Százezer éves ékszert találtak a múzeumban
2006.07.02. 16:51
Az eddig feltételezésekkel ellentétben, az ember nem 75 ezer, hanem már százezer éve díszítette magát ékszerekkel. A New Scientist című folyóiratban megjelent cikk szerzői szerint ez a tény azt is bizonyítja, hogy ekkor már összetett társdalom és valamilyen szintű emberi nyelv is létezett.
A régészmunka talán legfurcsább része az, amikor valójában nem is a terepen derül ki valami igazán meglepő és újszerű dolog. Ritka eset ugyan, de annál meglepőbb eredményt hozhat, amikor kutatók múzeumok raktárhelyiségeiből bányásszák elő az addig még nem katalogizált kincseket. Nemrégiben éppen ezt tette Marian Vanhaeren, a londoni University College kutatója is: társaival együtt „feldúlta” a londoni Museum of Natural History, valamint a párizsi Museé de l’Homme raktárhelyiségeit. Akár a „jó” betörők, ők is mindössze ékszereket kerestek – igaz nem éppen modern gyártásúakat.
A tengerparttól több tíz kilométerre találtak csigát, kagylót
A múzeumok raktárhelyiségeiből előkerült csiga- és kagylóházak pontos datálása persze nem volt egyszerű munka. Több vizsgálatot is el kellett végezniük a tudósoknak ahhoz, hogy bizonyosan kijelenthessék: a csigaházak közel 100 ezer évesek. Előbb feljegyzések alapján pontosan rekonstruálták a leletek megtalálásának helyét és a csigaházakat körülvevő geológiai adottságokat; kiértékelték a csigaházak mellett talált kőeszközök jellemzőit; végül pedig az elmaradhatatlan radiokarbonos vizsgálatnak vetették alá a raktárban őrzött tárgyakat.
 A végeredmény azonban mindhárom vizsgálattípusnál egybehangzó volt: a csigaházak és kagylók is közel 100 ezer évesek lehetnek, annak ellenére, hogy két különböző helyről, az algériai Oued Djebbana-ból és az izraeli Skhul-ból származnak. A két helység közül meglepő módon azonban egyik sem fekszik tengerparton. Skul legalább 20 kilométerre van a tengertől, Oued Djebbana-t pedig közel 200 kilométer választja el a víztől. Márpedig kagylóhéjakat – de csigahéjakat is – leginkább víz közelében találhatunk, hacsak nem étkezési célból szállították messzire a tenger gyümölcseit.
Ékszernek használták a csigákat
Márpedig Vanhaeren szerzőtársa, Francesco d’Errico ezt teljességgel kizárja. A francia Institut de Prehistoire et Geologie de Quaternaire munkatársa szerint a kagylók és csigák túl kisméretűek voltak ahhoz, hogy étkezéshez hasznosítható lett volna. Nem érhette meg, hogy több tíz, adott esetben több száz kilométerre vigyék az étkezésre alkalmatlan kagylókat és csigákat. Egyetlen magyarázat lehet erre, mégpedig, hogy dísztárgyként, egészen pontosan ékszerként használták.
Ezt a feltételezést erősíti az is, hogy a kagylóhéjak szabályos módon, szinte mértani pontossággal ugyanazon a helyen vannak átlyukasztva, ráadásul mindegyiken jól kivehetőek a kopás nyomai. Vanhaeren-ék szerint ez utóbbi csakis úgy alakulhatott ki, hogy a kagylóházakat összefonták, és így a viselet során egymáshoz érve csiszolódtak ki. A csigaházak mellesleg abból a csigafajból valók, amelyeket két évvel ezelőtt találtak a dél-afrikai Blombos-barlangban, és amelyekről egyértelműen megállapították, hogy közel 75 ezer évesek, és szintén ékszerként szolgáltak.
„Beszédes” dísztárgyak
A két lelet persze egymást is erősíti, ám a puszta visszadatálás mellett egyéb jelentősége is van: az emberi egyedfejlődés elméletének különböző változatai aszerint módosulnak, hogy ki mikorra datálja az első ékszerek megjelenését. A tudósok zöme ugyanis egyetért abban hogy az ékszerek használata komplex társadalmat feltételez, ami viszont az emberi nyelvek meglétét is magával hozza.
Míg ugyanis a sokáig elfogadott nézet szerint elődeink jó ötven ezer évvel ezelőtt, az Afrikából való kirajzással egyidőben, egy hirtelen ugrásnak, genetikai módosulásnak köszönhetően váltak hozzánk igen hasonlatossá agyi képességek tekintetében, addig az ékszerek meglétét bizonyító elméletek fokozatos egyedfejlődést tételeznek fel. A kérdés ez utóbbi esetben csak az, hogy mikorra is datálható az ékszerek első megjelenése: ez az idő tolódott most ki jó 25 ezer évvel Vanhaeren-ék szerint. Ráadásul ez utóbbi elmélet azt állítja, hogy a modern ember nem Afrikából származik, vagyis a mai emberiség nem egy kirajzásnak köszönhető, hanem a világon mindenütt jelenlévő emberelődök változtak át fokozatosan a mai ember elődjévé.
Francesco d’Errico a New Scientist-nek nyilatkozva kifejtette: a most megtalált ékszerek társadalmi státuszt is jelezhettek, az azonban biztos, hogy egy olyan komplex társadalom lehetett csak képes a létfenntartáson túlmutató tárgyak elkészítésére, amelyben már létezett egy primitívebb nyelv is. Ráadásul az anatómiailag modernnek számító ember megjelenése és az ékszerek megjelenése egyáltalán nem esik egybe, ami viszont szintén az emberi egyedfejlődésre vonatkozó „fokozatos változás” tézisét erősíti.
|