Isaac Asimov, a kultikus amerikai sci-fi író már a második világháborút követő években papírra vetette híres robottörvényeit. Csakhogy azok egyelőre kifejezetten a képzelet világában létjogosultak. Több okból is, de elsősorban azért, mert a gépekről kvázi-emberi intelligenciát feltételezett. Napjaink valósága nem igazolja a vizionárius szerzőt, és Colin Angle, a Roomba porszívót jegyző iRobot vezetője szerint a közeljövőben sem változik a helyzet: hiába lesz egyre több humanoid, a háztartási munkákat egyetlen - intelligens - gép helyett részfeladatokra szakosodott heterogén robotrajok végzik majd el. Biztonság, veszély, szex Ám, ha nem is lesznek értelmesek, kárt mindenképpen okozhatnak. A robotikai tevékenység következtében halállal végződő első baleset 1981-ben, Japánban történt, Kenji Urada, harminchét éves gyári munkás volt az áldozat. A gépek azóta ugyan egyre biztonságosabbak lettek, de a veszélyek megmaradtak. 2005-ben az Egyesült Királyságban például hetvenhét robotokkal kapcsolatos balesetet rögzítettek a statisztikák. A szaporodó háztartási és irodai alkalmazások pedig újabb veszélyeket rejtenek magukban, s mindez azt jelenti, hogy a fejlesztőknek a korábbiaknál sokkal komolyabban kell foglalkozniuk a biztonsággal és megbízhatósággal. Egy szakértői csoport idén már találkozott Genovában, majd a Palermóban, márciusban megtartott Európai Robotikai Szimpóziumon célkitűzéseikről is beszéltek. Henrik Christensen, az Európai Robotikai Hálózat vezetője három témakört emelt ki: biztonság, veszélyeztetettség, szex. Az első olyan kérdéseket vet fel, hogy embernél erősebb, "nehézsúlyú" robotokat használhatunk-e a háztartásokban. A második a háborúban csatasorba fogott, alkalmasint ártatlan civilekre lövöldöző gépeket érinti. A harmadik a robotküllemű szex-babákra vonatkozik - például elképzelhető, hogy idővel egyik-másik gyerekekre hasonlít. Mit tegyen a törvény az ilyen esetekben? Csetlő-botló robotok Fontos, és az évek során még fontosabbá váló kérdések, létjogosultságukat számok és prognózisok igazolják. De mit tettek eddig védelmünk és biztonságunk érdekében a fejlesztők? Cinikus vélemények szerint nem túl sokat - többek között azért sem, mert a biztonság-kritikus számítások (safety-critical computing) is csak egy évtizedes múltra tekintenek vissza. A gyakran hangoztatott tanács hiába tűnik egyszerűnek, mégsem az: programozzuk úgy a gépeket, hogy elkerüljék a fizikai érintkezést az emberrel. Azért nem olyan könnyű megvalósítani, mert például egy robotnak komoly navigációs problémákat kell megoldania. Viselkedésük szabályozását, pontos előrejelzését a beépített tanulómechanizmusok szintén bonyolítják. Azaz, száz százalékos bizonyossággal nem jelenthetjük ki, hogy az adott gép ezt és ezt fogja tenni. Hirochika Inoue, a Tokiói Egyetem világhírű veterán robotikusa kizártnak tartja a teljes mértékben, minden esetben biztonságos technológiákat. Ráadásul, ha a gép nem, akkor a mögötte lévő ember szintén hibázhat. Alkalmasint nemcsak a robot jöhet nekünk, hanem mi is belebotolhatunk. Ki a vétkes? De ha Asimov törvényei nem alkalmazhatók, vagy annyira általánosak, hogy semmire nem mennénk velük, akkor hogyan szabályozzuk a kérdést, sőt, szükség van-e egyáltalán robot-specifikus törvényekre? Nincs - állítják sokan. Mert a robotok nem annyira különlegesek, nem annyira egyediek. Mi történik abban az esetben, ha egy tanulómechanizmussal felvértezett autonóm masina balesetet okoz? Ki vonható felelősségre: ő, vagy a tervező? A jelenlegi szabályozás szerint az utóbbi, de elképzelhető, hogy valamikor a nem túl közeli jövőben ez is változni fog. A robotikában élenjáró Japán Kereskedelmi és Ipari Minisztériuma májusban biztonsági irányelveket dolgozott ki az otthoni és az irodai robotokra. Valamennyit szenzorokkal kell felszerelni, hogy ne ütközhessenek össze emberekkel. Puha és könnyű anyagból kell készíteni őket, és a fejlesztőknek vészhelyzetben nélkülözhetetlen kikapcsoló gombról sem szabad megfeledkezniük. Azaz, az első konkrét lépéseket már megtették