– Kevés olyan ember van, aki hajlandó még saját magával is szembeszállni olykor. Megpróbál mindig új felől közelíteni. Hosszú évekig kutatott a Columbia Egyetemen, feltalálta az egyik legjelentősebb szemészeti gyógyszert – és aztán a kutatást szinte egyik napról a másikra abbahagyta, és valami egészen mással kezdett el foglalkozni. Bitó László:– Nekem, azt hiszem, hogy a biológia, az élettan területén amit elértem, az is annak köszönhető, hogy mindig másképp néztem a dolgokat, mint mindenki más. – Erre törekedett tudatosan, hogy elvesse az összes addigit? – Nem; csak mindig úgy gondoltam, hogy arról az oldalról, ahonnan már mindenki nézte évek óta, valami újat nem lehet találni. – A tudósok többsége így gondolkodik, nem? – Könnyebb követni a kitaposott utat, az mindenképpen könnyebb. Hamarabb ér az ember célba. Csak az a cél, az csak egy méterrel van előrébb. – Ennek volt köszönhető az is, hogy – ahogyan ez nem szokásos tudóskörökben –, szinte egyik napról a másikra hagyta abba azt a szervesen épülő utat, amely elvezette ehhez a nagyon komoly felismeréshez, a glaukóma ellenszeréhez; és aztán áttört egy másik falon, és visszajött Európába, hogy itt filozófusként folytassa? – Hogy ha én maradtam volna azon a területen, akkor már az egyedüli, amit arathattam volna, az a dicsőség. És arra nincs szüksége az embernek. – Az nem érdekelte. – Nem, nem, arra nincs szüksége az embernek. Olyan keveseknek adatik meg a tudományos pályán, különösen a biológia területén, hogy valami praktikusat is elérjenek. Úgyhogy nem lehetett volna ettől megszabadulni. Így megszabadultam. – Visszajött ide Magyarországra, ahonnan elszármazott. Nem erre a régióra jellemző optimizmussal szállt be az itteni közéletbe. – Kezdjük ott, hogy amikor elmentem – ne felejtsük el, a forradalom után ez egy dicsőséges kor is volt, egy dicsőséges pár hét, adrenalincsúcs-élmény – és amikor Amerikába megérkeztem, akkor minket mint hősöket fogadtak. Aminek megint megvan a veszélye, hogy az embernek a fejébe száll. Úgyhogy akkor gyorsan egyetemre mentem, ahol ez nem volt annyira fölfújva. Ezek jó döntések voltak, hogy nem maradtam egy, mondjuk egy clevelandi magyar közösségben, ahol ünnepeltek volna minket a végtelenségig, mert nem szeretem az ünneplést. – Most itt tulajdonképpen megtalálta magát? Tehát olyan helyre jött vissza, ahova vissza szeretett volna jönni, és olyan közeg veszi körül, amelyben jól érzi magát? – Nézze, én megtaláltam magam a kitelepítésben, megtaláltam magam a szénbányában, mint munkaszolgálatos katona. Megtaláltam magam egy nagyon nehéz helyzetben, amikor Amerikába nyelvtudás nélkül megérkeztem és a szokásokat nem ismertem. És eltart egy ideig, de aztán az ember mindig, mindig megtalálja magát. Itt Magyarországon teljesen otthon érzem magam, sokszor rá kell magam beszélni, hogy tényleg távol voltam. – Negyven évig. – Hát, majdnem negyven évig. De nem voltam tulajdonképpen távol. Nem voltam lelkileg távol. – Ennek a könyvnek, ami most megjelent, az a címe, hogy Nekünk kell megváltanunk magunkat. Értelmezzük ezt a címet. – Először is mindent, amit Istennek tulajdonítunk, arra képes az ember. Valamikor, amikor nem tudtuk megérteni, hogy honnan jönnek a fantasztikus gondolatok, ugye nem tudtunk a tudatalattiról. Akkor azok a gondolatok isteni kinyilatkoztatások voltak. Istennek tulajdonítottuk. Itt vannak a hihetetlenül bölcs emberek, akik az Ószövetséget, a héber bibliát írták. Ezek az emberek átadták a szerzői jogot Istennek, mert nem tudták elképzelni, hogy ez mind belőlük jön. Ahelyett, hogy elfogadták volna a transzcendenciát, mint a megérthetetlent, a felfoghatóan túlit, megpróbálták emberként elképzelni és emberi tulajdonságokat adni neki. – Fakultatív ateistának nevezi sajátmagát. Aki ugyan nyit valamiben. – Nem, nem, egyáltalán nem szeretem az ateista kifejezést, mert nem tagadhatjuk azt, ami túl van a mi megértésünkön – agnosztikus lenne a jobb kifejezés, de hogyha már ateistát kell használni, akkor mindenképpen fakultatív, igen. – Fakultatív ateistaként mégis – szabadjon így fogalmaznom – belekontárkodik a vallástörténészek szférájába; és ezt nem nagyon veszik magától jó néven. Mi készteti arra, hogy folyamatosan szembekerüljön? – Nem akarok szembekerülni. Nem az a célom, hogy szembekerüljek. Nincs olyan, hogy nem hozzáértő teológus, mert mivel Istenről semmit se tudunk, mindenki azt képzeli el Istenről, amit akar, ami neki megfelel, amire neki szüksége van. Általában azt mondják az emberek, hogy az írásaimnak az egyik fő érdeme az, hogy belsőleg logikusak. Szóval logikusan van fölépítve. Most hogyha az ember egy botrányt akar, mert azzal lehet sok könyvet eladni, akkor olyat kell írni, ami nincs logikusan fölépítve, mert abba belekötnek. – Na de hát a magáéba is belekötnek. Talán azért. – Rosszakat mondanak róla. – Azt értékelik botrányként, hogy megnézi például Jézus születésének körülményeit. – Ezek részletkérdések. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy a katolikus egyház is már elfogadja az evolúciót. Nos, ha elfogadjuk az evolúciót, az időben való fejlődést, akkor nem mondhatjuk azt, hogy szimbolikusan kell érteni a teremtéstörténetet, de a kiűzetést értelmezzük szó szerint – akkor azt se lehet szó szerint értelmezni. – Akkor az is egy fejlődéstörténet? – Tulajdonképpen ez az egész történet a patriarkális társadalomnak az eredetéről szól, nem az emberiség eredetéről. Mert amikor Káint elűzi Isten, elmegy Nút földjére, ott feleséget vesz magának. Egy várost építő civilizációból. Tehát volt egy virágzó civilizáció a Paradicsom idejében. De a Paradicsom az a matriarchális társadalmat jelképezi. Tudták az emberek, hogy ennek a boldogabb időnek vége volt, mert szerintem a matriarchális társadalom boldogabb volt, mint ez a tesztoszteronmérgezett patriarchális társadalom. És most már inkább posztpatriarchális társadalomról beszélek. Szóval nem arra vágyik az ember, hogy visszatérjünk egy matriarchális társadalomhoz. – Mit kellene értenünk, hogy posztpotriarchális? Tehát már a mindenféle nemekhez kötődő feltételeken túli? – Igen, főleg az, hogy nem egy nem dominál a másik fölött, hanem az evolúciónknak a lényege az együttműködés, a kooperáció, a szeretet. Szóval ezek az értékek azok, amik minket az evolúció során emberré tettek, és amik lehetővé tették azt, hogy társas lények legyünk. – Hogyha magát jellemezni kellene, akkor maga a Biblia pszichológusa, aki olyan módon próbálja lélektani alapon magyarázatokkal ellátni mindazt, ami a Bibliában olvasható, és ami ugye alaptörténetnek számít az emberiség számára ateistáknak és hívőknek egyaránt, hogy belevág még annak a feltárásába is, amiről nagyon kevés információ van, vagy szinte semennyi, feltételezésekre épülhet. Ugyanakkor nagyon racionálisnak is tűnik. – Abból indulok ki, hogy amikor az egyházakat alapították, akkor azok a bölcs emberek, akik alapították, minden akkori tudást és ismeretet figyelembe vettek, és arra építették föl az elképzeléseiket és a hitrendszert. Az a baj, hogy ott ragadtunk abban a korban. Azóta a tudomány és a technológia borzalmasan fejlődött. Most képesek vagyunk kiirtani egymást – de ugyanazt a gondolkodásmódot, problémamegoldási módokat használjuk, mint kétezer évvel ezelőtt. – Az miért nem felelt meg, mit gondol? – Mert az egyházak beragadtak abban a korban. Az egyházaknak vezetni kéne az emberiség fejlődését, a szellemi fejlődését. – Miért éppen az egyházaknak? – Hát akkor meg mire valók, ha nem arra? Hogyha utánunk kullognak, hogyha a tudomány és a technológia és a filozófia, és minden más mögött kullognak, akkor mi szükség van rájuk? Az a fontos, hogy amiről írok, az mindenki számára megérthető. Hogy gondolkodásra késztesse az embereket. Szóval nem szeretem azt, amikor Nietzschét, Kantot, mindenkit idézve fejbevágunk mindenkit, hogy ne is gondolkozzál ezen, mert borzalmasan bölcs emberek ezt már így és így megfogalmazták. Nem; az a lényege, hogy ezekkel a kérdésekkel muszáj foglalkoznunk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne foglalkozzunk, és ha foglalkozunk vele, akkor olyan formában, hogy minél több embert el lehessen vele érni.