MAGYAR HUMANISTÁK ÉS ATEISTÁK TÁRSASÁGA
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Magyar linkek
 
Külföldi linkek
 
Valláskritikai cikkek
Valláskritikai cikkek : Krisztus származásáról

Krisztus származásáról

  2006.07.01. 14:30

Eörsi István írása. Élet És Irodalom 48. évfolyam, 03. szám

Mint olvasom, a Tilos Rádiónak nem csak az a karácsonyi adása keltett felháborodást, melyben egy részeg musorvezeto bejelentette, hogy ki akarja irtani az összes keresztényt, s ily módon csakugyan gyulöletet keltett, de persze nem a keresztények, hanem önmaga és vallástalan honfitársai ellen. A Jobbik Magyarország nevezetu archaikus politikai képzodményt egy másik mondat is felháborítja, mégpedig a szóban forgó rádió december 19-i musorából. Ez a következoképpen hangzik: "Mert hát akárhogy is vesszük, magyarázzuk, Krisztus egy fattyú." Máté evangéliumában (a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Bibliafordító Szakbizottsága által készített, 1975-ben kiadott fordítása szerint) ez áll Krisztus születésérol: "Jézus Krisztus születése pedig így történt. Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielott egybekeltek volna, kitunt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektol. Férje, József, igaz ember volt, és nem akarta ot megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektol van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert o szabadítja meg népét buneitol"." Nincs az Újtestamentumban olyan szövegrész, amely ellentmondana ennek az elbeszélésnek. Vajon kötelezo-e hinni a szeplotlen fogantatásban? És ha nem, akkor milyen következtetést vonjon le Máté idézett elbeszélésébol az, aki ezt legendának tartja? Mert ilyen emberek léteznek, mégpedig rendkívül nagy számban, és senki sem állíthatja róluk, hogy erkölcsileg mindnyájan elvetemültek. Az ilyen emberek csak azt hihetik, hogy Mária nem a nagyvonalú, csodálatos szeretetu Józseftol esett teherbe (hiszen teherbeesése elott Máté elbeszélése szerint József semmiképp sem hált vele), hanem valaki mástól. Vagyis az ilyen emberek úgy vélik, akár megfogalmazzák ezt egy rádióadásban, akár nem, hogy Jézus - ha történelmi személy, és nem egy mesék, legendák és valóságos történések mozaikkockáiból összerakott gyönyöru monda hose - házasságon kívül fogant. Ez Jézus szellemi, erkölcsi és testi valóját a legkisebb mértékben sem szennyezi be, sok egyéb, nyomós okon kívül már csak azért sem, mert a világtörténelem során még egyetlen gyereknek sem volt beleszólása abba, hogy kik legyenek a szülei. Máté elbeszélését a szeplotlen fogantatásban nem hívok csak úgy értelmezhetik, hogy Jézus anyja házasságon kívül, titokban esett teherbe olyasvalakitol, akivel nem élt együtt. Az ilyen gyereket még ma is gyakran nevezik fattyúnak. Igaz, hogy ennek a megjelölésnek - eléggé el nem ítélheto módon - negatív értékhangsúlya van, de ebben az észérvekkel megmagyarázhatatlan negatív értékhangsúlyban semmi más nem mutatkozik meg, mint a vallási eloírásokból is táplálkozó közgondolkodás elmaradottsága. A házassági köteléken kívül születo gyerekek nagy száma folytán az oket megalázó elmarasztaló eloítélet már most tarthatatlan, és el is oszlik majd, belátható idon belül.

A keresztény vallások természetesen továbbra is huek maradnak a szeplotlen fogantatás tanításához, és tovább harcolnak a még csak nem is feltétlenül materialista vagy ateista világfelfogás ellen, mely nem tud már hinni az efféle csodában. Nem szeretném, ha létezne olyan politikai csoportosulás, amely ennek a keresztény vallások szemszögébol központi jelentoségu dogmának a hirdetését be akarná tiltani. De az sem turheto, hogy az ájtatosság politikusi mezonybe tévedt bajnokai egyre agresszívebben követelhessék a felvilágosodáson nevelkedett világi gondolkodásnak, és ezen belül a vallási dogmák iránt kifejezett kételynek a betiltását, miközben az emberi szabadságjogok tiszteletérol papolnak.

 
Névjegy

A Ma.H.A.T Egyesület adatai:

 
Óra
 
Ennyien jártak itt
Indulás: 2006-05-21
 
Naptár
2023. December
HKSCPSV
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Mindíg friss hírek !!

 www.hirlista.hu  

 
TV Mozi Rádióműsor

   www.port.hu

 
Aktuális időjárás

 www.idokep.hu  

 
Tudásbővítés

Angol-Magyar szótár

http://szotar.sztaki.hu/
angol-magyar

Angol-Magyar hangos

 szótár

http://www.szotar.biz/
pergel.hu.php

Magyar Elektronikus

Könyvtár

http://mek.oszk.hu/

Mi micsoda

http://www.mimi.hu/
index.html

 

 
Online-rádiók

http://radio.linkcenter.hu/

 
Online Tv-adások

http://hitetlen.axo.hu/
online-tv.html

 
Hírkereső

http://www.hirkereso.hu/

 
Lapszemle.hu Tudomány

http://www.lapszemle.hu/ rovat.php?r=5

 
Online telefonok

http://onlinemedia.uw.hu/

 
Élő webkamerák
http://webkamera. webmania.hu/
 
Keresés

http://www.google.co.hu/

 
Informatika tudomány
http://www.sg.hu/ 
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77