Úgy képzeltem, a vallásfilozófus kissé ódon figura, aki több ezer éves tekercseket, szent könyveket fürkész. Önből viszont lassan médiasztár lesz.

Remélem, túloz. Most is éppen a „hetvenes háborúról” írok könyvet, amikor Titusz hadai – Kr. u. 70-ben – szétverték Jeruzsálemet, lerombolták a templomokat. Régi korokkal foglalkozom, és ehhez tényleg számtalan régi szöveget, rabbinikus és kora keresztény iratot kell elolvasnom. Másfelől a valláskutatónak szólnia kell a saját korához is. A „hetvenes” témával azt szeretném bemutatni: múltunknak rengeteg olvasata van. És ugyanez igaz jelenünkre is. Nincsenek kizárólagos igazságok. A tévéfelkérésekről pedig anynyit: a nyugati televíziókban is sok a gagyi, de a nézők szeretik a tudományos, kulturális vitákat. Nálunk az ilyen műsorokra még nagyobb szükség lenne. Modellértéke van annak, ha az emberek láthatják: úgy is lehet különböző nézeteket képviselni, hogy nem rontunk egymásnak

„Missziós küldetésből” kezdett a vallásokkal is foglalkozni?

A hetvenes években filozófia–történelem szakra jártam a bölcsészkaron. Eljutottunk Arisztotelészig, majd snitt, és Descartes-tól folytattuk a tananyagot. Mivel akkoriban vallási kérdésekről nemigen lehetett beszélni, az egyházatyák korszakát egyszerűen kihagyták. Engem persze a „tiltott gyümölcs” izgatott, szakdolgozatomat Szent Ágostonról írtam. Amúgy egyetlen bölcsész sem él meg a zsidó-keresztény kultúra ismerete nélkül. Ez a tradíció az alapja az egész nyugati civilizációnak. E közös gyökerek miatt tudjuk egyáltalán megérteni egymást Európában.

A vallásoknak sok titkuk van még?

Ma sem ismerjük igazán a szent szövegeket. Sok mindent félreértünk. Például a Bibliában az szerepel: miután Mózes megkötötte a szövetséget Istennel, a feje fölött „qrn”, azaz fénysugár ragyogott. Viszont azok a keresztények, akik a 2. század után a „pogány” világból érkeztek, nem ismerték az ékezetek nélküli héber írást, és azt hitték, a szövegbe szarv van írva. Szegény Mózes így kapott szarvat. Michelangelo és Chagall is így ábrázolta. Azt mindenki tudja: Jézus az ács fia volt. De azt már kevesen, hogy a Talmudban az „ács fia” a tanult ember szinonimája. Azt sem tudjuk pontosan, mit jelent a „Názáreti”. Nem biztos, hogy Krisztus lakhe-
lyét. Ugyanis újabb kutatások szerint lehet, hogy Jézus idején Názáret még nem is létezett. Vagy ott van a tízparancsolatból a „ne paráználkodj!”, ami eredetileg azt jelentette: „Ne törj házasságot!” De teológiailag talán a legérdekesebb és a legkomolyabb következményekkel járó félreértés a szeplőtelen fogantatással kapcsolatos ószövetségi prófécia: „A szűz fogan, és fiat szül.” Ne feledjük: ebben a korban sokszor 11-12 évesen már férjhez adták a lányokat. A szűz héber szó jelentheti azt is, hogy „fiatal lány”. Utalhat a férjes asszonyra is, aki már nem szűz, de még ivaréretlen.

Viszont a szeplőtelen fogantatás az egyházi tanítás alapja.

Nem kérdőjelezem meg. De attól ezek még tények. A tudományos eredményeket előbb-utóbb hol elfogadják, hol teológiai érdekből ragaszkodnak az esetleges tévedésekhez is. Az egyház hierarchikus hatalmi intézményrendszer. Ez leginkább a katolicizmusra jellemző, amelynek – a vallások között egyedülállóan – külön központi tanítóhivatala van, és legitimációját évezredek óta eme alaptanításokra építi.

Nemzetközi botrányt kavart A Da Vinci-kód, amelyben – többek között – az szerepel: Jézusnak leszármazottai
vannak.

Semmiféle hiteles forrás nem maradt, amely eldönthetné a kérdést. De a könyv persze csak fikció. Meggyőződésem: az egyházaknak nem kellett volna ilyen hevesen reagálniuk Brown regényére. Nem biztos, hogy a mélyen hívők hitét befolyásolná Jézus „családi állapota”. Sokáig senki nem tudta, Poncius Pilátus valóságos személy volt-e. Csak az 1960-as években került elő egy dokumentum, amely a létezését hitelesítette.

A Da Vinci-kód bestseller, de itthon nagy siker Spiró György Fogsága is. Mindkét mű halandóként ábrázolja Krisztust, az egyházakat pedig erőszakszervezetként. E témák iránti érdeklődés netán új vallásellenességet jelez?

Lehetséges. Bár a vallások állandóan megújulnak, átalakulnak. Azok a felekezetek, amelyek nem képesek lépést tartani a modernitással, elvesznek. Az elidegenedett, csak a múltjából élő szervezet elveszíti híveit. Szociológiai tény: Európában a templomok kezdenek kiüresedni, egyre nagyobb gond a papi utánpótlás. A templom csak akkor találja meg helyét a társadalomban, ha a jelen problémáira reflektál.

Ám a vallásnak éppen a tradíció az alapja.

Igen, de kicsit furcsa lenne, ha valaki ma – mondjuk – az Apolló-kultuszt hirdetné. A vallásoknak a saját hagyományaikon belül a legmodernebb kor kérdéseire kell megtalálniuk a választ, nem szabad elzárkózniuk. Szerintem nem helyes bizonyos elvekhez dogmatikusan ragaszkodni, és például tiltani az óvszer használatát, amikor az AIDS pusztít a világban, tizedeli Afrika népességét. A dogma a saját hitvallásának, a szeretet tanításának is ellentmond.

Akadnak, akik úgy vélik, a zsidó-keresztény vallások azért sem tudták megváltani az emberiséget, mert a bűntudatra építenek, túl szigorúak a törvényeik. Ki tudja a tízparancsolat minden betűjét betartani?

A helyzet nem ilyen súlyos. A héber Biblia azt mondja: a bűn az ajtód előtt van, rajtad múlik, hogy elbotlasz-e benne, vagy átlépsz rajta. Az embernek szabad akarata van, a törvények e szabadság kereteit adják meg. A zsidóságban akad, aki próbálja betartani a napi több száz előírást, a másik nem teszi, de ezzel nincs gond. Létrejöttek már „liberálisabb” felekezetek, ráadásul a megbocsátás része a zsidó hitnek. Az ókori nép imádta Dávid királyt, pedig a legnagyobb „disznóságokat” is elkövette, főleg, ha nők körébe keveredett. A katolicizmus pedig a gyónás intézményét találta föl arra, hogy viszonylag könnyen lehessen bűnbocsánatot nyerni.

Könyvében azt írja: a vallási kiüresedés mellett érződik egyfajta új Messiás-várás is. Az „ezoterikus iparág” is mutatja, mekkora igény volna a hitre.

Egyszerre hat a két jelenség. Régebben, a tradicionális társadalmakban a vallások szerepe a közösségteremtés volt, a népet összekötötte a hit. Az ókorban többen azért csatlakoztak a zsidókhoz, mert vonzó volt a közösségi életük. Törvényeik előírták az idősek, betegek, gyerekek védelmét. És mivel a zsidóknak kötelességük volt a szent szövegek tanulása, náluk nem létezett analfabetizmus. A globalizált világban viszont meggyengült a vallások kohéziós ereje. Sokan individuális utakat vagy új felekezetet keresnek. Rosszabb esetben vallási pótszereket.

Egy helyütt azt írta: a globalizált világban a kultúrák könnyen ötvöződnek, viszont a vallások nem. Ám ez egyre több vallási konfliktushoz vezethet.

A kultúrák mindig is nyitottak voltak, a vallásokra ez nem jellemző. Sőt, manapság a hit inkább már elválasztja az embereket. Paradigmaváltás korában élünk, nem véletlen, hogy a hitkérdések ennyire fontossá váltak, a médiában is folyton erről hallunk: síitákról, szunnitákról, kurdokról, tálibokról. A mai világ vallási, civilizatorikus alapon működik, és a folyamatokat politikai játszmák irányítják. Ha végignézünk Európa múltján, minden súlyos konfliktus mögött vallási ellentétek álltak. Üldözés, kirekesztés, pogromok. A francia forradalom eszménye, valamint az Egyesült Államok alapító alkotmánya mondta ki először az állam és az egyház különválasztását. Az államnak semlegesnek kell lennie ahhoz, hogy ne legyen többé vallásháború. Csakhogy e téren mintha ma fordulat lenne. Sok egyház újra mindent megtesz, hogy behatolhasson a törvényhozásba.

Miből látja ezt?

Mondjuk: ezelőtt nyolc évvel el lehetett volna képzelni, hogy az USA-ban – a vallásszabadság hazájában – az elnökválasztás kimenetelét a neoprotestáns és más egyházak fogják meghatározni? Nemrég az Európai Unió tagállamai arról vitatkoztak, bekerüljön-e az uniós alkotmányba Isten neve és a kereszténység. Ha ez megtörténne, azzal járhatna, hogy – alaptörvényről lévén szó – esetleg minden uniós országban tilthatnák az abortuszt, az eutanáziát. Még nem született döntés az alkotmány megváltoztatásáról, de például Németország miniszterelnöke, Merkel asszony újra felvetette a javaslatot. Vagy vegyük a hazai példát: a magyar parlamentbe bekerült egy kicsinyke párt, a KDNP, amely most mégis az Országgyűlés harmadik legerősebb frakciója. Azzal nincs baj, ha valaki a hitét abszolútnak véli. De ha az egyház mindenki számára kötelező normává akarja tenni nézeteit – az súlyos baj. Ma sokan azt hiszik: az iszlám és a kereszténység között van a legnagyobb konfliktus. Csakhogy a vallások számára a szekuláris világ az igazi ellenség: azok a demokráciák, ahol komolyan veszik a lelkiismereti szabadságot.

Nem túlzás ez? Hiszen egészében véve mégis igaz: Nyugat-Európában és nálunk is vallásszabadság van.

Gondoljon a karikatúraháborúra: azért robbant ki, mert egyes európai újságok megsértették a muzulmán hívők érzékenységét. Én is ízléstelennek tartom, lehet felháborodni rajta – de betiltani ott, ahol szólás- és sajtószabadság van? A különböző törvények nem a vallási érzékenység sértését tiltják, hanem mások vallásszabadságának meggátolását. A Vatikán azonnal elítélte a karikatúra készítőit, nálunk leginkább a református egyház tiltakozott. Ebben is megmutatkozott: az egyházak közötti feszültségeket felülírja a vallás- és szólásszabadság veszélye, amely a szekuláris világ sajátossága.

A jövőt hogy látja?

Nem túl optimistán. Egyre inkább „befeszülnek” a vallási frontok. És a legrosszabb az, hogy éppen azok a felekezetek kerülnek hátrányba, amelyek hitük tanításait komolyan véve távol akarják tartani magukat a hatalomtól.

Ha a hívek tábora csökken, a politikában akarnak erősíteni az egyházak?
Pontosan. A Vatikán arra törekszik, hogy minél több európai országgal konkordátumot kössön, s a nemzetközi szerződésekkel bebetonozza privilégiumát. Ha az egyházat fenntartó hívek száma fogy, adjon több pénzt az állam. Nálunk például az Apostoli Szentszék olyan megállapodást kötött az állammal, hogy a mindenkori kormány az egyházra vonatkozó adókedvezmények körét csak az egyház beleegyezésével változtathatja meg. Az állam ezzel saját jogalkotói jogkörét szűkítette. Noha most van egy MSZP-s kezdeményezés a módosításra, majd meglátjuk, mi lesz.

Mondta azt is, az unió súlyos vallási konfliktusaira nekünk is fel kell készülnünk. Pontosan mire?

Franciaországban, Németországban óriási botrányok törtek ki, hatalmas vitákat folytattak arról: lehet-e vallási szimbólumokat megjeleníteni az iskolákban. Ezek súlyos viták, amelyekre mi egyáltalán nem vagyunk felkészülve. Pedig uniós tagállamként számolnunk kell migrációval, betelepülőkkel. Ám a politika, a média, az értelmiség nemigen foglalkozik ezzel. A fejlett országok közül egyedül nálunk nincs vallástudományi-stratégiai kutatóintézet. Itt a pártok az egyházakra úgy tekintenek: jól jönnek majd szavazáskor. Esetleg a rossz lelkiismeretüket próbálják mindenféle egyezménnyel tisztára mosni. Az egyházak pedig a szavazatok fejében igyekeznek minél nagyobb befolyást szerezni, pozicionálni magukat a médiában. A vallás is olyan már, mint egy nagy network.

Nemcsak a politika felelőssége ez, hiányzik a társadalmi kontroll is. Gyorsan lekerült a napirendről, amikor ifj. Hegedűs Lóránt „galíciai jöttmentekről” írt, vagy amikor az egyházak nyíltan kampányoltak pártok mellett. De visszhang nélkül maradt Gyulay Endre megyés püspök nyilatkozata is, amelyben a papok pedofíliájával kapcsolatban kijelentette: ha a botlás csak egyszeri, a pap bűnbánattal folytathatná a szolgálatát, ám ha többször előfordul ilyen eset, ki kell vonni az illetőt a forgalomból.

Alapvető kontrollnak az alkotmányt tekintem. De az a közszerepelő, aki mások emberi méltóságát meggyalázza, persona non grata a civilizált országokban. És a civil kurázsi nem függhet politikai, hitbeli hovatartozástól.