A kutatók a németországi Max Planck intézetben kutyákkal és majmokkal ugyanazokat a kísérleteket végezték el: két pohár egyikébe a kísérleti állat számára nem látható módon táplálékot rejtettek, majd különböző módon jelezték, hogy melyik pohár az igazi.

A kommunikációs gyakorlatnál hosszasan nézték az élelmet rejtő poharat, majd felváltva a pohárra és az állatra néztek. A viselkedéssel történő jelzésnél a kutatók megpróbálták elérni a tőlük távol felállított poharat, az oksági következtetést igénylő feladatnál megrázták az edényt, és a nem üres pohár esetén az ennivaló nekikoppant a pohár falának.

Kiderült, hogy a majmok tökéletesen értik az oksági összefüggéseket, de rosszul teljesítenek a kommunikációs feladatoknál. A kutyák viszont pont fordítva: fogalmik sincs az oksági összefüggésről, de nagyon jól megértik amit az ember közölni akar velük. A kutatók szerint ez aligha tekinthető csodának, hiszen a kutya és ember a 12 ezer éves együttélése során ez volt az egyik fő szelekciós kritérium.