Halleluja - így kiáltott fel a "teremtés-tudomány" egyik képviselője 1999 augusztusában, amikor értesült a kansasi iskolaszék döntéséről: a testület - a tanmenet és az iskolák működtetésével kapcsolatos kérdések tárgyalása során - 6:4 arányban úgy határozott: az evolúció oktatása a továbbiakban nem kötelező, és azt a hivatalos vizsgaanyagból ki kell venni.

Halleluja - ez volt a Newsweek szerint egy évvel később, E. Scottnak, a Tudományos Oktatás Nemzeti Központja vezetőjének első szava, amikor megtudta, hogy a kansasi iskolaszék újraválasztott vezetősége visszaállította "jogaiba" az evolúciót. A kansasi iskolákban a XXI. század első évétől ismét kötelező lesz - legalábbis egy ideig - oktatni az élővilág fejlődésének tudományos modelljét, a vizsgán pedig számot kell majd adni az evolúcióval kapcsolatos ismeretekről. A két Halleluja között azonban különös küzdelem folyt a hit és a tudomány védelmezői között.

Az iskolaszék illetékesei 1999-es döntésüket azzal indokolták, hogy - nézetük szerint - az evolúció nélkülözi a kézzelfogható bizonyítékokat, és csupán a valóság egy lehetséges interpretációja. Így nem tehető kötelezővé mindenki számára, és a vizsgán sem lehet számon kérni. Annak mindenki tudatában volt, hogy e döntés következményeként a kansasi diákok úgy hagyják el az iskolát, hogy nem hallanak semmit az evolúcióról és az emberré válás darwini elméletéről. Az is átlátható volt, hogy a közvetlen tapasztalatok hiányának logikája alapján egy sor tudományág, a geológia vagy a történelem alapvető tényei is kétségbe vonhatók. Várható volt tehát, hogy a kansasiak "szelet vetettek és vihart arattak" - nemcsak Amerikában, hanem szerte a világon.

Tizenkilenc elégtelen

A viták azonban nem a tudományos vagy az oktatáspolitikai kérdésekről folytak. A szakmai részletkérdések - például, hogy akik azokban az iskolákban érettségiztek, amelyekben a tananyagnak nem része az evolúció, vajon felvételizhetnek-e olyan egyetemekre (orvosi és természettudományi), ahol a felvételinek kötelező része az evolúció elmélete - csak kevesek fantáziáját mozgatta meg. Első pillantásra még az is elhanyagolható részletnek tűnt, hogy milyen színvonalon oktatják az evolúciót ott, ahol nem vették ki a tananyagból. Pedig ez nagyon is jellemző képet festett a tudomány általános társadalmi megítéléséről az USA-ban. A Nature című folyóirat Amerika 50 államának felében ítélte megfelelőnek az evolúció oktatását. Tizenkilenc államnak adott ezzel szemben "elégtelen" jegyet, és egynek "eredményét" egyszerűen szégyenteljesnek minősítette.

Az elégtelen osztályzat azt jelenti, hogy a tananyag oktatása során a lényeget elkendőző "csúsztatást" alkalmaznak. Ilyen manipuláció az, amikor magát a jelenséget tárgyalják, de az evolúció szót kerülik, és helyette a "időben változó" kifejezést használják. Vannak iskolák, ahol az evolúcióról csak az élettelen természetben - például geológiában - beszélnek, a biológiában nem említik. Mások tárgyalják a biológiai fajok evolúcióját, de azt nem terjesztik ki az ember kialakulására. Több helyen tudatosan kerülik az olyan tudományos alapinformációkat, amelyek az "öreg" - vagyis a több milliárd éve létező - Föld tényeire utalnak. Magát az evolúciót pedig sok államban, "ellentmondásos", "nem kellően alátámasztott" vagy éppen "vitatott" jelzővel minősítik, és a kreacionalizmus - az úgynevezett "teremtéstudomány" - fogalomrendszerét alkalmazzák.

A kansasi "antievolúciós" döntés csak egy újabb állomás volt a vallási fundamentalizmus és a tudomány híveinek harcában. Az első összecsapás - alig néhány hónappal Darwin publikációját követően - Thomas Huxley és Samuel Wilbeforce, Oxford püspöke között zajlott le 1860-ban, az oxfordi Természettudományi Múzeumban. A vita hangvétele sok tekintetben előrevetítette az azóta is tartó harcot. A püspök a szóváltás hevében állítólag nekiszegezte a kérdést Huxleynak: vajon "a nagyapja vagy a nagyanyja ágán származik-e a majomtól"? Huxley - az anekdota szerint - így válaszolt: nem szégyelli majom őseit, de azt igenis szégyelli, hogy léteznek olyan emberek, akik a tehetségüket az igazság elferdítésére használják.

Kezdetektől fogva világos volt, hogy az evolúció gondolatának "veszélye" logikus voltában rejlik. A darwini modell meggyőzően képes magyarázni a biológiai folyamatokat, és segítségével értelmezhető a természet és a társadalom sok jelensége. Ezért természetesen vetődik fel a gondolat, hogy alkalmazzuk a végső kérdések magyarázatára is. Miközben azonban a vallásilag erősen elkötelezett átlag amerikai hajlamos elfogadni, hogy az evolúció megmondja, miért különbözőek a galambok, és az "erősebb marad fenn" elv a siker modelljét mutatja a vállalkozások birodalmában, visszariad, hogy az élet vagy az ember kialakulását így magyarázza. Ez még sok - az evolúció gondolatát egyébként elfogadó - tudóst is visszarettent.

A Biblia becsempészése

A harc immár több mint egy évszázada tart. A tudomány új eredményei, a történelem különös fordulatai rendre kiváltják a hit elkötelezett védelmezőinek ellentámadását. E küzdelem egyik híres/hírhedt állomása az 1925-ös daytoni "majomper" volt, amelyet egy - az evolúciót tanító - tanár, Scopes ellen indítottak. A pert a tanár elveszítette, és a bíró százdolláros pénzbüntetésre ítélte. A jogi eljárás különössége miatt azonban a tennessee-i Legfelsőbb Bíróság - minthogy a pénzbüntetést csak az esküdtszék szabhatta volna ki - az ítéletet megsemmisítette. Ezzel azonban elvette a fellebbezés lehetőségét, így egészen 1967-ig az evolúció oktatását tiltó törvény volt érvényben a tenessee-i közoktatásban.

Az idők haladásának jeleként 1968-ban az amerikai legfelső bíróság - különös módon a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva - úgy határozott, hogy az evolúció darwini modellje oktatható. Ekkor az evolúciót ellenzők új frontot nyitottak. Az "egyenlő esélyek" védelmében azt kezdték követelni, hogy egyforma súlyt kapjon az oktatásban az evolúció és a teremtésmodell. 1970-ban Arkansas és Louisiana törvényhozói úgy döntöttek, hogy ahol az evolúciót tanítják, ott, vele párhuzamosan és egyenlő súllyal oktatni kell a Teremtés Könyvén alapuló "teremtéstudományt" is. Ezeket a helyi törvényeket azután 1987-ben az USA Legfelső Bírósága helyezte ismét hatályon kívül.

Az 1999-es antievolúciós döntés a küzdelem újabb szakaszát jelezte. A hit "harcosai" tudomásul vették, hogy az evolúció elmélete a tudományos közvéleményben általánosan elfogadottá vált. Nem nyugodtak azonban bele folyamatos térnyerésébe. A támadást nem közvetlenül az evolúció mint kísérleti adatokkal alátámasztott tudományos elmélet ellen indították. Az evolúció tanításának utat engedő központi törvényeket igyekeztek helyi szinten, jól szervezett akciókkal visszafordítani. Nem betiltani, "mindössze" törölni akarják az evolúciót a tanítható gondolatok köréből. Nem törekedtek arra, hogy a Biblia szó szerinti története részévé váljon a tananyagnak, "csupán" azt tűzték ki célul, hogy annak szemlélete hassa át a tanmenetet. A Biblia gondolatmenetét minden lehetséges területre igyekeztek "becsempészni". Ezt tükrözi az evolúció oktatásának elégtelen jegye tucatnyi amerikai államban, és erre szolgáltak azok a viták, amelyek az evolúciót kellően meg nem alapozott - még tudományosan sem elegendően bizonyított - elméletként akarják feltüntetni.

A kansasi döntés különös szerepet kapott az éppen akkori amerikai elnökválasztási küzdelemben. Mivel Amerika vallási szempontból erősen elkötelezett társadalom, minden elnökjelölt meglehetősen óvatosan foglalt állást ebben a kérdésben. A politikusok - a maguk szempontjából bölcsen - ahelyett, hogy a tudományos tényeket és a döntés következményeit elemezték volna, inkább a maguk újra felfedezett vallásosságát hangsúlyozták. Arra törekedtek, hogy minden lehető alkalommal hangot adjanak a hit fontosságának és a vallások szerepének a társadalmi élet minden területén. A választóvonal nem a demokraták és a republikánusok között, hanem a pártokon belül húzódott meg. Bush mindvégig elkötelezte magát a hitalapú politizálás mellett. Al Gore - aki korábban ebben a kérdésben inkább semleges álláspontot foglalt el - szintén erőteljesen hangsúlyozta a hit jelentőségét. Az elkövetkező évek politikai küzdelmeinek alaphangját pedig Al Gore alelnökjelöltjének, a konzervatív és ortodox zsidó J. Liebermannak a vallásszabadságról elhangzott elmélkedése adta meg. Az alapító atyák - vélekedett Lieberman - a vallásszabadságon csak azt érthették, hogy bármilyen vallás hirdethető, de nem gondoltak a vallásnélküliségre. A vallásszabadság - nézete szerint - nem jelentheti a vallástól való szabadságot.

A megválasztott amerikai elnök, G. Bush, rácáfolva a választási küzdelemben tett esetenkénti engedékeny kifejezésekre, toleranciára utaló szófordulatokra és az ebből eredeztethető reményekre, szinte azonnal hozzálátott az állam és az egyház közötti - korábban meglehetősen pontosan kijelölt - határok fellazításának és a vallási befolyás erősítésének. Mindez előre vetíti, hogy a hit kontra tudomány küzdelem tovább folytatódik. Ebben a légkörben figyelemre méltó, hogy a tudósok az antievolúciós döntés után ellentámadásba mentek át. Megfogadták Joe Hillnek, a munkásmozgalom hősének a siralomházban elhangzott utolsó szavait: "Ne gyászoljatok, szervezkedjetek!" Kihasználva az egyébként általuk nem különösebben kedvelt pr-t és a közvetlen akciókat, komoly erőket mozgósító felvilágosító kampányba kezdtek. Aláírásokat gyűjtöttek, beadványokat írtak, lobbiztak a képviselőknél, felvilágosították a szülőket, vitára hívták ki a "teremtéstudomány" képviselőit. Megtanulták, hogy az arisztokratikus elzárkózásnál hatékonyabb eszköz a párbeszédre való nyitottság a közvélemény megnyerésére. Nem nevetségessé igyekeztek tenni a "teremtéstudomány" képviselőit, hanem a hallgatóság tények iránti érzékenységét igyekeztek fejleszteni. Nem tekintélyekre hivatkoztak - a tekintély, mindegy, hogy a Bibliáé vagy a tudományé, egyféleképpen működik -, hanem a fokozatosan közkinccsé váló tudományos ismeretekre támaszkodtak. Ám még ez is kevés lett volna. Ezért a tudósok megtanultak választási kampányt vezetni. Sikerült elérniük, hogy a következő évi, a 2000-es iskolaszék-választások során a konzervatív tagokat nyitottabb és a tudományt jobban tisztelő képviselők váltották fel. 2000 augusztusában pedig az újabb iskolaszéki ülésen az evolucionisták álláspontja győzedelmeskedett.

A kansasi diákoknak tehát 2001-ben újra tanulniuk kell az evolúcióról. Van, aki örül ennek, míg mások éppen emiatt bánkódnak, és vélhetően revánsra készülnek. A harc kimenetele a belátható jövőben nehezen ítélhető meg. Túl sok tényező hatását kell együtt szemlélni. A tudományos haladás inkább élezi, mint nyugvópontra segíti az ellentéteket, mivel egyre több kényes problémát vet fel. Az elmúlt hetekben két kérdésben ismét fellángolt a tudomány és a hit vitája. Ezek egyike, az ember klónozása, amely kézzelfogható közelségbe került. Bekövetkezett Madách Luciferjének jövendölése:

"... az ember egykoron, ha ellesi,

egykonyhájában szintúgy megteszi..."

A "vegykonyha" gyakorlatilag működőképes, a kutatók felkészültek az eddig elképzelhetetlen határok átlépésére, ám a társadalom bizonytalan, és a politikusok tétováznak. A problémának óriási gyakorlati jelentősége van. Sok milliárd dollár és milliónyi emberélet az egyik oldalon, megválaszolatlan etikai kérdések sokasága a másikon.

Filmes üzenet

Egy másik, viszonylag kisebb érdeklődést kiváltó esemény a NASA új - a kozmikus háttérsugárzás anizotrópiáját kutató - műholdjának felbocsátása volt. Ez a kísérleti eszköz - a tudósok reményei szerint - bepillantást enged a "big bang", vagyis a "teremtés" előtti pillanatokba. A hír annyiban is méltó a megkülönböztetett figyelemre, mert jelzi, hogy a sokáig pusztán elméleti tudomány, a kozmológia is belépett a kísérleti tudományok sorába. Egyre növekvő számban születnek olyan konkrét eredmények, amelyek a "Teremtés előtti" pillanatokra vonatkoztathatók. Mind több kísérleti adat halmozódik fel az emberszabású majmok viselkedéséről is, új megvilágításba helyezve a gondolkodás keletkezésének, az erkölcs kialakulásának és a kultúra megjelenésének kérdését. A tudomány egyre több oldalról és kísérletileg is elemezni kezdi a metafizika és a vallás hagyományosan saját felségterületének tekintett végső kérdéseket. Várható tehát, hogy minden új kísérlet újabb kérdéseket vet fel, miközben a társadalom túlnyomó többsége számára egyre követhetetlenebbek a tudomány eredményei.

Az etika problémáit a társadalom - bizonyos körülmények között - néha hajlandó a "szőnyeg alá söpörni". Elgondolkoztató, hogy a hatvanas években - amikor a szovjet tudomány komoly eredményeket ért el, és a Szovjetunió éles katonai fenyegetést jelentett - Amerikában a tudomány tekintélye megnőtt, míg a kreacionalizmus teret veszített. A jelenség részben azzal magyarázható, hogy amikor a társadalmat olyan veszély fenyegeti, amely a tudományra támaszkodva védhető ki, akkor a tudományellenesség szükségképpen visszaszorul. Újraéledhet azonban a kreacionalizmus akkor, amikor a korábbi veszély megszűnik, viszont a társadalom dezorganizálódása, az értékek zavara, a közösségi kötelékek lazulása jelent fenyegető kihívást. Ez a helyzet szülőágya az olyan akcióknak, amelyek támadást indítanak a tudomány ellen, és a tananyagokból kitiltják az evolúciót vagy a big banget, korlátozzák bizonyos tudományos kutatások állami támogatását. Olyan mozgalmak nyernek teret, amelyek a teremtést szó szerint értelmezik. Terjednek azok a közösségek, amelyek saját házi iskoláikban - a szülők elképzeléseinek megfelelő - "Biblia-konform" tananyagot tanítanak. Végül egyre nagyobb politikai szerephez jutnak olyan csoportok, amelyek azt követelik, hogy a hit - saját hitük - a magánélet szféráin túlra, a politika és a kormányzás területére is terjeszkedjen ki.

Ifjúkorom nagy élménye volt, az Aki szelet vet... című - a daytoni "majomperről" szóló - amerikai film. A film befejező képsorában, az "istentelen" tanárt védő ügyvéd saját, addig titkolt véleményét kifejezve, egymásra helyezi a Bibliát és Darwin könyvét. Védencét nagyon meglepi ez a tett, mivel végigélte, milyen okosan védte őt, a meggyőződéses darwinistát az elvakult és bigott vallási támadásoktól. Ez az apró jelenet azonban fontos üzenetet hordozott a hatvanas évek Amerikájában: hagyd, hogy mindenki maga döntse el, miben hisz, vagy hisz-e egyáltalán. Tekintsd azonban hitedet - általában a hitet - magánügynek, és ne avatkozz bele mások hitébe. A világot racionálisan, a tények alapján elemezd, mások hitéhez viszont megértéssel, sőt érdeklődéssel közeledj. S ha az tesz boldoggá, hogy egyszerre hiszel a Bibliában és vallod a tudomány igazságait - nos, akkor tedd ezt.