MAGYAR HUMANISTÁK ÉS ATEISTÁK TÁRSASÁGA
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Magyar linkek
 
Külföldi linkek
 
Valláskritikai cikkek
Valláskritikai cikkek : Mussolini és a pápa

Mussolini és a pápa

  2006.07.02. 08:44

Még a patkányok irtására sem volt pénze a Vatikánnak. Jól jött a fasiszák ajándéka. Könyvrészlet.

"Az ördög egy igen magas hegyre vitte őt, és megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és azt mondta: "Mindezeket neked adom, ha leborulsz, és imádsz engem." De Jézus így felelt neki: "Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj." Máté evangéliuma, 4:8-10


A római katolikus egyház központja a teljes összeomlás szélén állt 1929. újév napján. A pápa a lateráni palota foglya volt, noha rendszeresen megjelent „börtöne" erkélyén, hogy összegyűlt hívei seregére áldását adja. A vatikáni épületegyüttest kiszolgáló világi személyzetet pedig házvezetők, kertészek és svájci gárdisták legszükségesebb, maroknyi csoportjára szűkítették le.
A lateráni palota a végletekig elhanyagolt képet festett. A felső szintek mennyezetén hasadékok tátongtak, ezért padlójukat a padlástérben rajzó galambok ezreinek ürüléke borította. Az elöregedett vezetékek miatt rendszeresen elektromos tüzek keletkeztek a pincében, konyhában, fogadótermekben, az étkezőkben, de még a pápai hálóteremben is.
Az egyházfő hallhatta a falakba rágott üregeikben osonó patkányok neszelését. A kártevők a vatikáni épületegyüttes más építményeit is elözönlötték, köztük a Szent Péter-bazilikát(1) ahol a pimasz kis rágcsálók a mellékoltárokban üvegkoporsóba zárva nyugvó néhai pápák porhüvelyét is kikezdték már.
A patkányok miatt már nem volt biztonságos a szentelt ostyát a Quarant' Ore - az oltáriszentség felmutatását megelőző negyven órán át tartó folyamatos imádság - idejére az oltárnál elzárva tartani. Hogy Krisztus megszentelt teste kártevők prédája legyen - ennek még a gondolata is rettenetes volt. Az ostya, amikor felmutatásra került és harangzúgás, valamint tömjénfüst kíséretében megszentelték (a pap ekkor kiejtett szavait - Hoc est corpus meum - a protestánsok a latin mise iránti gúnyból „hókuszpókusszá" torzították), a megfeszített Megváltó valóságos testévé és vérévé változott. Minden része a teljességet hordozta, minden darabkája a szentáldozás közössége volt. A puszta gondolattól, hogy egy-egy nemtörődöm pap netalán néhány szentostyát az oltárterítőn felejtett, a pápa önkéntelenül is felkiáltott: „Ratti!"
A pápai lakosztály ajtaja feltárult, és egy svájci gárdista feje bukkant fel az ajtónyílásban: „Szentatyám, jól érzi magát?" A pápa egy türelmetlen kézlegyintéssel utasította ki testőrét. A XIII. Leó (1878-1903) által a kúriai kapcsolattartásra vonatkozóan bevezetett szabályok értelmében a pápának nem volt szabad alantas szolgákkal - még a svájci gárda tagjaival sem - szóba elegyednie.
Patkány ok a lateráni palotában és a Szent Péter-bazilikában! Arra ugyanis nem volt elegendő pénz, hogy felfogadjanak valakit, aki kiirtsa őket. Mint ahogy arra sem tellett, hogy a felbecsülhetetlen értékű festményeket és falikárpitokat megvédjék a penésztől. Nem volt elég pénz a helyreállítási munkákat megfizetni, még az eldugult szennyvízcsatornák kitisztítását sem. Nem futotta új fűtésrendszerre sem, pedig erre igencsak szükség lett volna, hogy a vatikáni mindennapokhoz legalább a minimális komfortot biztosítani tudják. Nem volt elég pénz tisztítószerekre, még kevésbé karbantartó személyzetre vagy szobalányokra. A törött mennyezeti lámpák, roskadt bútorok és molyrágta sötétítőfüggönyök cseréje is régóta váratott már magára.
Ratti olaszul „patkányokat" jelent, de történetesen a pápa vezetékneve is így hangzott. A milánói születésű Achille Ratti egy selyemgyár igazgatójának a fia volt, pappá szentelését követően pedig a Vatikáni Könyvtárban helyezkedett el paleográfusként és levéltárosként. 1919-ben XV Benedek Lengyelországba küldte, ahol diplomataként is kitüntette magát. Rattit 1921-ben nevezték ki Milánó érsekének, néhány hónapra rá pedig a bíborosi talárt is felölthette. Ezután egy évvel XI. Pius néven elfoglalta a pápai trónt.
XI. Pius pápa magas homlokú, átható tekintetű ember volt fürge, elemző észjárással és a skolasztikus viták iránti olthatatlan vonzódással.(2) Egy prelátus egyszer úgy fogalmazott, hogy pápai magánkihallgatásokra készülni hasonló volt, mint egy-egy vizsgára felkészülni.(3) A pápa ádáz keresztkérdései könyörtelenek voltak, dühe pedig könnyen kirobbant, ha valaki nem volt képes megfelelő választ adni. Az egyházi hierarchia csúcsán sok prelátus táplált iránta gyűlölettel vegyes félelmet.
Hetvenegy éves korában XI. Pius még mindig tiszteletet parancsoló testalkattal dicsekedhetett. Fiatalon hegymászó volt, s egy alkalommal a Monte Rosa csúcsán rekedt, ahol egy keskeny sziklapárkányon hóviharban virrasztotta át az éjszakát. Úgy tűnt, széles vállaival és pirospozsgás arcával pályát tévesztett a Vatikán aszketikus küllemű hivatalnokai között. Kénytelenségből választották meg; mindössze azért került a pápai trónra, mert a konklávé megoszlott a végletesen konzervatív Merry del Val és az engedékenyebb beállítottságú Pietro Casparri bíboros, vatikáni államtitkár között. Ratti végül kompromisszumos jelöltként futott be, de így is tizenöt titkos szavazásba telt, hogy a konklávé megválassza. (4)
Pápaként hajthatatlan, szigortí és sokat követelő ember volt. Jelmondatául a "Krisztus békéjét Krisztus országában" mottót választotta, amely abbéli meggyőződését tükrözte, hogy az egyháznak nem szabad elszigetelődnie, hanem aktív szerepet kell vállalnia a világban. Márpedig aktív cselekvésre - XI. Pius meggyőződése szerint - az ateista kommunizmus, s annak a keresztény országok elnyomott rétegeiben való egyre jelentősebb térnyerése miatt sürgető szükség volt. Később Divini Redemptoris (1937) kezdetű enciklikájában a kommunista veszélynek külön figyelmet fog szentelni. XI. Piusnak a kommunizmus iránti erős ellenszenve katolikus kutatók szemében már elegendő magyarázat arra, hogy miért kötött konkordátumot a 20. század két legaljasabb diktátorával, Adolf Hitlerrel és Benito Mussolinivel, miközben egy harmadikat is - a spanyol Francisco Francót - támogatásáról biztosította.
XI. Pius pápaságának kezdetétől fogva határozott kötelezettséget érzett a missziós munka iránt. Minden szerzetesrendtől megkövetelte, hogy vegyék ki a részüket a külföldi missziók támogatásából. Ő volt az, aki 1926-ban az első kínai püspököket, 1927-ben pedig az első japán püspököket felszentelte, amit a merev katolikus hierarchia egyes tagjai szinte arculcsapásként éltek meg. Pontifikátusa idején a missziós területeken tevékenykedő bennszülött papok száma háromezerről hétezerre emelkedett.(5)
Hiva tali elődeitől eltérően XI. Pius az ökumenizmus irányában is lépéseket tett. Egységre hívta a keleti ortodox egyházakat, és minden tőle telhető eszközzel támogatta a Rómához kötődő keleti rítusú (uniátus) felekezeteket. A protestáns felekezetekre viszont már nem terjedtek ki az egyházközi megbékélést célzó erőfeszítései. Mortalium animos kezdetű enciklikája (1930) minden szintű katolikus részvételt megtiltott protestáns egyházakkal tartott ökumenikus konferencián, zsinaton vagy istentiszteleten. Elődeitől eltérően a tudományos kutatás előmozdításának is elkötelezett híve volt. A Vatikáni Könyvtár modernizálásán túl megalapította a Keresztény Régészet Pápai Intézetét, Castel Gandolfóban pedig létrehozta a Vatikáni Obszervatóriumot is.
XI. Piusnak mindezt a szűkös, egymillió dollár értékű éves költségvetésből kellett megvalósítania.(6) A kincstár viszont üres volt, a bankok pedig egyre erélyesebben követelték a felvett kölcsönök már régóta esedékes törlesztését.
Ratti felismerte, hogy a patkányokkal szemben több eszközzel is fel kell vennie a harcot. Ahogy a lakosztályában Krisztus körülmetélésének január 1-i ünnepére készült, tudta, hogy mihamarabb tető alá kell hozni a fasisztákkal - Mussolinivel és feketeingeseivel - való megállapodást. A katolikus egyházat ismét a vagyon és a hatalom pozíciójában akarta látni. És ezért kész volt magával az ördöggel is lepaktálni.

Tizen két évszázadon át - Nagy Konstantin milánói ediktumától (313) Luther kilencvenöt tézisének kifüggesztéséig (1517) - a pápák voltak az ismert világ legnagyobb hatalmú uralkodói. Királyok és császárok hajtottak térdet előttük, hogy áldásukat és békecsókjukat elnyerjék. 1215-ben a IV. lateráni zsinat kihirdette, hogy Róma püspöke nemcsak lelki, hanem e világi kérdésekben is abszolút tekintéllyel van felruházva. „Az Úr Péterre hagyta - jelentette ki III. Ince - nem csupán az egész egyház, de az egész világ fölötti kormányzást is."(7)
A pápák évszázadokon keresztül megkérdőjelezhetetle n joguknak tekintették, hogy királyokat fosszanak meg trónjuktól, világi törvényeket hatálytalanítsanak, vagy alkotmányokat érvénytelenítsenek.

A római egyház abszolút monarchiaként szerveződött, ahol minden hatalmi szál a pápáktól származik és a pápákhoz vezet. Az egyházközségek papjainak bűnöket megkötő és megoldó hatalma egyházmegyéjük püspökének tekintélyéből eredt. A püspökök pedig tekintélyüket a mindenkori egyházfőtől származtatták, aki Jézus Krisztus földi helytartójaként és képviselőjeként uralkodott. (8) A kereszténységként ismert hatalmas intézmény minden egyes tagja - papok, szerzetesek, apátok, püspökök, érsekek és bíborosok - a római pápák tekintélye alatt egyetlen nagy spirituális hadsereget alkotott.
A pápák emellett világi uralkodók is voltak; az uralmuk alatt álló 40 ezer négyzetkilométeres egyházi állam a mai Olaszország jelentős részét magába foglalta. A pápai állam, a Patrimonium Petri területét tizennyolc patrimonia, "örökrész" - többek között Umbria, Romagna és Marche tartományok területe - alkották. A pápa így a legnagyobb itáliai fejedelemség - az egyházi állam - településeinek igazgatását és az adószedést intéző hivatalnokok fölött is uralkodott.
A pápák közvetlen fennhatósága alatt álló felségterületeken kívül Róma püspökei a középkor évszázadaiban hosszabb-rövidebb időre feudális hűbérurakként vazallus államaik között tudhatták a katolikus Európa számos országát - köztük Angliát, az Ibériai-félsziget királyságait vagy a Szicíliai királyságot - amelyek éves hűbéri adományt küldtek Szent Péter székéhez.(9)
A keresztény világ minden országából roppant vagyon áramlott a pápai kincstárakba; Szent Péter utódai gazdagabbak lettek, mint koruk bármelyik világi uralkodója. Palotáikban szolgák ezrei vették körül őket; díszes palástokat, fényűző ruhadarabokat és hermelinprémeket öltöttek magukra; országalmákkal és a korlátlan uralmat jelképező koronákkal díszített tiarájuk értéke sok hűbérbirtok árát meghaladta. Parancsszavukra kereskedőflották bontottak vitorlát, vagy éppen hadseregek mozdultak meg, hogy lázadásokat fojtsanak el, és inkvizíciós eljárások, keresztes hadjáratok vagy pogromok indultak, hogy a kereszténységet megtisztítsák az eretnekektől vagy bárkitől, akik megkérdőjelezhetnék a pápaság legfőbb hatalmát.
A reformáció volt, ami elsőként alapjaiban rendítette meg az ettől kezdve a régi értelemben többé nem katolikus, azaz "egyetemes" egyház tekintélyét. Az Észak-Európából beáramló adók, hűbéri járulékok, örökségek és adományok a 16. század első felében hirtelen elapadtak. A kamatra adott pénzkölcsönzés tilalma miatt az egyház attól a lehetőségtől is elesett, hogy külső, gyarmati piacokra befektethessen, vagy hogy a nemzetközi kereskedelembe hatékonyan bekapcsolódhasson.
Az egyház - feudális intézményként - idegenkedett a technológiai újításoktól is. Az ipari forradalom hajnalán így elmulasztotta, hogy a termelést forradalmasító gőzgépek és más technikai újítások nyújtotta lehetőségeket a maga számára kiaknázza. Ennek köszönhetően a pápai állam stagnálni kezdett, pénzesládái pedig idővel kimerültek.
XI. Kelemen pápaságának kezdetén, 1700-ban, a pápaság adósságállománya 15 millió scudit tett ki (egy akkori itáliai scudo a mai árfolyamon körülbelül egy dollárnak felelt meg). 1730-ra ez az összeg már 60 millió scudira rúgott. Újabb harminc év múltán pedig az adósság elérte a 100 millió scudit.
A pápaság legvészterhesebb időszaka azonban csak ezután következett. A francia forradalom kirobbanását követően, 1789. november 2-án a párizsi Nemzetgyűlés "a Nemzet rendelkezése alá vonta" az egyház franciaországi javait, valamint megtiltotta a francia püspököknek, hogy a pápának kijáró „római adót" beszolgáltassák. A Szentszék kilátásai tovább romlottak Napóleon 1796. évi itáliai betörésekor, a "kis káplár" ugyanis 21 millió scudi váltságdíjat követelt a pápai államtól.(10) Miután a Szentszék fizetésképtelennek bizonyult, Bonaparte Rómába vezényelte csapatait, és a város palotáit, templomait, székesegyházait és kolostorait megfosztották minden aranyuktól, ezüstjüktől, drágaköveiktől és műkincseiktől. A korzikai tábornok parancsára festmények, szobrok, falikárpitok, kéziratok, kerámiák és más vagyontárgyak menete indult meg Rómából Párizs felé. Krisztus Menyasszonyát kifosztották és lemeztelenítették.
Napóleon birodalmának összeomlása után a bécsi kongresszus (1815) visszajuttatta ugyan a felbecsülhetetlen értékű kincsek egy részét, és némi jóvátételt is megajánlott Rómának, s bár a pápai állam tartományi egységét nem nyirbálták meg, a római katolicizmus világi dicsősége végképp leáldozóban volt.
Az utolsó pápa-király (Papa Re) IX. Pius (olaszul: Pio Nono, született Giovanni Maria Mastai-Ferretti) volt, aki 1846-tól 1878-ig ült a pápai trónon. Elődeihez híven ő is kiállt amellett, hogy a Szentszék területi birtokai nélkülözhetetlenek a lelki függetlenségéhez. "Ha a pápa egy »külföldi« ország polgára lenne - érvelt IX. Pius -, hogyan őrizhetné meg magát a helyi uralkodók befolyásától?" (11)
A hirtelen haragú és epileptikus rohamoktól gyötrődő egyházfő minden tekintélyével szembehelyezkedett az olasz egységet és a pápai állam lakóinak szavazati jogát célul kitűző erőfeszítésekkel. E meggyőződése alapján elutasította, hogy támogatást nyújtson az olasz hazafiaknak, akik Itáliát fel akarták szabadítani Ausztria uralma alól. A nacionalista mozgalmak erre a pápai uralom elleni nyílt lázadással válaszoltak. 1849. november 15-én a feldühödött csőcselék meglincselte Peregrino Rossi grófot, az egyházi állam egyik világi miniszterét, majd a rá következő napon köztársaságpárti forradalmárok rohanták meg és fosztották ki a pápa nyári palotáját; a Quirinalét. IX. Piust álruhában kellett kiszöktetni Rómából.(12)
Az egyházfő gaetai száműzetéséből a katolikus hatalmakhoz fordult segítségért. A pápai hatalmat végül július 15-én francia fegyverek állították helyre Rómában, az egyházfő így 1850. április 12-én ismét elfoglalhatta trónszékét. Ám sem bullák, sem átkok, sem a kiközösítés terhe nem használtak, hogy e világi birtokait ellenőrzése alatt tudja tartani: az egyházi állam területi egységei egyenként szakadtak el és kiáltották ki függetlenségüket. 1860-ra a római székhelyű Latium, "Szent-Péter birtoka" kivételével a pápa minden itáliai területét elveszítette.
A pápa a fejleményekre „a kor tévedéseiről" készített jegyzék, a Syllabus Errorum közzétételével válaszolt, amelyben többek között elítélte a modern civilizációt, a szabadkőművességet, a racionalizmust, a liberalizmust és a haladó eszméket. A 77. számú "tévedés" így szól: "Tévedés a következőket állítani: »Korunkban túlhaladottá vált, hogy a katolikus vallás legyen az egyetlen államvallás, míg más istentiszteleti formák ki vannak rekesztve.«" A 80. számú tévedést így fogalmazta meg: "Tévedés a következőket állítani: »A római pápa megbékülhet, és meg is kell békülnie a haladással, a modern civilizációval.«"(13 )
Annak érdekében, hogy állama széthullása dacára megőrizhesse a világi hatalom fölötti uralmát, Pio Nono az I. vatikáni zsinaton megerősítette a minden teremtmény fölé kiterjedő lelki tekintélyét. Pastor Aeternus ("Örök pásztor") kezdetű dogmatikus konstitúciójában a zsinat kinyilvánította, hogy a pápa „közvetlen és legfőbb joghatósággal rendelkezik az egész egyház fölött, nemcsak a hit és erkölcs, hanem az egyházfegyelem és egyházvezetés szempontjából is az egész világon". E hatalom a zsinat határozata értelmében „általános" (azaz nem meghatalmazott) és "közvetlen" (azaz nem másokon keresztül gyakoroltatik).(14) IX. Pius zsinata nyilvánította ki a pápai csalatkozhatatlanság ot is:
"Isteni kijelentésből származó dogma, hogy a római főpásztor, valahányszor ex cathedra [Szent Péter "székéből"] szól, vagyis amikor hivatalát mint minden keresztények pásztora és tanítója gyakorolja, és onnan legfőbb apostoli tekintélyénél fogva az egyetemes Egyházra nézve kötelező, hitre vagy erkölcsre vonatkozó tantételt fogalmaz meg, akkor a Szent Péter személyében számára megígért isteni segédlet révén ama csalatkozhatatlanság birtokában van, amellyel az isteni Megváltó Egyházát felruházta a hittani és erkölcsi tanításokban: ezen oknál fogva a római főpásztorok ilyen határozatai önmagukban - és nem az egyház egyetértése következtében - csalatkozhatatlanok. "(15)
Még a dogma kihirdetésének évében, 1870. augusztus 19-én az egyesült Olasz Királyság csapatai elfoglalták Szent Péter örökségét, Róma városát. Pio Nono, aki minden korrekción és kiigazításon felülállónak tartotta magát, csak egy golfpálya méretű terület - a vatikáni domb 45 hektáros körzete - fölött őrizte meg uralmát. A földi birtokaitól megfosztott egyházfő bezárkózott az apostoli palotába, és többé nem volt hajlandó a nyilvánosság előtt mutatkozni, még a célból sem, hogy népét megáldja.
Miután Pio Nono 1878. február 7-én meghalt, földi maradványait átszállították ideiglenes sírhelyéről, a Szent Péter-bazilikából a San Lorenzo-bazilikában kialakított végső nyugvóhelyére. Amikor a temetői menet a Tiberishez ért, antiklerikális rómaiak egy csapata a gyászhuszárokra támadt, és kis híján sikerült a pápa holttestét megkaparintaniuk és a folyóba dobniuk. Csak a római nemzetőrök gyors megérkezése és határozott közbelépése tudta megakadályozni, hogy IX. Pius holttestét gyalázat érje.(16)
Utódja, az ösztövér testalkatú XIII. Leó (Gioacchino Vincenzo Pecci), akit az amerikai püspökök csak „csontzsáknak" neveztek, azzal kísérelte meg helyreállítani a pápai államot - s így a Szentszék világi hatalmát -, hogy megtiltotta a katolikusoknak az új olasz állam választásain való részvételt, és elítélte az egyház és állam elválasztásának "amerikaias" gyakorlatát.
A földbirtokok elvesztése az adóbevételek elveszítését is magával vonta. 1900-ra a Vatikán éves költségvetése négymillió scudi alá zuhant; XIII. Leónak így egyre nehezebben sikerült fedeznie költségeit a bevételeiből.(17)
A mikor 1903-ban X. Pius (Giuseppe Sarto) a trónra lépett, két megelőző pápa nyomdokait követve a Szent Péter térre néző egyik erkélyről áldását adta a téren összegyűlt híveire. Gesztusa annak jelzésére szolgált, hogy a pápa az olasz kormány rabságában van.
X. Pius, hogy az egyház összetartását erősítse, Sacrorum antistitum című, saját nevében fogalmazott iratával egyháza minden papjától megkövetelte az "antimodernista" eskü letételét. A „modernizmusban" a pápa "minden eretnekségek szintézisét" látta, amelyre a vatikáni retorikában többnyire "amerikanizmus" névvel utaltak. Az eskü szövege szerint Isten létezését értelemmel meg lehet ragadni és jóvá lehet hagyni; hogy a csodák és a próféciák a kijelentés biztos jelei; a római katolikus egyházat mint intézményt Jézus Krisztus alapította; hogy a katolikus tradícióban jelen lévő hit változatlan, s ezért a dogmák jelentése nem módosulhat egyik nemzedékről a másikra; valamint hogy a hit az Isten által kijelentett dolgok iránti akarati helyeslés.(18)
X. Pius kevéssel az I. világháború kitörésének előestéjén bekövetkezett halála előtt meghagyta, hogy testéből ne csapolják le a vért, és ne is balzsamozzák be. Mindaddig - a 16. század végétől fogva - a pápák belső részeit a Trevi szökőkúttal szemközt álló Santi Vincenzo ed Anastasio templomban terrakotta edényekbe rakták, mumifikált tetemüket pedig a Szent Péter-bazilika alatti kriptában helyezték el, s ott a hívek vallásos tiszteletükben részesíthették őket. X. Pius óta viszont a pápákat többé nem balzsamozták be a korábbi eljárás szerint, többnyire csak formalinnal vagy más tartósító folyadékkal kezelték a holttestük közszemlére tételének idejére. Ez kellemetlen következményekkel járt a soron következő pápák földi maradványaira nézve: a részleges - és időnként szakszerűtlen - kezelés miatt némelyik holttesten már a közszemle idején az előrehaladott bomlás jelei mutatkoztak.l9 (Egyedül Achille Ratti esetében rendeltek el teljes balzsamozást - az ő halála körül viszont nem ez volt az egyedüli rejtélyes esemény)
A bomlás tehát felütötte a fejét a római egyházban - átvitt értelemben éppúgy, mint szó szerint. XV Benedek (Giacomo della Chiesa, 1914-1922 között uralkodott) külső megjelenésével szinte megszemélyesítette a Vatikán helyzetét. Egy gyermekkori baleset következtében félszemű volt, s egyik füle is hiányzott. A termete mintha megcsavarodott volna, legalábbis a féloldalasra csapott vállai ezt a benyomást tették. Előnytelen megjelenését csak fokozta, hogy valószerűtlenül alacsony és vékonydongájú, kékes bőrszínű és bíborszín ajkú volt, és hogy - Shakespeare III. Richárdjának módján - „nehézkes bicegéssel" járt. A pápa becsmérlői a Piccoletto („Picur") gúnynevet ragasztották rá.(20)
1919-ben a kiadások már jócskán felülhaladták a bevételeket, és a Vatikánnak a pénzügyi tartalékaira kellett hagyatkoznia. XV. Benedek ezeket csaknem teljes egészükben az Oszmán Birodalom egykor kiválóan jövedelmező kötvényeibe fektette, a végnapjait élő birodalom kötvényei azonban ekkorra már szinte teljes mértékben elértéktelenedtek.
A jövő sötétnek ígérkezett. XV. Benedek immár nem élhetett a közvetlen elődeit jellemző bezárkózottságban. Az I. világháború borzalmai több mint félmillió olasz életét követelték, az ország népe pedig egyre nagyobb tömegben fordult a kommunista párt felé, amely kiutat ígért a gazdasági ellehetetlenülésből. Első pillanatban maga a pápa is szimpatizált a mozgalommal, és a "zsarnokság fölötti győzelemként" méltatta az orosz forradalmat.(21) A kommunizmus viszont nemcsak az olasz kormányra, hanem a Szentszékre nézve is fenyegetést jelentett. A kommunisták programja a magántulajdonról való lemondásra, a vagyon újraelosztására és az egyház tanításainak (köztük a pápai csalhatatlanság dogmájának) elvetésére szólított fel, amelyek "tűrhetetlen társadalmi-gazdasági állapotokat hoztak létre, és rabszolgasorba taszították a népeket". 1919-re szerte Oroszországban pópákat és püspököket vetettek börtönbe vagy gyilkoltak meg, a templomokat kifosztották és ateista múzeumokká alakították, a kommunista sajtó pedig az ortodox és a katolikus vallást becsmérelte.(22)
A "vörös veszély" elhárításának szándékával a Vatikán 1919-ben megalapította a Katolikus Néppártot, amely néhány hónap leforgása alatt a második legnagyobb politikai tömörülés lett Olaszországban. Az egyház ismét hallathatta szavát a hatalom berkeiben.
A kommunizmus azonban további térnyeréssel fenyegetett a munkások között, akik leállították gyáraik futószalagjait, és a parasztok között, akik visszautasították, hogy a padroni gabonáját learassák. Voltak forradalmárok, akik templomokba törtek be, és gyújtó hangú szónoklatokat tartottak a szószékről - az egyház olyannyira legyengült, hogy az istentelenség erőitől már a saját szentélyeit sem volt képes megoltalmazni.
1922 . januárjában, amikor XV. Benedek meghalt, a Vatikán évi költségvetése alig egymillió dollárnak megfelelő összegre csökkent. Hogy kiadásait fedezni tudja, az egyház kölcsönfelvételre kényszerült, főként német bankoktól.(23)
Ratt i azonban azzal az elhatározással lett XI. Pius, hogy megváltoztatja a dolgok menetét. A Szent Péter térre nyíló erkélyről ünnepélyes urbi et orbi ("a városnak és a világnak") áldást osztott. Ezzel adott jelzést arról, hogy elhatározta: véget vet a pápaság száműzetésének, és visszahódítja azt a tekintélyes pozíciót, amelyet a római katolikus egyház a világban korábban elfoglalt. Híveinek serege lelkes üdvrivalgással köszöntötte az egyházfőt: "Viva Pio Undicesisimo! Viva Italia!" ("Éljen XI. Pius, éljen Olaszország!")(24)
Az új pápa azonnal napirendre tűzte a "római kérdés" rendezését, és felvetette, hogy a pápaság nem kapott kárpótlást az olasz kormány által lefoglalt javai elveszítéséért. XI. Pius jóvátételi petíciót nyújtott be a parlamenthez, majd - Cihadini tábornokkal, az uralkodó szárnysegédjével folytatott telefonbeszélgetések útján - Viktor Emánuel királyhoz folyamodott. Semmi sem vezetett eredményre. Az ország népessége növekedett a leggyorsabban egész Európában, miközben az olasz nép számottevő hányada megalázó nyomorban élt. A sztrájkok rendszeresek voltak, a közszolgáltatások összeomlottak, az infláció pedig csak Németországban volt még az olaszországinál is magasabb.
A nyomorúság közepette a pápa mégis egy új hajnal első sugarait vélte felfedezni. Benito Mussolini gyűléstermekben és piactereken tartott, már-már operai hangvételű szónoklatai - amelyekben a fennálló "regime" teljes reformjára szólított fel - felvillanyozták a tömegeket. "A programunk egyszerű - hangoztatta Mussolini - kormányozni akarjuk Olaszországot."(25)

Hogy szándéknyilatkozatai nak kellő nyomatékot adjon, a Duce a kommunisták ellen uszította szabadcsapatait. A fasiszta rohamosztagosok, a fasci di combattimento a Pó völgyében városról városra vonulva felgyújtották a szocialisták casa del popolo („népház") épületeit, és mindazokat a helyi elöljárókat, akik a rendőrséget kivonultatták ellenük, lemondásra kényszerítették.(26)
A kommunisták az erőszakhullámra általános sztrájk meghirdetésével feleltek, ez viszont teljes kudarccal végződött, s végső soron csak Mussolini pozícióit szilárdította meg. Egyértelművé vált, hogy a fasiszta népvezért többé nem lehet megkerülni. A Katolikus Néppárt erélytelen politikusaival szemben Mussolini a tettek embere volt, olyasvalaki, aki feketeingeseinek bakancsaival széttiporhatja a "vörös veszélyt".
A dologban csak egy szépséghiba volt. Mussolini nem tartozott az Anyaszentegyház legodaadóbb fiai közé. Éppenséggel mi sem állt tőle távolabb: 1910-ben "Isten nem létezik" címmel tett közzé gyújtó hangú pamfletet, valamint egy nagy feltűnést keltő, "A bíboros szeretője" címmel megjelent regénnyel is előrukkolt. A hagyományos katolikus értékek iránti megvetését kifejezésre juttatandó, a Duce vadházasságban élt Donna Rachele egykori marxistával, aki hét gyermekkel ajándékozta meg. Mussolini nem engedte megkereszteltetni a gyerekeit, kitért a liturgikus szertartásokon való részvétel elől, és nyilvánosság előtti beszédeiben százharminchat szeretőjével kérkedett.(27)
A Duce egyház iránti ellenszenve azonban megenyhült, amikor felismerte, hogy a katolicizmus jó szolgálatot tehet politikai pozícióinak megszilárdításában. 1920-ban a fasiszta vezér már így nyilatkozott: "úgy hiszem, a katolicizmus az egyik legerősebb erő olasz nemzeti önazonosságunk kifejezésére".(28)
A Don Luigi Sturzo vezette Katolikus Néppárt azzal próbálta Mussolini hatalomátvételét megakadályozni, hogy pártszövetségre lépett a szocialistákkal. Képviselőik találkozók sorát rendezték a klérus tagjaival, hogy megnyerjék támogatásukat az alakuló koalíció számára. A parókiák Olaszország-szerte nagygyűléseknek adtak helyet, és a Katolikus Néppárt százhét jelöltje elkötelezte magát a fasiszta állam megteremtése elleni küzdelemre.
Mussoli ni, hogy az újabb fordulatot kezelje, a megbékülés szándékával megjelent Pietro Gasparri bíborosnál, a Vatikán államtitkáránál. Találkozójuk másnapján a Szentszék kibocsátott egy körlevelet, amelyben arra utasította az olasz katolikus klérust, hogy ne támogassa a Katolikus Néppártot, ehelyett politikai állásfoglalásában maradjon semleges.(29) Az 1922. december 2-án kelt körlevél megdöbbentette a hithű katolikusok tömegeit. Az Anyaszentegyház, úgy tűnt, elhagyta a juhait és odavetette őket egy politikusbőrbe bújt farkas prédájául.
Két héttel később, 1922. október 16-án Mussolini 40 ezer feketeingese élén bevonult Rómába. Több mint 100 ezer római tódult ki az utcákra, hogy ünnepelje a hatalom új birtokosait. Az idős Viktor Emánuel király számára olyannyira meggyőző volt az erődemonstráció, hogy azonnal megadta a jogot a fasisztáknak az új kormány megalakítására.
Mus solini néhány nap leforgása alatt befolyása alá vonta a belügy-, a külügy-, a gyarmatügyi, a hadügy- és a közmunkaügyi minisztériumot. A gazdasági helyzet néhány hónap leforgása alatt érezhetően javult: az ipari termelékenység hirtelen megugrott, az infláció visszaesett. A sztrájkok és munkabeszüntetések egyszerre okafogyottakká váltak. A korrupt kormánytagokat menesztették, a hatalomváltással járó változások pedig más területeken sem maradtak el. "A katolicizmus - jelentette ki az új diktátor - nagy lelki és erkölcsi hatalom, és én bízom benne, hogy az olasz állam és a Vatikán kapcsolatai mostantól messzemenően barátiak lesznek." (30)
Az egyház felé békejobbját nyújtó Mussolini törvényen kívül helyezte a szabadkőműves páholyokat, állami pénzalapokat utalt ki, hogy a csőd szélén álló egyházi intézményeket kisegítse a fizetésképtelenségbő l, és mentesítette a katolikus klérust az adófizetés alól. A Szentszék válasza sem késett. 1923. június 9-én a Katolikus Néppárt vezetői, köztük Sturzo, ellentmondást nem tűrő felszólítást kaptak, hogy hagyják el a Vatikánt. A pápa kiközösítéssel fenyegette meg a párt azon tagjait, akik nem törődtek bele a döntésbe, valamint utasította a Katolikus Néppártban párttisztségeket betöltő klerikusokat, hogy mondjanak le a politikai szerepvállalásról.
Mussolini 1925-ben, a pápa által meghirdetett Szentévben adott elvi meghatározást fasiszta állammodelljéről: "Minden az államon belül, semmi az állam ellenében, semmi az államon kívül." Mussolini szándékai szerint a fasiszta állam az élet minden - erkölcsi, politikai és gazdasági - vetületét teljes ellenőrzése alatt tartó hatalom Olaszországban. Meghatározásában a fasizmus "nemzeti bázison szervezett, összevont, tekintélyelvű demokrácia".(31)
Fa siszta utópiájának megteremtéséhez azonban a Ducénak arra is szüksége volt, hogy kétséget kizáróan bebizonyítsa: a nép mögötte áll. Önmagát ugyanis inkább nemzetvezetőnek, semmint pártvezetőnek állította be. Külföldi államférfiakkal való találkozóin rendre azt hangoztatta, hogy ő nem hatalom, hanem konszenzus révén kormányoz. Annak érdekében, hogy a köz akaratából történő hatalomgyakorlásának végérvényes tanújelét szerezze, országos népszavazást írt ki, amelyen az olasz nép egyszer s mindenkorra dönthetett: a régi parlamentáris berendezkedésben, vagy az új, fasiszta állammodellben kíván-e élni.
A népszavazáson remélt látványos sikeréhez Mussolini számára a Vatikán támogatása nélkülözhetetlen volt. A lakosság túlnyomó többsége az egyház odaadó híve volt, akik a pápa állásfoglalásait erkölcsi vezérfonálként követték - amint azt a születésszabályozás széles körű elutasítása is bizonyította. Ha az egyház aggályokat fogalmazott volna meg a Duce erkölcsi feddhetetlenségével kapcsolatban - akár ateista előélete botlásaira vagy korai antiklerikalizmusára hivatkozva -, az a demokratikus államrend győzelméhez, a cézári babérokra törő Mussolini számára pedig óriási fiaskóhoz vezethetett volna.
A diktátorjelöltnek meg kellett nyernie a Szentszék támogatását. Első lépésként egyházi esküvőt kötött szeretőjével, Donna Rachelével. Mussolini a kötelező ünnepnapokon elkezdett szentmisét hallgatni. Hirtelen támadt buzgalommal ragaszkodott ahhoz, hogy gyermekei a keresztség szentségében részesüljenek. A keresztelő során istenfélő szülőként esküdött fel, hogy "megtagadja a sátánt és annak minden műveit". Hitének egy további bizonyítékaként különadó kivetését indítványozta a gyermektelen házaspárokra, a házasságtörést súlyos büntetéssel szankcionálta, a szifilisszel való megfertőződést pedig bűncselekményként kezelte. A rövid szoknyák és merész fürdőruhák ellen is kikelt, valamint felszólította honfitársait, hogy szokjanak le "az Amerikából importált néger táncokról".(32) Színeváltozása megkoronázásaként népgyűléseken nemegyszer büszkén hangoztatta VII. Gergely elhíresült mondását: "Halál fia, aki a pápához ér."(33)
Mussolini ekkor ismét felkereste Pietro Gasparri bíborost, vatikáni államtitkárt, és kifejezte abbéli óhaját, hogy a pápai állam elveszítése miatti kárpótlás gyanánt nagylelkű juttatásban szeretné részesíteni az Anyaszentegyházat. XI. Piusnak nem volt ínyére Mussolini, és nem is bízott meg benne. Átlátott a szitán, és tisztában volt vele, hogy a diktátor hirtelen támadt kegyessége és egyházfiúi buzgalma olcsó maskara csupán. Bizalmi emberei előtt gyakran nevezte "ördögfinek" a fasiszta pártvezért.(34) Most mégis megingott az "ördögfa" harmadik kísértése előtt. Krisztus még megtehette, hogy elutasítsa az alkut, földi helytartójának viszont nem volt más választása: a világ gazdagságáért meg kellett hajolnia a Duce ajánlata előtt, és szentesítenie kellett a fasiszta államot. A Mester példájának követésével ugyanis romba döntötte volna egyházát.
A pápa akkoriban kapta kézhez az egyház pénzügyi helyzetének felmérésén dolgozó bíborosi bizottságnak az Apostoli Kamara részére készült jelentését. A könyvvizsgálat mérlege nem is lehetett volna kétségbeejtőbb. Az auditorok kimutatásai szerint a Vatikán fenntartásának költsége meghaladta a napi hétezer dollárt, miközben az egyházi bevételek 20 százalékkal csökkentek az előző évi összeghez képest, és a hagyatéki jövedelmek is egyre apadtak. A hitelezők, köztük a németországi Reichsbank az elmaradt hitelek azonnali törlesztését követelték.(35) Mindezt tetézte, hogy a pápa pénzügyi tanácsadói - elsősorban George William Muradelein bíboros, Chicago érseke - hosszan tartó nemzetközi recessziót jeleztek előre. A pápaság gazdasági összeomlása, amit közel ötven évig sikerült üggyel-bajjal elodázni, most valóban elkerülhetetlennek látszott. XI. Pius ezért magához rendelte Gasparri bíborost és Eugenio Pacelli érseket - a későbbi XII. Piust -, hogy formába öntsék a Mussolinivel megkötendő konkordátumot.
A közel nyolcvanéves Gasparri bíboros törékeny és beteges ember volt. A keze remegett, amióta szélütés érte, teste pedig előrehaladott köszvénye és csontritkulása miatt olyannyira előregörnyedt, hogy járás közben arcával a padló fölé hajolt. Az 52 esztendős Pacelli érsek még szokatlanabb külsővel rendelkezett. Közel 190 centiméter magas termete meghökkentő cingársága miatt - a bíboros 60 kilót sem nyomott - valószerűtlenül nyúlánknak hatott. Sasorrán aranykeretes szemüveget hordott, ami még inkább kiemelte nagy, fekete szemeit; pókszerű kezeinek hosszú, hegyes ujjai kínos pedantériával ápolt körmökben végződtek. Hangja magas és metsző volt, s olyan gondosan artikulált, hogy beszéde mesterkéltnek tűnt. Megjelenésében mindenekelőtt viaszsápadt arcbőre volt feltűnő, ami miatt egy olyan magatehetetlen ember benyomását keltette, akinek egész élete egy elfüggönyözött hálókamrában telt el.
XI. Pius tájékoztatta két tanácsadóját, hogy a fasisztákkal tervbe vett megállapodás az Apostoli Kamara mérlegeinek tükrében módosításra szorul. Pacelli érsek emlékeztette a pápát, hogy Mussolini a megegyezést előkészítő tárgyalásokon 50 millió dollárt helyezett kilátásba államkötvényekben, továbbá más szolgálatok megtételére - mint a Vatikán önálló államként való elismerésére is késznek mutatkozott. A pápa válaszában ragaszkodott hozzá, hogy a megállapodás ne csak a pápai kincstárat, hanem a saját vagyonát is gyarapítsa.(36) Ezután kifejezte aggályait, hogy az egyház bevételi forrásai a következő öt-tíz évben még tovább csökkenhetnek. A pápa megemlítette, hogy a chicagói Hundelein bíbornok húszéves futamidejű, 1,5 millió dollár összegű kölcsönt vett fel, melynek fedezetéül egyházi ingatlanok szolgálnak, s hogy ezt az összeget már el is költötték.(37)
Az egyházfő ezután kitért Bernardino Nogara, a Vatikán pénzügyi tanácsadója, a jóvátételi bizottság vezető ügyintézője által készített előrejelzésekre, amelyekben a szakértő az olasz gazdaság küszöbön álló összeomlását prognosztizálta. "A megállapodást zárta le a megbeszélést XI. Pius - sürgősen tető alá kell hozni, a hamarosan beálló böjti időszakban ugyanis ilyen tárgyalásokra már nem lesz lehetőség."
Gasparr i bíboros és Pacelli érsek, miután a pápa elbocsátotta őket, sürgős üzenetet juttattak el Mussolinihez, amelyben figyelmeztették, hogy a vatikáni kérdést mindkét fél, az egyház és az állam érdekében még hamvazószerda előtt rendezni kell.
Mussolini habozás nélkül elfogadta a feltételeket. Az aláírási ceremóniát 1929. február 11-re tűzték ki, a lateráni palotába, azon a helyszínen, amely Nagy Konstantin óta - az avignoni fogság idejét kivéve - a pápák székhelyéül szolgált, s ahol III. Leó 1100 évvel azelőtt császárrá koronázta Nagy Károlyt.
Néhány nappal a konkordátum aláírása előtt XI. Pius magánkihallgatáson fogadta Mussolinit, hogy - ha nem is koronát, de - áldását adja a fasiszta vezetőre. A fején tiarát viselő, kezében feszületet tartó pápa trónszékén maradt, amikor a Duce a terembe lépett. Nem kelt fel a vendége fogadására, XI. Pius ugyanis a hagyományos protokoll szerint a magas rangú állami vezetőket is ülve fogadta. Mussolini azonban, úgy tűnt, nem vette magára a lekezelő fogadtatást: térdeire borult, hogy megcsókolja a pápa gyűrűjét és csupasz bokáját. Az egyházfő gépiesen elhadarta a megszokott áldásformulát: "Benedicat te omnipotens Deus, Pater et Filius, et Spiritus Sanctus." Amikor viszont Mussolini felegyenesedett, a pápa megborzongott a döbbenettől, milyen változáson ment keresztül a népvezér, mialatt fejét meghajtotta a lábcsókhoz, és a vér az arcába szökött. A diktátor kopasz fején egy vérömleny duzzadt meg. Az elszörnyedt pápa csaknem visszahőkölt, eszébe villant ugyanis a Jelenések könyvében megjövendölt fenevad bélyege. De egyéb riasztó jeleket is észrevett vendége megjelenésében. Mussolini húsos, tolakodó állán terebélyes fekély éktelenkedett. Az is csak most tűnt föl neki, hogy a diktátor fogai régi, megsárgult elefántcsont színűek és széles távközök választják el őket - amit szülővárosában, Milánóban a rosszindulat jelének tartottak.(38) Ezek után Mussolini minden erőfeszítése hiábavaló volt, hogy a magánkihallgatáson vonzerőt és jóakaratot sugározzon magából, inkább minden ízében utálatosnak látszott, beleértve fakó, élettelennek tűnő szemeit is, melyeket saját maga nevezett később "kígyószemeknek".(39 )
Az eső az ünnepélyes ceremónia napján megállás nélkül zuhogott. A megállapodást a kormány részéről a remek szabású öltönyt viselő fasiszta vezér írta alá; míg a középkori hangulatú bíbortalárban, oldalán Pacelli érsekkel megjelent Gasparri bíboros a Vatikán részéről látta el szignójával a dokumentumot. A többórásra tervezett szertartás mindössze háromnegyed órán át tartott.(40) A szöveget végül vörös bársonnyal bevont ládikába helyezték, melynek fedele a pápai címerpajzsot viselte.
Amikor a megállapodás híre szárnyra kelt, Róma-szerte felzúgtak a templomok harangjai. A nép a Szent Péter-bazilikába tódult hálaadó misére. A földkerekség minden sarkából érkeztek gratulációk XI. Piusnak és Mussolininek; többek között az angol alsóház elnökétől is, aki elismerését fejezte ki, amiért "Signor Mussolini helyénvaló egyezményt kötött a pápával".(41) Az olasz egység most vált csak teljessé. Az egyház végre egyetértésre jutott az állammal. A Mussolini és feketeingesei által megálmodott új Róma immár megvalósulni látszott.
Róma népe örömünnepélyt rögtönzött a pápa ablakai alatt, remélvén, hogy a nagy jelentőségű esemény után elnyerhetik főpásztoruk áldását. Azonban csalódniuk kellett. A lateráni palota ablakai zárva maradtak: XI. Pius nem csatlakozott az ünneplőkhöz.
Berlin ben Adolf Hitler szintén örömmel üdvözölte a megállapodás hírét. A Völkische Beobachter 1929. február 22-i számában megjelent írásában a következő megállapítást tette: "A tény, hogy a római kúria békét kötött a fasizmussal, arra mutat, hogy a Vatikán sokkal inkább megbízik a jelenlegi politikai realitásban, mint amennyire megbízott az előző liberális demokráciában, amellyel nem volt képes kiegyezni." A németországi helyzetre utalva Hitler így fogalmazott: "A Centrumpárt élesen szembehelyezkedik a Szentszék által most aláírt egyezmény szellemével, amikor azt próbálja elhitetni, hogy továbbra is a demokrácia szolgálja a német katolikusok érdekeit." Eszmefuttatását Hitler e szavakkal summázta: "A katolikus egyháznak a fasiszta Itáliával kötött egyezménye minden kétségen felül bizonyítja, hogy a fasiszta eszmevilág közelebb áll a kereszténységhez, mint a zsidó liberalizmus vagy az ateista marizmus eszmevilága, amelyekhez a katolikusnak nevezett Centrumpárt - napjaink kereszténységének és német népünknek súlyos kárt okozva - olyannyira kötődik." (42)
A római katolicizmus történetének kevés olyan dokumentuma van, amely nagyobb hatással lett volna az egyház fejlődésére, mint a Mussolinivel kötött megállapodás, amely lateráni egyezményként vált ismertté. A megállapodás első része, a konkordátum Olaszország minden katolikus szervezete fölött teljes körű jogi illetékességet biztosított a Vatikánnak. Ezeknek a szervezeteknek - amelyeket a dokumentum szövege "egyházi társaságokként" jelölt meg - az egyezmény adómentességet biztosított és felmentette az állami számvevőszéki vizsgálatok kötelezettsége alól. A Vatikán abban sem volt megkötve, hogy hány szervezetet hoz létre: belátása szerint alapíthatott "társaságokat", amelyek azután korlátlan ideig tartó adómentességet élveztek.
A paktum ezen szakasza azt is kinyilvánította, hogy a katolicizmus Olaszország "hivatalos vallása", valamint törvényen kívül helyezte a protestantizmus propagálását. Minden állami és magániskolának kötelező volt a katolikus hittanórákat felvenni az órarendjébe, amelyek a tanulókat a bérmálkozás szentségére és az Anyaszentegyház hű szolgálatára készítették fel.
A második szakasz, mely a Lateráni Egyezmény címet viselte, a Vatikánvárosban önálló államot hozott létre (Stato della Cittá del Vaticano). A 44 hektár területű új pápai állam a vatikáni dombon terült el, és a Szent Péter-bazilikát, a lateráni palotát, valamint épületegyütteseket foglalt magába. Harminc tér és utca, négy katonai barakk a svájci gárdisták számára, két templom (a Szent Péter-bazilikán kívül), és 973 állandó lakos - többségükben papok - tartozott hozzá. A Vatikánváros szűken vett területén kívül a független állam a Szentszék elidegeníthetetlen tulajdonaiként több létesítménnyel is bírt, köztük három római templommal - a Santa Maria Maggiore, a San Giovanni in Laterano és a Szent Pálbazilikával -, számos irodaépülettel, a pápai nyári palotával a Rómától délre, az Albano-tó partján fekvő Castel Gandolfóban, valamint egy sor további ingatlannal szerte a félszigeten Milánótól Reggio di Calabriáig.
A Vatikán a szuverenitásáért cserébe lemondott az olasz kormány által 1870-ben elfoglalt földék visszaköveteléséről, és felvette a diplomáciai kapcsolatokat az olasz kormánnyal.
Az egyezmény pénzügyi megállapodásokat tartalmazó befejező szakasza 1750 millió líra (vagyis akkori árfolyamon 90 millió dollár) készpénzben és államkötvényekben való kiutalásáról rendelkezett, valamint kiterjedt egy nyilvánosságra nem hozott összegű kifizetésre is, amely - a korábbi pápai uradalmak elveszítése miatti kárpótlásul - a pápa saját pénzszekrényét illette.(43) Az olasz kormány ezeken túl az ország összes papjának bérezését is felvállalta.
A Vatikán egyetlen tollvonással koldusból milliárdossá lett, és egyik napról a másikra kivételezett pozíciót foglalt el a nemzetközi pénzpiacon. Tíz évvel később pedig, Hitler Lengyelország elleni inváziójának évében a római katolikus egyház már ismét a föld leggazdagabb - és több szempontból a legbefolyásosabb szervezete volt.

 
Névjegy

A Ma.H.A.T Egyesület adatai:

 
Óra
 
Ennyien jártak itt
Indulás: 2006-05-21
 
Naptár
2025. Január
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Mindíg friss hírek !!

 www.hirlista.hu  

 
TV Mozi Rádióműsor

   www.port.hu

 
Aktuális időjárás

 www.idokep.hu  

 
Tudásbővítés

Angol-Magyar szótár

http://szotar.sztaki.hu/
angol-magyar

Angol-Magyar hangos

 szótár

http://www.szotar.biz/
pergel.hu.php

Magyar Elektronikus

Könyvtár

http://mek.oszk.hu/

Mi micsoda

http://www.mimi.hu/
index.html

 

 
Online-rádiók

http://radio.linkcenter.hu/

 
Online Tv-adások

http://hitetlen.axo.hu/
online-tv.html

 
Hírkereső

http://www.hirkereso.hu/

 
Lapszemle.hu Tudomány

http://www.lapszemle.hu/ rovat.php?r=5

 
Online telefonok

http://onlinemedia.uw.hu/

 
Élő webkamerák
http://webkamera. webmania.hu/
 
Keresés

http://www.google.co.hu/

 
Informatika tudomány
http://www.sg.hu/ 
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?