Ami tény: az oly sikeres múzeumi hosszú nap mintájára – immár másodjára – a templomok hosszú éjszakája épp ilyesmit hivatott bizonyítani. Vagy még inkább: becsalogatni Isten házába azokat, akik misére ugyan nem járnak, ám érdekes és vonzó programokra hajlandók ide belépni. Az egyházi illetékesek abban bíznak: az élmény hatására a vallás ellen berzenkedők meggondolják magukat, és ellenérzésük csökken, vagy legalább érdeklődés ébred bennük.

Paphiány

Az osztrák katolikus egyház ma már nemcsak ilyen áttételesen ismeri el, hogy népszerűsége, híveinek száma folyamatosan és ijesztően csökken. Újabban súlyos gondok gátolják a papok utánpótlását is. Az évenként Péter-Pálkor megtartott ünnepségen idén egész Ausztriából mindössze huszonöt új papot szentelnek fel. Az országban háromezer plébánia van, ám a lelkészek száma alig haladja meg a kétezer-négyszázat. Az említett huszonöt közül ráadásul csak tizenöt az egyházkerületi, a többi szerzetesrendi pap. Igaz, a szükség miatt utóbbiak közül is mind többen állnak közvetlenül a hívek szolgálatába.

A papi hivatást választók fokozatos csökkenése (1981-ben még 3325 volt a számuk) lelkészi körökben is cselekvésre késztetett. Miközben a hívők különböző platformjai már rég követelik a katolikus egyház megújulását, most lelkészi kezdeményezés is indult. Egyházukért aggódó papok is megfogalmazták, miben tartanak szükségesnek sürgős változásokat. Sok újdonságot persze felhívásuk értelemszerűen nem tartalmazhat: lényegében azt szeretnék, ha az egyházi vezetés végre szembenézne az idők változásával. Egyenlő lehetőséget követelnek minden megkeresztelt katolikusnak – ezen belül nehezményezik az elváltakkal szembeni bánásmódot; megújításra érettnek tekintik a bűnbánat szentségét; a paphiány ellen a nők felszentelésének engedélyezését javasolják; megfontolandónak tartják a cölibátushoz való ragaszkodás feloldását.

Lázadók

A „lázadók” kezdeményezésében egyszerű felismerések húzódnak meg: ha az egyházi esküvő nem teszi lehetővé a válást, manapság, amikor egyre több a felbomló házasság, a fiatalok inkább el se mennek a templomba, beérik a polgári esküvővel. Vagy azt is elhagyják, s maradnak élettársi kapcsolatban. Korszerűbb, reformra hajlamosabb egyház többeket vonzana a templomba is: a hívők közül ma alig 12,9 százalék vesz részt a heti szentmisén. Pedig tíz osztrák közül hét még ma is valamelyik vallási közösség tagja, s 87 százalékuk a katolikus egyházé. Több mint 50 százalék, ha elhagyja is a miselátogatást, fontosnak tartja a rendszeres templomba járást – legalábbis a közvélemény-kutatások szerint.

Az egyház malmai igencsak lassan őrölnek: nincs jele annak, hogy kezdeményezésükkel ezúttal a papok többet elérnek, mint a korábban ugyancsak reformot követelő hívők. Márpedig a statisztika szerint a nyolcvanas évek óta egyre nő az egyházból kilépők száma. 2003-ban már csak a lakosság 70 százaléka vallotta magát aktív katolikusnak (1991: 91 százalék). Ha ez a tendencia folytatódik, az arány 50 százalékra is zsugorodhat.

A kilépési hullámoknak mindig konkrét okuk van. 1982-ben 30 ezer hívőt ijesztett meg a kötelező egyházi adó számítógépes nyilvántartása; 1995-ben 40 ezren léptek ki egy érsek pedofil hajlamának leleplezésekor, vagy inkább az ügy évtizedes eltussolását megunva. Két évvel később a St. Pölten-i papi szemináriumban kirobbant gyerekpornó-botrány felelősének tartott püspök ügyében a Vatikán jóval gyorsabban döntött, mégis 52 ezren vették zokon a titkolózást, a problémák elkendőzésének álszent kísérletét. Egyre többeket irritál az egyház makacs ragaszkodása az idejétmúlt beidegződésekhez.

A hívők tömeges kilépése a morális aggodalmakon túl súlyos pénzügyi válságot is okoz. Ausztriában az egyház és az állam szétválasztása teljes, nincs közvetlen szubvenció, a vallási intézmények az egyes reszortok költségvetéséből részesülnek. A vallási iskolákat a közoktatási tárca támogatja, egyenrangúan a többi iskolával. Kulturális rendezvényeik, intézményeik az erre szánt állami pénzből részesülnek. Fontos bevétel a tagsággal járó kötelező tagdíj: ezt az éves adóalap 1,1 százalékát kitevő összeget kíméletlenül behajtják, visszamenőleg is. A kormány közvetve segít: nemrég 75 euróról 100 euróra emelte az egyházi hozzájárulás címén az adóalapból leírható összeget. A fiatalok úgy látják, ezért a havi díjért kézzelfogható szolgáltatást nem kapnak, a többség, az idősebbek viszont anyagi helyzetük romlásával egyre kevésbé tudják kifizetni évente a mintegy 70 eurót. A kilépési statisztikák egyben az egyházmegyék bevételének csökkenését okozzák. Az értékes ingatlanok sokszor inkább kiadással járnak, állagmegóvási kötelezettséggel. Igaz, újabban igyekeznek mezőgazdasági termelés vagy idegenforgalmi tevékenység révén bevételhez jutni. Ám mindez csak csepp a kiadások tengerében.

Anyagi érdek

Anyagi érdek is tehát az egyház vonzerejének növelése. Ami kényes téma: a régmúlt idők politikai katolicizmusának erőszakos módszerei szóba se jöhetnek. Ausztriában a papok nem vesznek részt a napi politikában, nem támogatják nyíltan a kormányzó Osztrák Néppártot (táborának 70 százaléka hívő katolikus). A társadalomkutatók is bumeránghatásúnak tartják az egyház, illetve a politika szoros kapcsolódását, hiszen a nagy pártok elutasítottsága is nő.

Ugyanakkor az egyházak politikai akciózásának Ausztriában nincs helye. A rossz felhang indokolt: az osztrák egyház maga sem tagadja, hogy annak idején egyengette a náci uralom útját. Ráadásul hosszú távon a közelmúltbeli harcias fellépések sem fizetődtek ki. 1991-ben a terhességmegszakító tabletta bevezetését sürgető minisztert egyházi nyomásra távolította el az akkori néppárti vezér. Ma kormányrendelettel tiltották be még az abortusz elleni harcias tüntetést is. (Korábban a bécsi belvárosi klinikára tartó nőket a tiltakozók az egyházra hivatkozva molesztálták.) A világi Ausztria már nem bünteti az abortuszt. És legalizálta a homoszexuálisok élettársi kapcsolatát.

Fájó pont

Egy másik fájó pont az üzletek vasárnapi nyitva tartása: 1997-ben ennek szorgalmazása még az érintett gazdasági miniszter tárcájába került – egyházi közbenjárásra. Ez a rendelet – hála a szakszervezetek hasonló (bár más indíttatású) véleményének, máig érvényben van, de a december 8-i Mária-ünnepen a boltok felhúzhatják a redőnyt. Nem egy ágazat már talált kiskaput a vasárnapi nyitva tartáshoz, és bizonyára rövidesen – egyházi vélemény ide vagy oda – lehet shoppingolni a pihenőnapon is.

Kérdés, érdemes-e ilyesmi ellen hadakozni, avagy eredményesebb lenne a realitásokat tudomásul venni. S ahogy újabban az egyházukért aggódó papok is javasolják: a mai helyzethez igazodó válaszokat adni. Hogy ez kimerülhet a focimeccsek templomi közvetítésében, azt valószínűleg senki nem gondolja komolyan.