Bocsánat, jól hallottam? - kérdezett vissza egy 80 év körüli idős asszony Martin Rees neves csillagász előadásán -, 500 millió évet mondott a kozmosz öszszeroppanásáig? Nem, kedves hölgyem, én ötmilliárd évet említettem - válaszolt a tudós. - De örülök, hogy megnyugtatott, már úgy megijedtem - ült le boldogan az öreg hölgy. Ez a párbeszéd akár a három évtizeddel ezelőtt megjelent A növekedés határai című, komor jóslatokat felrajzoló könyv fogadtatását is jellemezhette volna. A Római Klub 1972-ben hozta nyilvánosságra - az akkoriban tudományos újdonságnak tekinthető szimulációs módszeren alapuló - elemzését az emberiség jövőjéről. A mű megjelenését megelőző évtizedekben a gazdasági növekedés töretlen volt ugyan, ám az emberek érezték: valami változóban van a világban. Egyre több területen jelentkeztek zavarok, mind gyakrabban bukkantak elő válságtünetek, megsokasodtak a regionális problémák. Hihetőnek tűnt a könyv állítása: ezek az egymástól függetlennek látszó gondok a globális válság tünetei.

Az elemzők növekedés végét hirdető jövendölései sokkolták az embereket. Mindenki a lendületes fejlődésbe vetette bizalmát. Akinek már volt saját otthona, az nagyobbra kívánta cserélni, aki gyalog járt, az kocsira vágyott, akinek biztosítva volt a napi betevője, az lakásról álmodott, aki meg éhezett, az abban reménykedett, eljön a tele has korszaka. A Római Klub ezzel szemben 2030-2040 táján katasztrófaszerű összeomlást jósolt. A környezet visszavonhatatlanul elszennyeződik, a gazdasági növekedés visszaesik, és az élelmiszer-termelés zuhanásszerűen csökken. Éhezés, járványok, no meg ezek kísérői, lázadások és háborúk tizedelik meg az emberiséget. A sötét jövő egy pillanatra mindenkit megrázott és elgondolkoztatott. A mű bestseller lett. Ám azután az emberek ráébredtek: a jövő évezred beláthatatlanul messze van. Én meg - gondolta mindenki az 1970-es években - még azt sem tudom, másnap lesz-e munkám, egészséges leszek-e az elkövetkező hónapban, és egyáltalán, élek-e még jövőre? Foglalkozzunk csak azzal - biztatták magukat az emberek -, mit hoz a holnap. Az meg, hogy mi lesz 70 év múlva a glóbusszal, legyen a politikusok gondja - azért fizetjük őket. És a könyv komor jövendölései lassan feledésbe merültek.

Az élet visszazökkent a régi kerékvágásba, a világ változatlanul folytatta megszokott életét. A növekedésbe vetett - időlegesen megrendült - hit helyreállt. A globális gazdaság túlélte az első, majd a második olajválságot, és ebből az emberek többsége azt a következtetést vonta le: válság, ha lesz egyáltalán, messze van. A világ legtöbb országában mind többen és mind többet fogyasztottak. Bolygónkon megállíthatatlanul terjedtek a "boldogságjavak". A birtoklási étvágyunk szinte kielégíthetetlennek tűnt. Mindez persze egyre több szennyeződéssel járt, és növekvő ütemben aknáztuk ki a meg nem újuló forrásokat is. A gazdagabbak - és ne feledjük, mi, magyarok is közéjük tartozunk - kisajátították az emberiség közös vagyonát, és gyorsulva élik fel a jövőbeli nemzedékek remélt örökségét. A kutatók közben tették, ami a feladatuk: a tudomány malmai tovább őrölték a ténymorzsákat. És eltelt több mint 30 év. A könyv szerzői pedig - ez szokatlan dolog - visszatértek korábbi állításaikra. Vajon igazolja-e vagy cáfolja komor jóslataikat az eltelt idő?

Az új A növekedés határai (30 év múlva) című könyv tavaly jelent meg, és az idén már magyarul is olvasható. Ebben a kutatócsoport újra ellenőrizte feltevéseit, pontosította az adatokat, és korszerűsítette modelljét. A jövőt "lejátszó" szimuláció azonban újra komor képet rajzolt eléjük. A különböző és többnyire optimista feltevésekkel - végtelen a világ, bőségesek és könnyen hozzáférhetők a nem megújuló erőforrások, kordában tartják a szennyezést, növelik a talaj termékenységét, hatékony technológiákat alkalmaznak, 2002-től stabilizálódik a népesség, dinamikus a műszaki fejlődés - számoló forgatókönyv-változatok elemzése arra utalt, hogy a növekedés nem stabilizálódik magától. Nem várható, hogy a Föld önszervező módon, pusztán természetes folyamatainak egymásra hatásaként, zökkenőmentesen simul bele a stabilitás hosszú távú trendjébe. A glóbuszt csupán tudatos, átgondolt, időben végrehajtott és rendszerszerű beavatkozás vezérelheti a fenntartható növekedés pályájára.

A gazdaság azonban még mindig a gyorsuló növekedés nyomvonalán halad. A Föld természetes korlátait a növekedési mintát befolyásolni képes személyek - politikusok, vállalkozók, vallási vezetők - még nem észlelik, vagy ha igen, késlekednek a beavatkozással. A 30 évvel ezelőttihez képest egy területen történt döntő változás: az akkor távoli összeomlás belátható közelségbe került. Már csupán 15-20 év - alig egy emberöltőnyi idő - választ el a jóslat szerinti globális visszaeséstől. Napjainkban nyíltan már csak kevesen vonják kétségbe, hogy az emberiség igényeihez mérten a Föld korlátozottá vált. Emiatt a globális környezeti problémák elkerülhetetlenek, és a fogyasztásorientált életmodell folytathatatlan. Összességében ezért a kutatók a korábbinál súlyosabbnak látják a helyzetet. "Az emberiség - írják - már a túllövés szakaszában van, mikor ökológiai lábnyoma meghaladja a fenntartható szintet, de még nem elég nagy ahhoz, hogy olyan változásokat kényszerítsen ki, melyek csökkentenék (azt)."

A túllövés különös jelenségét három tényező - egy megállíthatatlan növekedési folyamat, ennek természetes korlátja és a korlát fel nem ismeréséből adódó késlekedő beavatkozás - "kódolja" a rendszerekbe. Ezzel találjuk szemben magunkat a villanytűzhelyre feltett tej forralásakor. A villanytűzhely "tehetetlen", jóval a kikapcsolás után is ontja a meleget, így az éppen forrni kezdő tej biztosan "kifut". A jelenség azonban jóval általánosabb, mint első pillanatban gondolnánk. Túlélik magukat a divatok, és ami nemrég még a korszellemet tükrözte, az egyszer csak nevetség tárgya lesz. Túllendülnek forradalmak, és elidegenítik természetes szövetségeseiket, sőt "felfalják" gyermekeiket. Az egymásra licitáló részvényvásárlók naiv bizalma túlértékeli a részvényeket, s egyszer csak arra ébrednek, hogy nem valóságos érték, hanem értéktelen papír van a kezükben: a léggömb kipukkad. A házastársak túlfeszítik a húrt, és végérvényesen összekapnak. Technikai alkotásokat "túlfejlesztenek", szem elől tévesztve a fejlődés természetes határait - és ezzel erőforrásokat vesztegetnek a hiábavaló korszerűsítésére.

A túllövés veszélye abban van, hogy a növekedés feléli tartalékait, a belső kapcsolatok erodálódnak, és a rendszer összeomlik. A helyzetet súlyosbítja, hogy a tehetetlen rendszerek (és a legtöbb természeti, gazdasági és társadalmi rendszer ilyen), még ha a felismerést irányváltás követi is, jó ideig a villanytűzhelyen melegített tej mintájára, a korábbi "nyomvonalon" haladnak. Ilyenkor az egyes elemi folyamatok szinte beleütköznek a környezet "falába": egy fontos nyersanyag kifogy, egy halfajta véglegesen kipusztul, a település a felhalmozódott szennyezés miatt lakhatatlanná válik. A növekedés ekkor hirtelen megakad, és a rendszer összeomlik. A növekedési görbe végső lefutása persze - a körülményektől és a feltételektől függően - többféle lehet: fokozatos lassulás, "túllövés", majd összeomlás, és végül súlyos és állandósuló, esetleg csillapodó ingadozás. Az emberiség szemszögéből értelemszerűen létkérdés, vajon a globális rendszer milyen mintát követve éri el, ha eléri egyáltalán a stabilitást.

A média ma már közhelynek állítja be - nem kellően megalapozottan -, hogy az elmúlt időszak esőzései, viharai már az éghajlatváltozás jelei. A globális felmelegedés veszélyeit filmek sokkoló képsorai teszik "kézzelfoghatóvá" a néző számára. Az olajárak jelentős emelkedését az elemzők tényként kezelik, és a források szűkülésével, a fogyasztás megállíthatatlan növekedésével és a kitermelés költségének ugrásszerű növekedésével magyarázzák. Az írás tehát - nem tagadhatjuk - mindenki szeme előtt ott van a falon. Az átlagpolgár felháborodik, ám mégis képmutató. Chris Martin, a Coldplay banda vezető énekese a Guardiannek adott interjújában kemény hangon oktatta ki a mohó vállalkozókat és a csak önmagukkal törődő politikusokat a globális felmelegedés veszélyeiről. Legújabb albuma - nyilatkozta - fel akarja dühíteni, és ezzel tettekre akarja késztetni az embereket: változtassanak életmódjukon, és gondoljanak bolygónk jövőjére. Néhány bekezdéssel később boldog elégedettséggel nyilatkozta, hogy az interjút követően a banda privát repülőgéppel átugrik Palm Springsbe, mert végre ezt is megengedhetik maguknak.

Aki már érezte, soha nem felejti el az odakozmált tej szagát, s akkor még nem beszéltem az edény fenekére égett maradékok lekaparásának, majd csiszolásának nem éppen felemelő munkájáról. Nekem, ifjú házasként legalább négy alkalommal volt részem ebben az "élményben". Úgy tűnik, ennyi tapasztalat kellett, hogy örökre megtanuljam: a villanytűzhely "túllő". A forralásra feltett tej alatt nem akkor kell kikapcsolni az áramot, amikor az forrni kezd, hanem jóval előtte. Ám a Föld nem "futhat ki" négyszer egymás után. Elég, ha egyszer megtörténik, már az is az emberiség végét jelentheti - legalábbis abban a formájában, ahogyan ma létezik.