A kérdést, hogy "mit csinált Isten, mielõtt megteremtette a világot", Szent Ágoston elhárította, bár nem dicsérte azt a tréfás választ sem, hogy "elõkészítette a poklot azok számára, akik túl sokat kíváncsiskodnak". De a tudomány már csak olyan, hogy nincs az a kérdés, amit fel ne tenne, ha eljött az ideje. Amikor aztán úgy érzi a kutató, hogy beleshet a teremtés elõtti és a végítélet utáni pillanatokba, nehéz ellenállni a kíváncsiság kísértésének. Ám ezen a szinten már a kérdésfelvetés is nagyon nehéz, amit L. Lederman Nobel-díjas amerikai fizikus meghökkentõ aforizmája fejez ki: "Mi a kérdés, ha a válasz a világegyetem?" Pontosan ezzel a kérdéssel foglalkozik Stephan Hawking A világegyetem dióhéjban (Akkord 2002) és a Brian Green Az elegáns univerzum (Akkord 2003) címû könyve. Vannak, akik kételkednek a racionális válasz lehetõségében, és elbizakodottnak tartják a tudományt. A szerzõk a tudomány tapasztalatára hivatkozva - amely Einsteint arra a megállapításra késztette: "a világegyetem legérthetetlenebb tulajdonsága, hogy megérthetõ" - bizakodók.


A kísérletezés és a matematika folyamatosan finomodó eszközeivel a tudomány egyre újabb és újabb szinteket fedezett fel a lét struktúráiban. A kis méretek felé haladva felbontotta a molekulákat, majd az atomokat, végül az elemi részecskéket is. A nagy távolságok irányában pedig felfedezte a Tejutat, annak társait, majd a galaxishalmazok egyre sokasodó csoportjait. És a természet jelenségeiben mindenütt fenségességet és szépséget tükröző mintákra bukkant. A kutatások az elmúlt évtizedekben elérték a világ fundamentumának azt a szintjét, ahol már Isten gondolatai látszanak feltárulni. Ez a különös metafora arra utal, hogy az elméletek, a jelenségek kapcsolatainak leírásán túllépve, rákérdeztek a végső miértekre. Miért éppen ilyen a tér szerkezete, miért éppen ezek a részecskék léteznek, miért éppen azok a fizikai állandók értékei, mint amelyek a kísérletekben megmutatkoznak? Az ember az őt kezdettől fogva érdeklő kérdésre két irányban kereste a választ. Az egyik a színes és meseszerű teremtéstörténet, hősei pedig az adott korok társadalmát tükröző istenek. A másik lehetőség: a matematikai képletek formájában megírt, folyamatosan változó, de az ellenőrzés próbáját vállaló tudományos modellek. A tudomány három magyarázattípust kínál a miértre: a véletlent, a végső elmélet képletét és az evolúciót. Ha a teremtéstörténetet a legkönynyebben befogadható magyarázatnak tekintjük, akkor a véletlen a legtriviálisabb, az evolúció a legmeggyőzőbb, a végső elmélet pedig a legelegánsabb megoldás.

A két szerző - korunk tudományának világhírű képviselői - az elegáns megoldás esélyét kutatja. A klasszikus fizika és az elektrodinamika ellentmondása késztette Einsteint a speciális relativitáselmélet kidolgozására, majd a speciális relativitáselmélet és a gravitációs elmélet ellentmondása vezette tovább az általános relativitáselmélet megalkotásához. A kvantummechanika és az általános relativitáselmélet ellentmondása szinte nyomja a kutatókat a nagy egyesítés felé. A kihívás óriási: ne csupán a "születést" - a Big Banget - követő percektől kezdve legyen képes a tudomány leírni a történéseket, hanem a "fogantatás" folyamatát is értelmezhetővé tegye. Ehhez azonban egyesíteni kell az eddig csak egymástól szigorúan elkülönítve működőképes kvantummechanikát és az általános relativitáselméletet. De a XXI. század tudománya már nem elégszik meg azzal, hogy - mint az ún. standard elmélet - a kiszámolt képletekbe behelyettesítse a kimért kísérleti adatokat, és leírja, miként működik a világ. A mindenki által elérni vágyott "Szent Grál" egy olyan elmélet - a Minden Elmélete -, amely matematikai szükségszerűség formájában képes megadni az erők és a részecskék - a kísérletekben ténylegesen feltáruló jellemzőinek - értékeit. Ez a szükségszerűség késztette Einsteint arra, hogy a kérdésre, "Vajon teremthette-e volna Isten másmilyennek a világot?" nemleges választ adjon. A kutatók az Isten számára is kikerülhetetlen kényszereket jelentő struktúrákat keresik.

Mindkét könyv világsikert aratott, mindkettőt a szakma kimagasló képviselője jegyezte, és mindkettő ismeretterjesztő céllal íródott. Hawkingé szubjektívebb, csapongóbb, de képileg színesebb. Élvezet forgatni. B. Green könyve teljesebb áttekintés ad a fizikáról, és mélyebb bepillantást enged - a "Szent Grál" - a szuper-húrelmélet kutatásának állásába. Elgondolkoztató azonban, hogy e kimondottan ismeretterjesztő céllal íródott könyvek megértése nagy figyelmet és további - még populárisabb - könyvek segítségét igényli. Olyan érzéssel forgathatjuk mindkét alkotást, mint a középkori kódexek tengeri kalandokról szóló beszámolóit, amelyek furcsa szörnyekről, egzotikus lényekről adtak hírt. E történetek arra voltak jók, hogy felgyújtsák az olvasó fantáziáját, és arra ösztönözhették, induljon el maga is megtapasztalni a sokféle csodát. Az, hogy ma jól ismerjük glóbuszunkat, annak köszönhető: sok nemzedék legkiválóbbjai elindultak a felfedezés útjára. A régi kódexek mintájára kell olvasni e két könyvet is. Ne zavarjon, ha valamit nem értünk pontosan meg benne. A felfedezők egy olyan világról tudósítanak, amely hétköznapi fogalmainkkal nem írható le. De egy olyan új világkép ígéretét hordozzák, amelyben a világmindenség összes jelensége racionálisan értelmezhetővé válik.