Már egyes emberi géneket is azonosítottak, amelyek közreműködnek az áhítat, a vallásos elragadtatás, a transzcendenciára való fogékonyság tulajdonságaiban. A hitre való képesség és igény az ember adaptív értékű, fontos tulajdonsága. A korai csoporttársadalmakban a vallásos hiedelmek átszőtték a kultúrát, a mindennapok fontos részét alkották, biztonságot nyújtottak. A modern vizsgálatok szerint a hitre való képesség sokféle fokozatban jelenik meg, a társadalom tagjainak egy kisebb része nem fogékony a vallási tanításokra. Nekik is fontos szerepük volt a korai társadalmak életében, mert kételyeik segítették közösségeiket megújulni, kimászni bűvös, misztikus lélektani csapdákból. Akik pedig kisebb-nagyobb mértékben fogékonyak, fontos, hogy érzelmi életükhöz vezetőt, szervezett közösséget kapjanak.

A társadalmak fejlődésének jellemző vonása lett, hogy a korai hiedelmek, archaikus vallások átalakultak, és hatalmas megaszervezetek, egyházak fejlődtek ki belőlük, amelyek korszerű technikákkal, rítusaikkal szolgálják az emberek hitbéli igényeit. Sajnos a kulturális evolúcióban sincsenek olyan változások, amelyeknek csak előnyös oldalaik vannak, a megaszervezetek kialakulása szétválaszthatatlanul összeszövődött a hatalommal és a politikával. Különösen érvényes ez a legnagyobb globális vallási szervezetre, a katolikus egyházra.

Az a hatalom pedig, amelyet a társadalom nem képes megfelelően ellenőrizni, mindig sok bajt kever. A modern demokráciák legfőbb igyekezete ezért a hatalom demokratizálása, a társadalom civil szféráinak elválasztása a hatalmi politikától, mert csak ez teszi lehetővé, hogy a civil szervezetek - az egyházak is azok - a saját érdekeik érvényesítéséhez csak azokkal az eszközökkel rendelkezzenek, amelyeket létszámuk, társadalmi szerepük feltétlenül megkíván. A hatalom elosztásának és konfliktusainak igazi terepe a parlamenti politika, és ennek feltétlenül demokratikus szabályok szerint kell működnie. Az egyház rigid, hierarchikus szervezet, a hitélet nem demokratikus, nem is kell, hogy az legyen. Nem lehetne szavazni szertartásokról, hiedelmekről, Isten létéről vagy nem létéről. Az egyház mindenkori álláspontja nem a hívők véleményét tükrözi, hanem egyértelműen és kizárólag a klérusét.

Éppen ezért, ha az egyházak hatalmat szereznek, akkor sérül a demokrácia alapelve. Ez volt az oka, hogy a modern társadalmakban szétválasztották az államot és az egyházat, és igyekeznek az egyházak hasznos társadalmi tevékenységeit úgy támogatni, hogy az ne legyen eszköze a hatalmi játékoknak. Az egyházak állami támogatásának alapfeltétele az, hogy az egyház tartózkodjon a hatalmi politikától. A fontos közügyekben - lásd abortusz, drog, szegénység kezelése, háború indítása és hasonlók - természetesen állást foglalhat, sőt kívánatos, hogy ezt tegye meg.

De ha bármilyen okból bele kívánna szólni abba, hogy a választók melyik pártra szavazzanak, akkor a saját, illetve hívei erőforrásaira kellene támaszkodnia, és akár politikai párttá is alakulhat, persze ebben az esetben a pártokra érvényes demokratikus szabályok vonatkoznak rá. A modern parlamentáris demokráciáknak ez a funkció szerinti specializációja nagyon fontos érték, hozzájárul a társadalom stabilitásához.

Magyarországon különleges helyzet alakult ki. A félfeudális társadalom felszámolása egybeesett a szovjet megszállással és a diktatúra bevezetésével. Az egyházi hatalom jogos elvétele durván, felháborító módon történt, és az egyházak civil funkciói is súlyosan sérültek. A rendszerváltás után ezért a baloldal folyamatos lelkiismeret-furdalással kínlódott. Kínjait persze megérdemelte, mert sok képviselője még ma sem érti a vallás fontos szerepét a társadalom működésében. De múlik az idő. Nem a hittel, nem a vallással, nem a hívőkkel, nem az egyházak civil funkcióival van probléma, hanem a klérussal, a klérus hataloméhségével, ami sajnos megmaradt.

Olyanok, mint a Bourbonok, semmit sem tanultak, semmit sem felejtettek, azt hiszik, hogy nemcsak jogos sérelmeiket kell orvosolni - bőségesen megtörtént -, hanem újra politikai, hatalmi tényezővé válhatnak. Pedig ez már egy teljesen új világ, mások a szabályok, mások az elvárások. Igaz, az egyházak szerepének növelésére ma is adódik sok lehetőség, pontosabban adódna. Játsszunk csak el a gondolattal: az egyházak megnyitják templomaikat a hajléktalanok előtt, éjjelre szállást, meleg ételt adnak nekik, és szorgos lelkipásztoraik egyéni problémáikat meghallgatják, átképző, életre szoktató tanfolyamokat szerveznek, segítenek, újra felépült lelkű embereket vezetnek vissza a társadalomba. Hogy örülne mindenki!

Mennyire nyilvánvaló lenne, hogy az egyház a szeretet, a segítség, az emberiesség forrása. No, de ébredjünk fel. A hajléktalanok összepiszkolnák a templomokat, farigcsálnák a padokat, és büdösek. Sokkal elegánsabb és fontosabb a szószéket politikai eszközként használni, beavatkozni a pártpolitikába, iskolás gyerekeket terelni a Parlament elé, meg egyebek. (Mellesleg a törvényhozás is segíthetné a békességet, például az iskolai támogatást nem az önkormányzatoknak, egyházaknak kellene közvetlenül adni, hanem a tanulónak, aki ezt valamelyik iskolába vinné, megkülönböztetés nélkül, így tiszta, átlátható lenne a támogatási rendszer.)

Az egyházak folyamatosan hatalmas pénzeket kapnak az államtól, az én adómból, pedig a lakosság kb. 80 százaléka nem vallásos, és a vallásosak adományai, úgy látszik, nem elegendőek. Ez már sokak számára önmagában is vitatható, de én úgy gondolom, noha nem vagyok hívő, hogy az egyházak civil tevékenységei hasznosak, támogatandóak. De ezért minimálisan elvárom, hogy a pénzzel jól gazdálkodjanak, gazdálkodásukat a számvevőszék ellenőrizze, és a hatalmi politikába pedig ne ártsák magukat. Se jobbra, se balra.

Egy átgondolatlan, rossz konkordátum nem szentség, fel lehet mondani. A baloldal új generációjának remélhetőleg nem lesz lelkiismeret-furdalása.