Kétségtelen tény és valóság, hogy a világ erkölcsi értelemben nem a legjobb irányba halad, ám igen nagy kérdés, hogy milyen módszerrel, milyen eszközökkel lehet segíteni az emberiségen.

Az erkölcsi értékek felismerése, követése az, ami gyógyírt nyújthat a bajra. Ám ez csak akkor működik, ha azt az egyének felismerik, önként elfogadják és követik. "Társadalmi méretű" dózis nem létezik e gyógyszerből, csak egyénekre szabott adag. "Ha az orvos másképpen nem rendeli" - olvassuk a gyógyszerek útmutatójában is. Ki az igazi orvos, és hogyan rendelte azt? Nagyon sok függ attól, hogyan gondolkodunk a válaszról.

Amerikában a vallási fundamentalisták eltökélt célja, hogy a "társadalom szívébe" kívánják írni a Tízparancsolatot. Társadalmi lépéseket kívánnak, törvényeket akarnak bevezettetni az erkölcsi értékek védelmében. Május 7-e, a Tízparancsolat napjának megünneplése is a fals irányzat erőteljes térnyerését jelzi Amerikában. A felszín szépnek tűnhet, ám a mély rejti a lényeget. A kezdeményezés támogatásának egyik módja ugyanis az, hogy támogassák azokat a törvényjavaslatokat, amelyeket a vallásos jobboldal a Kongresszushoz benyújtott. Törvényeket kívánnak hozni azért, hogy az általuk vallott elveket törvényi erővel helyezzék "a társadalom szívébe". (http://www.tencommandmentsday.com)

A kereszténység alapítója, Jézus nem a "társadalom szívébe", hanem az egyes hívők szívébe akarta helyezni a Tízparancsolatot: "Adom az én törvényemet az ő szívükbe, és az ő elméjükbe írom be" (Zsid 10,16). Továbbá, Isten törvénye a "szabadság törvénye" (Jak 2,12) vagyis személyes szabad választás, az elme és a szív azonosulása alapján lehet e törvény hívévé valaki.

Az egész társadalom szívébe csak úgy lehet belehelyezni a Tízparancsolatot - azaz kötelezővé tenni a hozzá igazodást minden állampolgár számára - ha az egyének lelkiismereti szabadsága, az emberiség legnagyobb vívmánya semmivé lesz. Ismét időszerűvé válik Blaise Pascal 17. században megfogalmazott figyelmeztetése: "A mindent szelídséggel intéző Istennek az a módszere, hogy az értelembe észokokkal, a szívbe pedig kegyelme segítségével ülteti el a vallást. De ha erőszakkal és fenyegetéssel akarják beleplántálni az értelembe és a szívbe, akkor nem a vallást, hanem a félelmet vetik el benne." (Gondolatok)

Jó, ha elolvassuk a Bibliából a Tízparancsolat pontos szövegét, amely pl. Mózes 5. könyve 5. fejezetében található, 6-21-ig. Az első négy parancsolat az Istennel való viszonyt, a többi hat az emberek egymás iránti magatartását szabályozza. A tizedik parancsolat az emberi gondolatok, emberi lélek legmélyebb pontjáig nyúl le, és tiltja a rossz kívánságokat, tehát a parancsolatok megtartása valóban teljes embert kíván.

Jézus Krisztus világosan kijelentette, hogy van olyan terület, amit Isten magának tart fenn az emberi életben, de van olyan feladat is, amit az államra bízott. "Adjátok meg ami a császáré a császárnak; és a mi az Istené, az Istennek" (Máté 22,21). Ami Istent illeti, abba a világi hatalom nem szólhat bele, amire viszont Isten felhatalmazta, abban joga van eljárni, s ezen jogát a vallásos embereknek is el kell ismerniük.

Az állam dolga az, hogy a közrendet biztosítsa, a gonosztetteket megbüntesse (pl. gyilkosságok, lopás, csalás), gondoskodjon polgárai minél nagyobb mérvű testi-lelki jólétéről. Hogy a különböző országokban ez hogyan valósul meg, az már más lapra tartozik. A Biblia az állam létét, az igazságszolgáltatás működését teljes mértékben pártolja, tehát úgy is mondhatjuk, hogy az állam mindezt Isten felhatalmazásával teszi - de nem Isten helyett.

A világi hatalomnak nincs felhatalmazása arra, hogy előírja, ki hogyan tisztelje Istent, kivéve, ha ez másokat veszélyeztetne, továbbá nem feladata az, hogy az állampolgárok gondolatait ellenőrizze. Összefoglalva tehát: az állam feladata az emberi együttélés korlátozott szabályozása, a szükséges "minimum" elvárása, illetve kikényszerítése a törvény megszegői ellen kilátásba helyezett büntetések által. A Tízparancsolat második táblájának parancsolatai is ember és ember kapcsolatával foglalkoznak, így van közös terület, párhuzamosság is a kettő között.

Bármely egyháznak vagy csoportosulásnak joga van hozzá, hogy önmaga számára kötelezővé tegye a teljes Tízparancsolatot, mint erkölcsi mércét, azt hirdesse és képviselje mint egyetemes emberi értéket és mindenki számára üdvös mintát. Ha méltatlanná válik egy tag az odatartozásra, mert a parancsolatokat megszegte, a legnagyobb büntetés a csoport részéről az lehet, hogy nem vállal vele többé közösséget. Ha az illető a polgári törvényekbe ütközően tette ezt, akkor az államhatalom, az előbbitől függetlenül el kell hogy járjon vele szemben, de nem a Tízparancs megszegése, hanem a polgári törvény miatt.

Ha az állam "társadalom szívébe" próbálná meg behelyezni a teljes Tízparancsolatot, azt egy módon tehetné: törvényeket kellene hoznia az egyes parancsolatokra - mindegyikre, kivétel nélkül. A törvény pedig attól törvény, hogy a megszegőit bünteti. Milyen alapon döntené el az állam, hogy melyik a helyes vallás, és büntetné a másként gondolkodókat? Hogyan ellenőrizné a polgárai gondolatait, kívánságait (X. parancsolat)? Vajon az iszlám törvénykezés lenne-e a követendő minta, ahol ma is halállal büntetik, aki más vallásra tér át? Aligha.

De a kereszténység az igaz vallás, mondhatná valaki, s személyes meggyőződésem az, hogy ez valóban így is van. De keresztény felekezetből is sok van, s oly sok ponton különböznek egymástól, hogy megint felvetődik a kérdés: melyik legyen a kiválasztott? Legyen-e egyáltalán kiválasztott? Erről a kereszténység alapítóját, Jézust és az apostolokat kellene megkérdezni. A Biblia pedig egyértelmű ebben a kérdésben: csak az a "császáré", a világi hatalomé, amit Isten kifejezetten rábízott.

A történelemben nem az volt a probléma, hogy valaki a saját elképzeléseit egyetemes érvényűnek és abszolút igazságnak gondolta, hanem az, ha egy ideológia erőszakkal próbált meg leszámolni a valós vagy vélt ellenségekkel. A Tízparancsolat törvények általi kötelezővé tétele ez ellen nem segítene, mert a hatalmon levők nem törődnének vele, mint ahogyan a zsarnokság sohasem csinált abból gondot, hogy mi törvényes és mi nem. Az ölés tilalma, amely a parancsolatokban is szerepel, ugyanúgy részét képezte a polgári törvényeknek a kommunista országokban is, mint bárhol másutt a világon, mégis milliók életét vették el. És nem csak a materialista ideológiának voltak ártatlan áldozatai. Az ókorban és a középkorban milliók haltak meg azért, mert az akkori trón és oltár szövetsége az ellenségeiknek tekintette őket. Hitükért és meggyőződésükért üldözték és ölték meg Husz Jánost, Zwinglit, a lutheránusokat, a kálvinistákat, a névtelen emberek millióit, a negyedik-ötödik századtól egészen a tizenkilencedikig, ráadásul Isten nevében. A polgári törvények ott és akkor tiltották a gyilkosságot, és a Tízparancsolatban ugyanúgy szerepelt a "ne ölj". Jézust is egy olyan kultúrában ítélték el és ölték meg ártatlanul, amelyben valóban egyetemes és kötelező volt a Tízparancsolat. Csakhogy azok, akik mindezeket véghezvitték, nem azonosultak a parancsolatok szellemével. A cél pedig ez, s ezt nem lehet kényszerrel elérni.

A polgári demokrácia az, amely védelmet nyújthat az előbbiekhez hasonló visszaélések megismétlődése ellen, ahol az állam csak azon a területen működik, amely valóban rá lett bízva, és nem kényszeríti polgárait egy ideológia követésére. Ez a legkevésbé rossz államforma, amely meggátolhatja a diktatúra kialakulását, legyen az "világi" vagy egyházi diktatúra.