MAGYAR HUMANISTÁK ÉS ATEISTÁK TÁRSASÁGA
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Magyar linkek
 
Külföldi linkek
 
Valláskritikai cikkek
Valláskritikai cikkek : Opus Dei

Opus Dei

  2006.07.01. 14:19

- A Vatikán belső árnyékhatalma -

I. A szervezet 

  A szervezetet - hivatalos nevén Praelatura Sanctae Crucis et Opus Die, vagyis „Opus Dei és a Szentkereszt Prelátusa” - 1943-ban alapította Madridban Josemaría Escrivá de Belaguer spanyol plébános.

  Az Opus Dei kifejezés annyit jelent, mint „Isten műve”. A szervezet célja, hogy karitatív és szociális, valamint oktatási-képzési tevékenységén keresztül az egész világon terjessze a római-katolikus egyház tanait, mindenekelőtt a hétköznapi dolgos élet- és a közösségért végzett munka dicsőségét hirdető katolikus életszemléletet.

  Az Opus Dei nem szekta, vagy valamilyen titkos csoportosulás, hanem hivatalosan működő – egyfajta területen kívüliséget élvező, 1982-óta önálló egyházkerületnek tekintett - szervezet. Mindez azonban nem zárja ki, hogy a szervezet kerüli a nyilvánosságot, sőt, neve a rejtett hatalomgyakorlás egyik ismertetőjegyévé vált.

  Az Opus Dei, mint személyi prelatúra mentesül a helyi püspökök fennhatósága alól, közvetlenül a pápa hatáskörébe tartozik, amit a Szentatya az Egyházi és Világi Ügyek Szent Kongregációján keresztül gyakorol. A szervezet tagsága a vallásgyakorlók világi közösségéből áll, tagjainak legfeljebb két százaléka felszentelt pap. Valójában úgy működik, mint egy nagy, országhatárok nélküli politikai, társadalmi mozgalom. Az Opus Dei vallási központja Rómában található, exekutív irányítása viszont New York-ban székel. A jelenlegi vezető, Javier Echevarría Rodrigez bíboros, az alapító Escrivá egykori személyi titkára, 1994-ben vette át a szervezet irányítását.

  A mozgalom lényege, hogy a katolikusok a mindennapi életben váljanak szentté anélkül, hogy világi hivatásukat feladnák. A papi utánpótlásról az Opus Dei maga gondoskodik. Csak azok léphetnek a prelatúra papjai közé, akiket mozgalom képzett ki pappá. Jelenleg az Opus Dei-nek az egész világon 86 ezer tagja van. A világi személyek mintegy 15-20 százaléka nőtlen életformában szolgálja Isten és a mozgalom céljait. Napjainkban 90 országban tevékenykednek, a papok száma 1800.

  Az öt világrészt átfogó, politikailag erősen konzervatív Opus Dei időközben valóságos birodalmat épített ki. Saját bankok és pénzintézetek, ipari- és médiavállalkozások, valamint a jótékonysági szervezetek összefüggő hálózata fölött rendelkezik. Az Opus Dei "koronaékszerét" a rangos felsőoktatási intézmények szövetsége alkotja.

  Így például a 16 ezer hallgatót számláló Navarrai Egyetem, Spanyolország első és mindmáig leghíresebb magánegyeteme.

  Megemlíthető a kenyai Kianda Secreterial College (Nairobi), amely Kelet-Afrika legnagyobb egyeteme.

  Őket követi a perui Instituto Rural Valle Grande, amely évente háromezer diákot képez mezőgazdasági ismeretekre. Ennek tangazdasága 15.000 négyzetkilométerre terjednek ki.

  Jelentős a japán Seido Language Institute is, amely a szigetország elsőszámú nyelvoktató intézeteként évente másfélezer diákot képez ki; vagy a római Cenro Elis, amely a Vatikán pénzügyi támogatásával hátrányos helyzetű fiataloknak ad szakmunkás-képzést az erősen baloldali Tiburtino-negyedben.

  Magyarországon az Opus Dei két intézményt tart fenn. Az Orbánhegy Kollégiumot és Kulturális Központot (1126 Budapest, Orbánhegyi út 30.) 1992-ben alapították, ahol jelenleg huszonkét egyetemista lakik. Havonta átlagosan két előadást rendeznek történelem, földrajz, néprajz, filozófia, művészetek területéről meghívott előadókkal. A programot kirándulások, sportrendezvények, vallási előadás-sorozat, lelkigyakorlatok teszik teljessé. Szociális munkát a hallgatók Spanyolországban végeznek. A Fenyvesliget Kulturális Központ (1125 Budapest, Varázs utca 12.) 1993-ban indult el, kollégiumában kilenc egyetemista lány él. A programokat egyetemistáknak és családoknak kínálják, többek között: konyhaművészeti klub, nyelvklub, nyári nyelvtanfolyamok Angliában, Spanyolországban és Ausztriában, valamint szociális munka Erdélyben.  

II. Program 

  Az Opus Dei fénykora az ötvenes évek közepén, a Franco-rendszer megszilárdulása alatt kezdődött, és a mai napig is töretlenül tart. Napjainkban az Opus Dei a Vatikán legerősebb és legbefolyásosabb belső hatalmi központja, egyfajta „állam az államban”.

  Legerősebb politikai befolyással Nyugat-Európában bír, mindenekelőtt Spanyolországban, Németországban és Franciaországban. De Japánban, Chilében, Brazíliában és Argentínában is otthon van, valamint Kanadában, az USA-ban és persze Ausztráliában sem lebecsülendő az a hatás, amelyet a politikai döntéshozókra gyakorol.

  Az Opus Dei alapeszméje igen egyszerű. Röviden arról van szó, hogy mindenki legyen az, ami, tegye jól a dolgát és végezze el munkáját, s az adott vagy választott helyzetben valósítsa meg az életszentséget! Legyen ács, mint József, vagy háziasszony, mint Mária. Opus Dei azt jelenti: Isten műve. De az opus szó munkát is jelent, amelyet jól kell végezni, de amely ima is, ha akként ajánljuk fel Istennek. Így valósulhat meg, hogy mindenki, mindennap a saját helyzetében, a munkáját jól végezve törekedjék az életszentségre. Az Opus Dei tagjait aggasztja, hogy egyre kevesebben járnak templomba, és mind kevesebben választják a papi hivatást, nem beszélve korunk hedonizmusáról és anyagelvű társadalmáról.

  E felfogás alapján magától értetődik, hogy az Opus Dei fokozott figyelmet szentel az iszlám világ bonyolult jelenségeinek. Amíg, úgymond, a nyugati fiatalok gondolkodását a vágyak azonnali kiélése, az individualizmus, az anyagi jólétet garantáló személyes karrierre törekvés határozza meg, addig a muzulmán országokban a fiatalokat a vallási buzgalom kerítette hatalmába – hitükért és meggyőződésükért akár halni és ölni is készek. Amíg a dekadens Nyugat belemerül a kábítószer és a pornográfia élvezetébe, addig az elmaradt Orient szigorúan őrködik a vallási előírások betartásán.

  Nem csoda, ha az Opus Dei tagjai és támogatói között akadnak olyanok, akik nosztalgiával gondolnak vissza az Inkvizíció korára, amikor a katolikus egyház képes volt – ha kellett erőszakkal is – tiszteletet ébreszteni saját tanai iránt. Sőt ezek után az sem kelthet meglepetést, hogy amíg egyesek tétlenül sajnálkoznak egy letűnt korszak öröksége fölött, addig mások mindent elkövetnek azért, hogy azt újra visszahozzák.    

III. Összefonódások 

  Tény és való, hogy az Opus Dei működését szerte a világon értetlenség, nyílt vagy burkolt ellenszenv kíséri. A katolikus egyház létével és tevékenységével amúgy sem rokonszenvező vallási csoportosulások, a média és a tudományos kutatók egyesen a pápai hegemóntörekvések elitszervezeteként, illetve a ,,katolikus világbirodalom'' fanatikus, különleges kiképzésben részesített kommandós-harcosaként állítják be az Opus Dei világi tagjait, amely szerintük amolyan ,,pápai titkosszolgálatként'' működik, ráadásul a katolikus és a világi sajtónyilvánosság teljes kizárásával. Ám ugyanakkor az is tény, hogy az Opus Dei, felhasználva tagjai befolyásos pozícióit, nem egy esetben meghatározó szerepet játszott a katolicizmus érdekeinek következetes hatalompolitikai érvényesítésében.

  Az egyik legvitatottabb történet az olasz P2 szabadkőműves páholy, a CIA, a Vatikánbank és az Opus Dei közötti együttműködést érinti. 

  A hetvenes években a féllegálisan működő P2 olasz szabadkőműves páholy (Loge Propaganda Due) kulcsszerepet játszott a CIA és a Vatikán közötti kapcsolattartásban, mindenekelőtt a CIA és a Vatikánbank - az IOR (Instituto per le Opere Relegiose) - közötti pénzügyi tranzakciók lebonyolításánál.

  A mintegy 970 tagot számláló P2 páholy nagymestere Licio Gelli ("Burattinaio", azaz a "Bábművész") az olasz katonai titkosszolgálat, a SIFAR (Servizio Informazioni Forze Armata) SZT-állományú tisztjeként, valamint a CIA fizetett ügynökeként, szerteágazó kapcsolatokat épített ki az olasz maffiával, a latin-amerikai katonai diktatúrákkal és a vezető európai félfasiszta vagy szélsőjobboldali szervezetekkel. Gelli legfontosabb segítőtársai - a későbbi P2 botrány főszereplői -, a milánói bankár Roberto Calvi és Michele Sindona voltak.

  Roberto Calvi, mint a milánói Banco Ambrosiano bank társtulajdonosa és az Opus Dei tagja, a P2 páholy kincstárnoki tisztét töltötte be. A Vatikánbank vezetőjével, az amerikai Paul Marcinkus püspökkel (1971 óta az IOR vezetője) ő szervezte és irányította a CIA és az olasz nagyipar gigantikus méretű pénzmosási akcióit.

  A trió harmadik tagja, Michele Sindona milánói adótanácsadó - valójában a CIA egyik legfontosabb olaszországi ügynöke - felelt az olasz és amerikai maffiacsaládok valamint a nemzetközi pénzügyi körök közötti kapcsolattartás kiépítéséért és ápolásáért. A maffia megbízásából a hatvanas évek elejétől kezdve ő felelt az olasz és amerikai maffia éves nettó nyereségének - amely már ekkor megközelítőleg 600-900 millió dollárt ért el - "átmosásáért" és a legális befektetések realizálásáért. A Vatikánbank és a CIA segítségével Sindonának lehetősége nyílott a világ vezető nagybankjait és magánintézményeit (Crédit Suisse, Hambros Bank, Chase Manhattan, Rotschild bankok) korlátlan mértékben használni. Sindona akkor érkezett el a "csúcsra", amikor a hetvenes évek közepén VI. Pál kinevezte őt személyes pénzügyi tanácsadójává.

  A P2 botrány 1982-es kirobbanása után, amely a Banco Ambrosiano csődjéhez és a teljes olasz kormány lemondásához vezetett - s amelynél a Vatikán 240 millió dollár kártérítést fizetett a befektetőknek -, Sindonát az USA-ban 25 évi fegyházra ítélték, majd helyt adva az olasz kormány kérésre, kiadták az olasz hatóságoknak. Ezt követően a nyolcvanas évek közepén, feltehetően a maffia vagy a SIFAR megbízásából, megmérgezték az egyik olasz börtönben.

  Roberto Calvi 1982-ben halt meg - úgymond "öngyilkosság" lett -, felakasztotta magát az egyik Temze fölött átívelő híd vaskorlátjára. Valójában őt is a maffia gyilkolta meg.

  A legújabb kutatások alapján biztosra vehető, hogy a pénzmosásban és a P2 páholy működtetésében kulcsszerepet játszó Banco Ambrosiano pénzintézet irányításában - amelyben a  Vatikánbankon keresztül maga a Vatikán is 20%-os tulajdonrészt birtokolt - jelentős szerepet játszott az Opus Dei 100%-os tulajdonában lévő madridi Banco Occidental és egy panamai postafiókcég, a United Trading.

  A United Tradinget Roberto Calvi még 1979-ben vette meg a Vatikán nevében és megbízásából Arthur Wiederkehr zürichi ügyvédtől, panamai honorárkonzultól. A céget azonban Wiederkehr csak 1979 elején jegyeztette be Panama városban, mégpedig a zürichi Limmat-Alapítvány megbízásából - ugyancsak nyolcvan százalékos Opus Dei érdekeltség.

  A United Trading fedése alatt, illetve a Banco Ambrosiano offshore-cégeinek hálózata, valamint a CIA futárok segítségével, az Opus Dei tag Calvi 1979 nyara és 1981 vége között közel 30 millió dollárt juttatott el a lengyel Solidarnosc különböző illegális számláira, ezzel is támogatva a lengyel szakszervezet földalatti harcát a kommunizmus ellen.

 
Névjegy

A Ma.H.A.T Egyesület adatai:

 
Óra
 
Ennyien jártak itt
Indulás: 2006-05-21
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Mindíg friss hírek !!

 www.hirlista.hu  

 
TV Mozi Rádióműsor

   www.port.hu

 
Aktuális időjárás

 www.idokep.hu  

 
Tudásbővítés

Angol-Magyar szótár

http://szotar.sztaki.hu/
angol-magyar

Angol-Magyar hangos

 szótár

http://www.szotar.biz/
pergel.hu.php

Magyar Elektronikus

Könyvtár

http://mek.oszk.hu/

Mi micsoda

http://www.mimi.hu/
index.html

 

 
Online-rádiók

http://radio.linkcenter.hu/

 
Online Tv-adások

http://hitetlen.axo.hu/
online-tv.html

 
Hírkereső

http://www.hirkereso.hu/

 
Lapszemle.hu Tudomány

http://www.lapszemle.hu/ rovat.php?r=5

 
Online telefonok

http://onlinemedia.uw.hu/

 
Élő webkamerák
http://webkamera. webmania.hu/
 
Keresés

http://www.google.co.hu/

 
Informatika tudomány
http://www.sg.hu/ 
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77