Martinovics Ignác, kispolgári család sarjaként látta meg a napvilágot 1755-ben. 16 évesen lépett be a ferences rendbe, és ezután már szerzetesként végezte el a budai egyetemet, ahol a hittudományból és bölcsészetből szerzett doktori fokozatot, ennek ellenére mégis a természettudományok érdekelték elsősorban.

Az egyetem elvégzése után a bródi rendházban tanított, ahonnan 1781-ben indult tovább, hogy katonapapnak álljon Bukovinában. 1783-tól a lembergi egyetemen tanított természettudományokat. Több matematikai és kémiai értekezést írt, miközben feltalálóként dohányvágó és cséplőgépet szerkesztett. Algebrakönyve, az 1780-ban megjelent Theoria Generalisban, már az újkori matematika kihatásaival foglalkozik, művével a magyar matematikai tudomány felzárkózott az európai szinthez.

A francia materialista filozófusok hatására, elsősorban Holbach révén, feladta vallásosságát és eljutott a filozófiai materializmusig, ekkortól kezdve meggyőződéses ateistának vallja magát. Filozófiai nézeteit francia nyelven, névtelenül kiadott művében, a Filozófia Írások címen adta közre, mely 1788-ban jelent meg, magyarul azonban csak 1956-tól hozzáférhető.

Politikai téren a polgári átalakulás híve volt, de 1790-ben, a felvilágosult abszolutizmus híveként, a reformokat még az uralkodótól várta. Névtelen röpiratban a klérus és az arisztokrácia ellen fordult, 1791-ben titkos megbízottként szembefordulva a magyar nemesi nemzeti mozgalom törekvéseivel II. Lipót szolgálatába lépett. Bizalmas jelentéseiben elsősorban a klérus és az arisztokraták mozgolódásáról szolgáltatott adatokat, politikai röpirataiban pedig kiállt a császári politika mellett.

Az udvarral való 1791-es szakítása után, 1792 végén már a Hajnóczy József körül tömörülő demokrata értelmiség tagjaként terjesztett röpiratában, a "Nyílt levél Ferenc császárhoz"-ban nevetségessé tette az udvar külpolitikáját és elítélte a forradalmi Franciaország ellen folytatott Habsburg intervenciós háborút.

1794 tavaszán Reformátorok Társasága néven titkos szervezetbe tömörítette a hazai nemesi reformereket és a radikális, jakobinus eszmék híveit, hogy forradalmi úton vívják ki a független köztársaságot, majd a teljes polgári átalakulást. A szervezkedés mintegy 150 - 200 tagot számlált, amikor 1794. júl. 24-én a rendőrség lecsapott a mozgalomra, amelynek legalább félszáz tagját fél éven belül le is tartóztatták. A magyar jakobinusok elleni perben felségsértésért és hazaárulásért a bíróság halálra ítélte, s a négy igazgatóval együtt a Vérmezőn lefejezték.