Imádkozik a pápa
2006.07.01. 15:16
Eörsi István írása az Élet és Irodalomból
Megrendülten olvasom: a délkelet-ázsiai természeti katasztrófa áldozataiért imádkozik a pápa. Arra kéri az Istent, hogy csökkentse a túlélok szenvedését, és vigasztalja meg a gyászolókat. Ha százötvenezer embert siratnak, az nyilván felhat az egekig.
A jelenlegi pápa nem cinikus ember: elhiszem neki, hogy oszinte az imája. De nem értem ezt az oszinte imát. Ha rá gondolok, borsódzik a hátam. Egyetlen egyházhoz sem tartozom, gyerekkorom óta nem hiszek Istenben, és ájtatos körökben felháborodást is keltettem olykor metafiziko-politikai élceimmel. Most nem élcelodöm. Ha a pápa Istent képesnek tartja arra, hogy csökkentse e roppant katasztrófa okozta szenvedést, akkor kit okolhat vajon a szökoárért és földrengésért, amely a szenvedést eloidézte? Magukat az ott élo népeket talán, a harmadik világ nyomorúságban élo országainak lakosait, akik - éppen ok! - buneikkel rászolgáltak az iszonyatos büntetésre? Ezt nem teheti, hiszen komoly ember. Nem a világ nagy tozsdéi omlottak össze, nem a tömegpusztító fegyvereket eloállító gyárak, nem a diktatúrák és a terrorizmus fellegvárai, nem az Elnyomás Birodalmainak centrumai, hanem vityillók százezrei, az úgynevezett "egyszeru emberek" lakhelyei mindenekelott.
Ha nem akarunk visszatérni Zarathusztra tanításához, és nem akarjuk a világot Ormazd és Ahriman, vagyis egy jó és egy gonosz Isten harcának felfogni, akkor nem mondhatjuk, hogy a tengernyi szenvedést más Isten okozta, mint akitol az emberek vigasztalást várnak. Nekem ebbol a szempontból könnyu: mert sem jó, sem gonosz Istenben nem hiszek. De a pápa hisz az Istenben, legalábbis én elhiszem neki, hogy hisz. Miként tud kérni tole ezekben a megrendíto napokban bármit is alázatos szívvel? Hogyan tudja pátoszából kispórolni a lázadást, ha nem remélheti, hogy imája megsemmisítheti a megsemmisülést? Vagy ha lelkében lázadna, hogy bírja eltitkolni ezt? Nem ejti kétségbe, hogy miközben fohászkodik, új és új földlökések rémítik a meggyötrötteket? Engem nem az Isten érdekel, hanem a hívo ember. Milyen lelki tornamutatványok segítik abban, hogy elfogadja: egy végtelenül hatalmas, végtelenül jóságos szellem rossz világot alkotott? Miként vegyem tudomásul irónia nélkül, hogy a tetejében még meg is volt elégedve a munkájával? "És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó." (Genézis, I/31) Ezt még a hívok is csak akkor fogadhatják el, ha a jövobelátás képességét elvitatják tole.
A katasztrófa arra késztetett, hogy újra elovegyem a Jób könyvét. Egy gazdag, nagyhatalmú ember, akit váratlanul iszonyatos csapások érnek, elveszti roppant vagyonát, tíz gyerekét, és a sivatagi homokban ülve gennyes fekélyeit vakargatja a tuzo napon, miközben barátai arra akarják rábeszélni, hogy lássa be: valamiféle buneivel o maga idézte a fejére Isten megérdemelt csapásait. Ez az ember, Jób, egyszer csak azzal háborítja fel barátait, hogy kijelenti: nemcsak az o szenvedése igazságtalan, hanem világ szegényeinek szenvedése is. Az Isten igazságtalan világot teremtetett, ahol "Az árvák szamarát elhajtják, az özvegyek ökrét zálogul elveszik. Lekergetik az útról a szegényeket, meg kell lapulnia az ország minden nyomorultjának. (...) Mezítelenül hálnak, ruhátlanul, még hidegben sincs takarójuk. Zivatar áztatja oket a hegyekben, sziklába kapaszkodnak, ha nincs menedékhelyük. Letépik az emlorol az árvát, és zálogul viszik el a szegénytol. Mezítelenül járnak, ruhátlanul, és éhezve hordják a kévét..." (Jób könyve, 23/3-10) Így dol vég nélkül a cáfolhatatlan, máig igaz panasz. Ezt már Isten nem hagyhatja szó nélkül, és a teremtett világ szépségét, a föld, a vizek, a mennybolt csodáit, zseniális muvét vonultatja fel Jób vádjaival szemben. A megkínzott embernek erre nem lehet válasza: "Nem értem - mondja. - Csodálatosabb, semhogy felfoghatnám." Ő csak azt állította, hogy a szegényeket kizsigerelik ez a Földön, és a gazdag, gonosz emberek sokáig élvezik az életet, gondtalanul. Morális kételyeire az Isten a potencia és az esztétikum érveivel válaszol. Istennel ellentétben Jób nem tudja kijelölni a hajnalnak helyét, és nem tudja összekötni a Fiastyúk szálait. Jób, minden idok egyik legnagyobb irodalmi muvének hose elhallgat, visszavonja vádjait, és bunbánatot tart porban és hamuban, mire az Úr kétszeresen viszszaadja neki mindazt, amije volt.
Csakhogy Jób panasza köztünk maradt. Embermilliók motyogják most változatait kisemmizve, bénán, tehetetlenül Délkelet-Ázsiában, miközben kesztyus kezek hullákat vonszolnak ki a vizekbol és a romok alól. A muanyag zsákokba csomagolt bel- és külhoni tetemeket buldózerek dobálják válogatás nélkül tömegsírokba, hogy késobb majd újra kiássák oket, azonosítás céljából - csak a német turisták közül ezren tuntek el. A ragály már kovácsolja terveit, miközben a pápa imádkozik vatikáni lakosztályában, az éppen idoszeru népirtások zavartalanul folynak tovább, a világ urai pedig megrendíto egyetértésben logikussá, muködoképessé és egységessé kovácsolják az egyenlotlenséget igazságos állapotnak feltünteto törvényeket.
A világ reverendás és civil ügyintézoi imával és aránylag nagyszeru jogrenddel védelmezik világukat. Mi mást tehetnének? Engem csak azt háborít fel, hogy lelkiismeretük zavartalanul hagyja jóvá, amit érdekük diktál. Mivel azonban a világmegváltás receptje nincs a birtokomban, elhallgatok tanácstalanul, mint a porban vakaródzó Jób. "Nem értem" - mondom vele együtt, de kételyeimet és vádjaimat nem vonom vissza.
|