Minden különösebb filozófiai és teológiai ismeret nélkül ki merem jelenteni, hogy az egyén számára minden, az érzelmi tartományt érintő ügy magánügy. Egyszerűen nem értem, miért akarják ebből a szférából kiragadni pont a hitet. A hit elidegeníthetetlen sajátunk. Senkinek semmi köze hozzá. Senki ne züllessze közüggyé. A közügy egy másik, egy társadalmi kategória. A sokféle egyén egy társadalmon belüli együttélése nyomán alakult ki, és a közügyek sokaságában a szabályok, a törvények biztosítják a rendet. Közügy például a mindennapi jog gyakorlása, a szegénység, a munkanélküliség, az oktatás, az egészségügy, és a lap aljáig lehetne még sorolni. Az egyik praktikus kategória, a másik spirituális. Sok baj származott a két dolog keveredéséből, ha a hívők meggyőződésük vélt privilégiumának okán jogot vindikáltak maguknak társadalmi szerepvállalásra. A történelem számtalan ilyet ismer, kezdve az inkvizíciótól a Szent Bertalan-éj néven elhíresült hugenottamészárláson, a papok által megáldott fegyverekkel történő gyilkolászáson át, egészen napjainkig, a szigetországi katolikus-protestáns konfliktusig.
Az evangélium tartalmának megismerését lehet Márk, Máté, Lukács és János interpretálásának szellemében kötelezővé tenni, de valami hasonló egyszer már Marx, Engels és társai esetében nem vezetett jóra. Mindkettőről az jut az eszembe, hogy a történelemben gyanúsan sok volt az ilyen-olyan, túlvilági vagy földi hit üdvét prédikálók bölcsessége és reménykeltő biztatása, valamint a valóság és a hétköznapok történései közötti különbség.