Még ez évben szentté avatja a pápa Josemaría Escrivát, az Opus Dei megalapítóját. A katolikus egyházon belüli "mozgalom" számára is váratlan hírt az osztrák katolikus egyház feje, Christoph Schönborn bíboros a bécsi Stephansdomban a száz éve született Escrivára emlékező, nemrégiben rendezett tiszteletadó misén jelentette be. Ezt követően a bécsi érseki palotában, négy osztrák, két cseh városban, továbbá a horvát, a szlovák és a magyar fővárosra kiterjedően közép-európai kongresszussorozat is kezdődött.

A szentté avatás híre sokakat sokkolt: Herbert Kohlmaier, az Osztrák Néppárt (ÖVP) mindmáig befolyásos egykori főtitkára a Stephansdomban celebrált mise másnapján a konzervatív Die Pressében nyílt levélben szólította meg Schönborn bíborost, melyben egyebek mellett azt írta, hogy "Escriva számomra és sok más keresztény számára is a keresztény magatartás totális perverziójának a megtestesülése".

Az ateistának, antiklerikálisnak aligha mondható politikus ingerültségének indoklásaként fel is sorolta az Opus Dei alapítójának - nézete szerinti - fő bűneit. Például hogy hitetlennek tekintett mindenkit, aki nem volt Krisztus harcos katonája, szinte már olyan elveszett léleknek, mint a Sátánt, és hogy feltétlen engedelmességi parancsával a földi vezetők korlátlan akaratának kívánta volna alárendelni a híveket. De azt is, hogy dicsőítette a fájdalmat, túlzottan negatívnak mondta Hitler megítélését, egyszersmind sokallotta a nácik által megölt zsidókra vonatkozó számadatokat, s hogy a szervezet máig nem hozza nyilvánosságra tagjainak nevét. Ezenkívül az is Kohlmaier vádjai között szerepelt, hogy az Opus Dei olyan politikai és gazdasági tevékenységet folytat, amit "a legnagyobb visszafogottsággal is kétesnek kell nevezni".

Az ÖVP exfőtitkárának idézett felhorkanása jelzi, hogy az elmúlt években milyen jelentősen megváltozott a 74 éves Opus Dei (HVG, 1993. március 13.) megítélése - magában a Vatikánban is. Hiszen még ma is szép számmal vannak, akik emlékeznek arra, hogy az 1963-tól 15 éven át a pápai trónon ülő VI. Pál annak idején afféle katolikus szabadkőműves-páholyként emlegette a szervezetet, vagy hogy milyen sokszor felrótták a szervezetalapítónak a 36 éven át, 1975-ig regnáló Franco diktátorhoz fűződő barátságát, illetve nyilvánosan is vállalt politikai vonzalmát egyes latin-amerikai jobboldali diktatúrák iránt, valamint szoros kapcsolatait az 1980-as években kiderült súlyos vatikáni pénzügyi visszaélések főkolomposaival. Róma e kérdésben tapasztalható pálfordulása mögött ma nem kevesen az európai elvilágiasodást és a militáns iszlám nekibuzdulását sejtik, ami - ezek szerint - arra késztette a katolikus egyház vezetőit, hogy egy vallási kvázi hadsereget, ecclesia militanst vonultasson fel velük szemben.

A szentté avatás terve, no meg a politikusi reakció egyébként élénk vitát provokált magában a Kohlmaier nyílt levelét közzétevő napilapban is. Ám a hangulatváltást ugyancsak jelezheti, hogy a hozzászólók többsége védelmébe vette Escrivát. Volt, aki azt magyarázta, "az összes szentté avatott embert mindig is radikalizmus jellemezte", és azt, hogy "Escriva militáns volta csupán a lélek belső harcára szorítkozik". Volt aztán, aki nem értette, mi a probléma azzal az escrivai tétellel, mely szerint "a tökéletes élet elérésében a test csak akadály". Mások ehhez azt is hozzátették, hogy "az aszkézis, a testi vágyak legyőzése minden kultúrában felbukkan, s amíg ez önkéntes, nincs is vele semmi baj".

Az Opus Dei-alapító leendő új szent, Josemaría Escriva de Balaguer y Albás egyébként éppen száz éve született a spanyolországi Barbastro városkában. Sorsa alakulásában bizonyára nem kis szerepet játszott, hogy kétéves korában szerzett súlyos betegségéből való felépülését édesanyja Szűz Mária közbenjárásának tulajdonította, s ezt követően isteni kiválasztottként nevelte fiát. 15 évesen már maga Escriva is úgy határozott, hogy Istennek szenteli az életét, és 1928-ban, mindössze három évvel pappá szentelése után alapította a ma már a világ kilencven országában működő Opus Deit. A magyarul Isten Művének nevezhető szervezet tagjainak számát jelenleg 80-90 ezerre becsülik. Az e tekintetben tapasztalható bizonytalanságot a szervezet hagyományos zárkózottsága magyarázza. Annyi mindenesetre tudható, hogy a feltétlen engedelmességet, aszkézist előíró csoportosulás szigorú hierarchia szerint épül fel, és a vezetés belső köre szinte kizárólag papokból áll. Ők az isteni ige hirdetői, földi ügyekben pedig a konzervativizmuséi - különösen ami a család és a szexualitás kérdéseit illeti. A tagság soraiban sok a felsőfokú végzettségű, jól kereső, befolyásos személy, akik "önfeláldozással" - főként adományokkal - segíthetik a szervezet munkáját. Ahhoz azonban, hogy valaki végérvényesen bekerüljön az Opus Dei tagjai közé (magát a felvételt fidelitasnak nevezik), többlépcsős, többéves próbasorozatot kell kiállni.

A szervezet Ausztriában, úgy tudni, számos diákotthont, oktatóközpontot tulajdonol, Bécsben pedig övé a Grabenből nyíló Peterskirche, valamint a Karlskirche - e templomokat a legendás bíboros, a ma 95 éves Franz König még 1957-ben bocsátotta a rendelkezésére. Egyébként a bécsi vikárius irányítja a budapesti, a prágai és a pozsonyi Opus Dei-sejteket is. A "művekhez" világszerte 479 egyetem és főiskola tartozik, a leghíresebb az észak-spanyolországi Navarra Egyetem, amelyet opusos professzorok alapítottak, s Opus Dei-filiálé a római Santa Croce Egyetem is, ahol nemrég, az alapító születésének centenáriumáról megemlékezendő, nemzetközi kongresszust tartottak hatvan ország 1200 küldöttének részvételével.

Thomas M. Hofer a katolikus fundamentalistákról írt, 1998-ban Bécsben megjelent, Gottes rechte Kirche (Isten igaz temploma) című könyvében 25 ezer fősre becsüli az Opus Dei papi közösségét, a legnagyobbnak mondva azt a katolikus egyházon belüli "platformok" között. Ezzel létszámban valószínűleg, befolyásban pedig már bizonyosan túlszárnyalták a jezsuitákat. E folyamat korántsem spontán zajlott le: Hofer szerint Escriva és társai módszeresen tervezték és szervezték jövőjüket. Ehhez például kiváló fórumot szolgáltatott az alapító halála előtt öt évvel, 1970-ben Rómában alapított Centro Romano di Incontri Sacerdotali (CRIS) is. Ide mindig igen sok befolyásos egyházi személyt hívtak meg, többek között Karel Wojtyla akkori krakkói érseket is. Így azt sem kell feltétlenül a véletlennek tulajdonítani, hogy az ő pápai kinevezését követően változott meg az Opus Dei vatikáni megítélése. Az pedig már a tények birodalmába tartozik, hogy II. János Pál a mozgalom 12 személyiségét emelte már püspökké, és opusos a pápai szóvivő, Joaquín Navarro Valls is. Arról nem szólva, hogy 1982-ben a pápa a szervezetet lényegében olyan önálló kvázi-egyházkerületté emelte, amely csak a püspöki kongregációnak tartozik felelősséggel.

Az Opus Dei fent említett felértékelése akkor legalább annyira megosztotta az egyházi és a világi közvéleményt, mint Escriva tíz évvel későbbi boldoggá, majd mostani szentté avatása. Nem véletlen: Escriva a maga mindössze 27 éves várakozási idejével a negyedik "leggyorsabb szent" az ilyesfajta procedúrákkal hagyományosan - olykor évszázadokig - mérlegelő Vatikán tabelláján. Pedig a tempó miatt neheztelők szerint itt-ott hibádzott már a boldoggá avatáshoz is obligát csodatételek ügye is. A 17 éves, gyógyíthatatlan betegnek hitt Concepción Baellon karmelita apácának egy évvel Escriva halála után történt váratlan gyógyulásáról ugyanis - csodás módon - maga a karmelita rendfőnök, Catarina Serna csak esztendőkkel később értesült. Az viszont kétségtelen, hogy a szentté váláshoz szükséges további két Escriva-csodatétel (lottónyeremény és egy váratlan gyógyulás) mennyiségi szempontból maradéktalanul kielégítheti az ezzel kapcsolatos legkényesebb igényeket is.