták. Így most is, „e korban, melynek mérlege hamis, / s megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is" (Karinthy). De aki mégis ki akarja kerülni ezeket a „szellemi vállalkozó"-kat, az tartsa be az alábbiakat! - Ne higgy azoknak, akik gyors, erkölcsi erõfeszítés nélküli beavatást ígérnek a világ titkaiba jó pénzért és válogatás nélkül mindenkinek! - Ne higgy azoknak a mestereknek, akik imádtatják magukat, tanítványok után rohangálnak, és falragaszokon adják hírül, hogy zsebükben lapulnak a mennyország kulcsai! - Ne higgy azoknak, akik gõgösek, lenézik a „tévelygõket", a másféle hitek követõit vagy a hitetleneket, és akik gõgjükben nem tûrik a humort és a kételkedést!
S egyáltalán, szükség van-e ennyi tanításra, elméletalkotásra, igazsághirdetésre? Lehet-e belsõ megszilárdulás helyett transzcendenciát „szedni" mint valami nyugtató tablettát?
Az európai mûvelõdési körben egykor olyannyira népszerûvé vált Krishnamurti minden leírt és dogmává merevült tanítást halottnak tekintett. Azt mondotta, hogy ezek szellemi nyomorékok számára való mankók.
Az igen-igen hosszú életû Phatmoszi Jánosról pedig azt beszélték, hogy mindig csak egy mondatot tanított: „Fiacskáim, szeressétek egymást!" Azt hitték, hogy már szenilis egy kicsit, és megkérdezték tõle: Mester, miért mondod mindig ugyanazt?" S ekkor kiderült, hogy nagyon is eszénél van. Ezt felelte: „Mert ez elég. Fiacskáim, szeressétek egymást!..."
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
