Törékeny kisfiú áll meg előttünk, amikor megérkezünk a tábornyitóra. Zolit megbabonázza fényképezőgépünk. Elkéri, majd boldogan kattogtat. - Jó itt. Sokat játszunk - mondja két exponálás között. Tízéves, de hatnak néz ki. Öt éve él intézetben. Azon gyerekek közé tartozik, akik ismerik a szüleiket. - Tegnap makaróni volt vacsorára, repetáztam is. A pap bácsi is ott volt - "tájékoztat" minket.

Az előző nap jöttek meg a gyerekek a táborba. Este összehívták őket. - Nagyon sokat beszélt a Jani a gyűlésen, de annyira hangos volt, hogy nem értettem belőle semmit - meséli Zoli.

- Magam is állami gondozott voltam. Ismerem a gondjaikat - mondja szenvedélyesen Kothencz János, vagyis Jani -, az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány (Ágota) elnöke. Bevallása szerint intézetis kora óta apjaként tiszteli Podmaniczki Imre atyát, aki lelki vezetőjévé vált. Imre atya alapító tagként tíz éve vesz részt a nyári táborokban.

Hatalmas tapsvihar tör ki. "Köszönjük a jót! Köszönjük a jót!" - skandálják a gyerekek a jubileumi megnyitó egyik felszólalója után.

- Legszentebb célunk az, hogy megéreztessük a gyermekekkel önmaguk szeretetreméltóságát - mondja a Hittudományi Főiskolát végzett elnök. - Az alapítvány keresztény ihletettségű. De nem szekta, bár sokan azt hiszik - teszi hozzá.

A sokak eme félreértését az elénk táruló látvány is okozhatja: a mintegy 350, egyaránt fehér trikóba öltöztetett állami gondozott gyermekre 160, tőlük jól megkülönböztethető, sárga trikós önkéntes ügyel. - Őrzés van - biccent fejével segítője felé egy kamaszlány, akivel csak ennyit tudtuk beszélni felügyelet nélkül. A sárga trikós férfi ugyanis egy percre sem veszi le tekintetét a lányról.

Közben egy fiúcska a kordonon túli medence felé néz sóvárogva. - Átmehetek fürödni? - kérdezi. - Tudod, hogy nem - mondja éles hangon egy sárga trikós. A kisfiú még percekig áll megmerevedve a kordon előtt.

Az ünnepélyes megnyitó után dobhártyaszaggató technozene tölti be a nagysátort. A fülledt teremben a nagyobbak rázzák magukat, a kisebbek tétován álldogálnak az első sorokban. Egy kislányt közülük karon ragad egy sárga trikós, majd feldobja a színpadra: - Táncolj!

A táborban két egyenruhás rendőr és több polgárőr is cirkál. - Most nyolcan vagyunk, de az esti diszkóra még kilencen jönnek - mondja a fekete ruhás, bakancsos polgárőr, hozzátéve, hogy "a múltkor is átugrott a kerítésen két cigány, és zaklatta a gyerekeket. Mi védjük őket." Az egyik rendőr másként fogalmaz. - "Általános rendészeti feladatokat látunk el" - mondja kimérten.

Kicsivel arrébb kamaszfiúk fociznak. - Nem gáz a tábor - mondja vállát vonogatva az egyik vidéki fiúátnevelő intézetből érkezett Rudi. - Kicsit azért lazább itt, mint az intézetben. Érted? - summáz a narancsszínűre festett hajú cigány fiú. A fiúk mellett kicsik és nagyok "strandolnak" a három felfújható minimedencében.

Az elkerített részen sátrakban és bungalókban laknak a hét és huszonegy év közötti gyerekek. A nagyobbak a sátrakban, a fiatalabbak a faházakban. Egy-egy kisházba hat-nyolc felfújható strandmatrac van bezsúfolva. - Hát nem túl kényelmes - húzza a száját egy fiú, majd hozzáteszi: Hideg volt az éjszaka, most kapunk takarókat.

A bungalósor melletti üres ebédlőben egy kamaszforma fiú szürcsöli levesét. Mellette ül és figyel sárga trikós segítője. Nehéz felvenni a szemkontaktust a lehajtott fejű, láthatóan zaklatott fiúval. - Nem akarok itt lenni - mondja duzzogva Christopher, aki egy órája érkezett a táborba. - Amikor csak lehet, lelépek az intézetből. Ide sem akartam jönni, de az igazgató azt mondta, hogy mennem kell - mondja felnézve. - A sárga trikós segítő rázza a fejét. - Agyhalott! - súgja.

Az epés megjegyzés az Ösztön nevű rapegyüttes oszlopos tagjától származik. Az együttes CD-jét osztogatják a táborban. Mindenkinek.

"Ez az a nyelv, amivel megszólíthatók a perifériára szorult gyerekek. Akiket a templomok szószékeiről elhangzó evangelizáció nem tud megérinteni, mert nem az ő nyelvükön szól, idegen világ számukra, viszont fogékonyak erre a különös, dinamikus, mélyről feltörő önkifejezési formára" - ez a kijelentés az akkor még H. I. T. elnevezésű együttes dalszövegírójától, az alapítványt vezető Kothencz Jánostól származik. Szerinte a zenéjük hatására megnyílnak a gyerekek, és akkor már komolyabb dolgokról, az élet értelméről, Istenről, Jézusról is lehet velük beszélgetni, anélkül, hogy erőszakolt hittérítésnek tűnne a dolog.

"»Uram, add, hogy lássak,

E sötétség gödrében többet ne ássak!«

»Láss hát!« - így szólt - »Hited megmentett.« Szeme tágra nyílott, és meglátott egy Szentet.

Nem tévedés, a hit sose kevés!"

(Részlet a Jerikói vak című számból, az Ösztön CD-ből)

Az együttes egy másik tagja csoportmegbeszélést tart a tábor peremén. Feszes, katonás terpeszállásban, karba tett kézzel beszél a gyerekekhez. A kis csoport tagjai lehorgasztott fejjel, csendben ücsörögve figyelnek.

Az ország ötven gyermekotthonából érkeztek a gyerekek. - Mindenhol más-más szempontok alapján választják ki a táborozókat. Van, ahol a legjobb magaviseletűeket, másutt pedig a problémás gyereket passzolják le erre a tíz napra - mondja CB-rádióját szorongatva egy nevelő.

Az alapítvány 25 gyermekotthonnal tart kapcsolatot. Pedagógiai és utógondozói programot dolgoztak ki az állami gondozásban élő fiatalok számára. Ennek részeként preevangelizációs és rétegpasztorációs tevékenységet is folytatnak. - Szakmai és élményprogramokkal várjuk a gyerekeket a táborban - mondja a fiatal pszichológus. - Ez a szeretet és a hit hete - summáz átszellemülten Imre atya.

Szép arcú leánnyal beszélgetünk. A tizenöt éves Gyöngyi nyolc éve él egy északi határ menti gyermekotthonban. - A szüleimet csak futólag ismerem. Kicsi koromban kerültem be az intézetbe. Ők sem keresnek, így én sem keresem őket. Anyu és apu iszik - mondja közömbösen. Gyöngyi először van az Ágota-táborban. - Csak most lehetett jönnöm. Jelentkeztem, és az idén rám esett a választás, de jövőre már más valaki jön - mondja. - Hiszel Istenben? - Igen, de csak úgy. - Hogy úgy? - Fogalmam sincs.

A sárgatrikósok egyszer csak öszszeterelik a gyerekeket. Villognak a vakuk, forognak a kamerák. Körbeállunk mindannyian, ahányan vagyunk a táborban. Hatalmas kör formálódik, ahogy a sok gyerek egymás kezét fogja. - Ez nem az árvák szolidaritása, hanem az árvák gyűrűje - mondja a mellettem álló lány. János a kör közepén állva harsog a mikrofonba: "Ti is szeretetre méltóak vagytok". - Ágota! Ágota! - skandálják válaszként a gyerekek a program végén.

A kis Zolika megáll előttünk. - Mentek? - kérdezi fátyolos hangon. Leguggolunk a kisfiúhoz. Közel hajol, arcát arcunkhoz érinti. - Ki kíván nektek jó éjszakát? - kérdezzük őt.

Válasz nincs.